Ez a kísérleti időszak már lassan a végéhez közeledik, rengeteg hasonló produkció jelent meg azóta - köztük nem túl igényesek is -, a történet pedig a szürreális rémálomszerű vízióktól a sci-fin át a családi drámákig szinte minden témát érintett. Éppen ezért, hogy egyes zsánerek ne váljanak önismétlővé, néha nem árt valami egyedit belevinni az alkotói munkába, és ha nem is feje tetejére állítani a műfajt, de újragondolni azt, legalább némely aspektusában.

Az Introversion Software, akik korábban a Prison Architecttel szereztek maguknak hangos szakmai elismerést, most egy teljesen más műfajban próbáltak meg helytállni, mely a már említett felfedezős, sétálószimulátor kategóriába sorolható, többé-kevésbé betartva az általános műfaji konvenciókat. Amikor hozzákezdtem ehhez a játékhoz, az volt a benyomásom - átfutva a Steames adatlapot -, hogy ez egy kellemes, meditatív élmény lesz, ahol csupán egy barlangrendszert kell feltérképeznünk egy nem hétköznapi módszerrel. Ennél nagyobbat nem is tévedhettem volna.

Szkennelő munkatársat keresünk szakmai tapasztalattal

Feladatunk itt egy földalatti járatrendszer feltárása, amihez segítségünkre lesz egy speciális lézeres letapogató műszer (úgynevezett LIDAR szkenner), mellyel be tudjuk digitalizálni a járatok és csarnokok architektúráját. Az így kapott adatok pedig grafikusan kirajzolódnak a VR szemüvegünkön, amely mellesleg rendkívül hasonlít a HTC Vive-ra, utalva ezzel arra, hogy ezt a játékot VR-ban is lehet játszani. A szkennerünk képes érzékelni környezetünk domborzatát, illetve a távolságokat is pontosan adja vissza, melyhez színkódokat használ. Kékkel jelöli a legtávolabbi pontokat, zölddel és sárgával a hozzánk közelebb esőket, vörössel pedig a tapintható közelségű objektumokat. Az így kapott színek összjátékaként pedig elénk tárul egy káprázatos montázs, ami összefüggő teret alkot. Utunk során kénytelenek leszünk megszokni az eszköz képalkotási eljárását, és megbízni pontosságában, főleg, amikor át kell ugranunk egy mély szakadék fölött.

Caveman

Ezt a földalatti expedíciót főszereplőnk monomániája hívta életre, ugyanis saját bevallása szerint az egész életét arra áldozta, hogy megtaláljon egy szektát, aminek tagjai több mint ezer évvel ezelőtt ebben a barlangrendszerben éltek, imádkoztak, és előszeretettel mutattak be emberáldozatot. A történet premisszája sokat sejtet, és hamar igazolást is nyer, ahogy az első szabályos boltívek kirajzolódnak a kis világító pontok által.

Mert itt bizony nem csak a természet által vájt hasadékok és évmilliók alatt lerakódott cseppkövek vannak, hanem ember alkotta építmények is. Amiért már a játék elején szertefoszlott azon illúzióm, hogy ez egy könnyed, súlytalan utazás lesz, azért a főleg hangok által megteremtett nyomasztó hangulat volt a felelős. A teljes sötétség olyan érzéssel párosult, mintha egy légüres térbe kerültem volna. Furcsamód ez az érzés azután is megmaradt, hogy a szkennerrel megvilágítva testet öltöttek az ürességtől kongó hatalmas tárnák és szűk folyosók. A környezeti zajok rendkívüli részletgazdagsága nyugtalanító hatást kelt, valósággal ránehezedik a játékos vállára. A sziklafalon legördülő kövek és vízcseppek csepegése még inkább kézzelfoghatóvá teszi az élményt, ennek érdekében pedig érdemes fejhallgatóval játszani. A hangulatot az is fokozza, hogy főszereplőnk már a történet elején kijelenti, hogy Ő az első, aki a barlang ezen szakaszába merészkedett, ráadásul teljesen egyedül van, és ha bármi baj történne vele, akkor sem tudna senki a segítségére sietni.

A pöttyös az igazi

Műszerünk lézeres technológiát használ, mely csak a szemüveg segítségével látható, működését pedig leginkább egy festékszóróhoz tudnám hasonlítani, ami teleszórja a környezetét apró foszforeszkáló pöttyökkel. Utunk során lehetőségünk nyílik a fejlesztésére is, amivel már tudjuk szabályozni a lézersugarak rádiuszát, továbbá a burst funkcióval egy nagyobb egybefüggő felületet is meg lehet világítani, egy másik upgrade-del pedig a távolságok helyett a különböző anyag típusokat tudjuk elkülöníteni egymástól, amihez más színek is társulnak.

Alone (?) in the dark

Szerencsére nem csak ijesztő hangokkal fog minket manipulálni a játék, ugyanis a későbbiekben nyilvánvalóvá válik, hogy idelent mégsem csak mi vagyunk az egyedüli bolyongó lelkek, hanem akadnak itt sokkal régebbi látogatók is, akik nem örülnek a jelenlétünknek. A játék elejei feszültséget itt már felváltja egy-két jól betalált jump scare, amik teljesség teszik az ijesztgetős csomagot, és azon fáradoznak, hogy megpróbáljanak minket a kívánt hangulat irányába terelni.

Akiket esetleg érzékenyen érintenek az ehhez hasonló dramaturgiai panelek, azokat megnyugtatnám azzal, hogy ezekből pont annyi van a játékban, amennyi még épp, hogy nem frusztráló, illetve az általuk keltett nyomás sem állandóan van jelen. Kisebb adagokban kapjuk a borzongató élményeket, egy-egy feszültebb helyzet után pedig mindig kapunk időt megnyugodni, nézelődni, gyönyörködni az impozáns látványban. Ilyenkor csak egy szikladarab visszhangzó robajjal való mélybe zuhanása töri meg a csendet. Elsősorban nem is horror játék a Scanner Sombre, nem az a legfőbb célja, hogy ránk ijesszen, inkább az egyedüllét és a kiszolgáltatottság érzését erősíti fel bennünk.

LSD trip

Ami némileg kiemeli a programot a sétálószimulátorok tucatjai közül, az az egyedi képi ábrázolásmód, ami sokat bíz a játékos fantáziájára, és sokkal többet ad hozzá az élményhez, mintha csak egy zseblámpával térképeznénk fel ezt a barlangrendszert. Mindemellett itt is előjön a műfaji limitáltság, ami leginkább az interakciók hiányából és a túlságosan lineáris pályaszerkesztésből következik. Lényegében a szkennelésen és a mászkáláson kívül semmilyen más lehetőségünk nincs, továbbá a sztori sem képezi szerves részét a játékmenetnek, mondhatni csak alibiként szolgál. A vázlatpont-szerűen megírt és előadott történet nem bocsátkozik részletekbe, inkább csak sejtet, de nem ad egyértelmű válaszokat, ezzel lehetőséget teremtve egy szabadabb értelmezésnek.

A leggyengébb pontja a programnak a játékidő, amely fájóan rövid, kevesebb, mint két óra alatt végig lehet játszani. Igaz, ezután feloldódik egy new game+ opció, ahol a műszerünk már a játék elején rendelkezik mindegyik upgrade-del, ezáltal már rögtön a kezdéskor megismerhetővé válik a történet szempontjából egy lényeges mozaikdarab, de érdemi újdonsággal ez a játékmód sem szolgál.