Tavaly ugyanekkor, azaz a PC Guru nyárköszöntő számában beszéltünk utoljára a The Elder Scrolls Online-ról. Akkor egy 4 oldalas cikkben emlékeztünk meg arról, mi változott a játék 2014-es megjelenése óta, és persze hosszasan írtunk annak első kiegészítőjéről a Morrowindről. Ma hasonló célkitűzéssel vágunk neki ennek a tesztnek, ám idén egy másik, bár hasonlóan történelmi helyszínt mutatunk be nektek.

A Summerset kiegészítő mindazonáltal sok szempontból hasonlít a Morrowindre, annak lábnyomában járva követi példáját. Akárcsak a régi fegyencsziget esetében, az új terület ezúttal sem csak online vásárolható meg az alapjáték kiegészítéseként, de teljes értékű expanzióként fizikai kiadást is kapott. Akik a dobozos változat mellett teszik le a voksukat, azok megkapják a The Elder Scrolls Online (avagy ESO) alapjátékot is, ami egyébként kézzelfogható formában, külön már nem kapható. Az új kiegészítő egyik fontos eleme, hogy azok számára is azonnal megnyílik, akik friss karakterrel indulnak el Tamriel sűrűjében. Ebben az esetben ismét egy új kezdőtörténettel és tutorialszekcióval találjuk szembe magunkat, ami kifejezetten a Summersethez tartozó sztori elindítását szolgálja.

Üdvözlünk a Summerset-szigeteken

A Summerset-szigetek Tamriel dél-nyugati csücskében, a kontinens árnyékában foglalnak helyet. Ezt a falatnyinak aligha mondható területet nevezik otthonuknak az Altmerek, ismertebb nevükön a High Elfek, akik a Merek egy ősi fajának, az Aldmereknek közvetlen leszármazottjai. Az Aedrához köthető gyökereik ürügyén a High Elfek között kialakult egy felsőbbrendűségi nézet, mely egyre távolabb sodorta őket a Tamrielt benépesítő fajoktól és nemzetektől. A híresen xenofób High Elfek idegengyűlölete olyan mélyen begyökerezett a társadalmukba, hogy csak annak ürügyén szövetségre léptek, majd beleolvadtak a Második Imperial Birodalomba, hogy a csatlakozáskor teljes zárlatot rendelhessenek el a szigetcsoport körül. Csak a szerencsés kereskedők és az Imperial Birodalom nagykövetei léphettek be az Altmerek által meghódított területre. A belátogatási zárlat széthúzást eredményezett Summerset lakói között, és elindított egy kivándorlási hullámot, melyben főként a fiatalok vettek részt, hátrahagyva az idősebb lakókat.

A játék idején a Második Korszakban járunk, mely alatt az Altmerek királynője, Ayrenn egy rendeletben feloldotta a bejárási tilalmat. Főhősünk a Summerset-szigetre megérkezve különös pletykákat hall eltűnő, vagy a szigetre meg sem érkező utasokról, de egyesek az őket terrorban tartó mágikus szörnyekről is suttognak. Shimmerene felé indulva összefut egy ismerős alakkal, a khajiit James Bonddal, Razum-darral, aki a királynő kérésére megkezdte a tettesek kiszimatolását, főszereplőnk pedig kisegíti őt az ügy felgöngyölítésében.

Csatlakozz a rendhez

Tavaly a Morrowind eljövetelével az ESO stamina-rendszere átalakult, amit a legtöbb játékos a nerf-kalapács lecsapásaként élt meg, és ez a változás leginkább azokat sújtotta, akik PvP-re hegyezték ki karkatereiket. A Summerset esetében nem fogunk találkozni hasonló jelenséggel, mivel a kiegészítő a PvE játékosokat célozza. Az expanzió ezúttal nem hozott friss kasztot a játékba, viszont helyet kapott benne egy új kezdőtörténet és céh, melyhez friss képességek dukálnak. A Summerset kiegészítő tulajdonosai csatlakozhatnak az eddig még csak a lore-ból ismert Psijic rendhez. Ahogy harcosok és a mágusok céhe esetében, úgy a Psijic rend is kapott egy önálló történetszálat, melyet csatlakozásunk után tudunk teljesíteni, és a kiegészítő első küldetésének végeztével nyílik meg előttünk.

Annak ellenére, hogy a rend a High Elfek szigetéről származik, az általuk behozott képességfa bármely kaszt számára használható, és nem kizárólag a mágusoknak kedvez, Psijic rend tagjai előtt ugyanis megnyílik a lehetőség, hogy uralmuk alá hajtsák az időt. A képességfa öt aktív és passzív, valamint egy ultimate-képességet tartalmaz, amiket fokozatosan oldhatunk fel, ahogy erősítjük a rendhez fűződő kapcsunkat. Ízelítőként: a Time Stop nevű képeséggel egy adott zónán belül megállíthatjuk az időt, ami abban az esetben, ha eltalálja egy ellenfelünket, az fokozatosan lelassul, majd megfagy. Az ultimate skill az Undo nevet kapta, melynek segítségével visszatekerhetjük az idő kerekét. Ekkor a mana, az állóképesség- és az életerőméterünk visszaáll ugyanarra az értékre, melyet négy másodperccel korábban tapasztaltunk, illetve karakterünk is visszateleportál korábbi pozíciójához.

Oooh, shiney!

A Summerset legszámottevőbb újítása az ékszerkészítés. Mostantól a játékosok nem csupán fegyvereket, főzeteket, páncélokat és ételt tudnak kotyvasztani maguknak, de nyakékeket és gyűrűket is készíthetnek. Az ESO-ban korábban bemutatott mesterségekhez hasonlóan a Jewelry Craftingnál is az anyagok létrehozása, javítása, dekonstrukciója, kutatása és finomítása a cél. Amiben viszont az ékszerészség eltér a többi mesterségtől, az meglepően jól szemlélteti, milyen izzadságos munkával jár a csillogó holmik előállítása. Ezen kincsek legyártását ugyanis főként azoknak találták ki, akik rendelkeznek ESO előfizetéssel, melyhez jár egy kifejezetten a kraftoláshoz szánt zsákocska. Ebbe helykorlát nélkül gyűjthetünk össze mindenféle alapanyagot, és higgyétek el, szükség lesz rá.

Az ékszerkészítő mesterségben a legnagyobb fókuszt az egyes elemek finomra hangolása kapta, vagyis a legtöbb időnket kutatással, az alapanyagok finomításával és előkészítésével fogjuk tölteni, ami a virtuális térben is roppant fáradságos művelet. Ráadásul a fejlődés kulcsa sem maga az ékszerek előállítása lesz, mint mondjuk a kovácsolás esetében, hanem a már kész tárgyak szétszedése, ami végül is azok tanulmányozásának egyik formája. (A másik a világban elszórt diagrammok és a megvásárolható leírások beszerzése, majd „átolvasása”.) Akik viszont előrelátóan a megjelenés előtt összehordott ékszerek tömkelegének felhasználásával remélik a mesterség gyors elsajátítását, nos, csalódni fognak. Azon tárgyak, amik a kiegészítő hivatalos premierje előtt kerültek a táskánkba, nem tanulmányozhatók, így a start napján mindenki egyelő esélyekkel indult.

A tanulás szerencsére kifizetődő, mivel abban az esetben, ha kellő időt és energiát fektetünk bele, nemcsak mutatós holmikkal gazdagodunk, de különféle extra statokkal is felfegyverezhetjük a kis csecsebecséinket. Például akad egy Bloodthirsty nevű jellemvonás, ami megnöveli a sebzésünket olyan ellenfelek ellen, amelyeknek alacsony az életereje. Ezen tulajdonság PvP jutalomként sajátítható el. Az ékszerkészítés mestersége persze csakis azok számára érhető el, akik rendelkeznek az expanzióval. A többi játékos is találhat diagrammokat, ékköveket és egyéb hozzávalókat, szerte Tamriel területén, ám ők ezeket csak eladni, vagy elcserélni tudják más játékosokkal. Továbbá, a kész ékszerek is cserélgethetők a játékosok között.

Összegzésként

A Summerset egy meglepően jól sikerült kiegészítés, ami csak érintőlegesen közelít a PvP játékosok felé, és inkább azoknak készült, akik a történetért és a The Elder Scrolls univerzumért rajonganak. Nekik pedig bőséggel lesz min csámcsogni. Az alaptörténet befejezéséhez így is kell 10-12 óra szabad játékidő, és akkor a sok, elsősorban egyjátékos mellékküldetésről még nem is esett szó. Rajongóknak tehát ajánlott az ESO legújabb pakkja, amely egyébként is majd’ negyedszázad után viszi vissza őket ebbe a csodálatos ékszerdobozba – na de ez már egy másik, szövegdobozba tartozó történet.