Sziasztok!

Igazából nagyon régi PGO olvasó vagyok, de valamilyen fura véletlen folyamán csak most vettem rá magam arra, hogy regisztráljak.
És ha már azt megtettem, miért ne írhatnák egy blogot is? Elvégre tele vagyok gondolatokkal, és véleményekkel, már ami a videojátékokat illeti. Igaz, mint főiskolásnak, természetesen a tanulás sok időmet felemészti... de kikapcsolódásnak jót tehet az írás, és eközben feleleveníthetek magamban igazán jó emlékeket is. Szóval kezdjünk is hozzá!

Emlékszem, az első játékkonzolom egy furcsa Nintendo (NES = Nintendo Entertainment System) koppintás volt, még a kilencvenes évek legelején. Ha az emlékezetem nem csal, 4 éves voltam akkor. Igazából pont egy kórházból szabadultam, és a szüleim vették nekem, hogy felvidítsanak. Természetesen a bátyám is azonnal lecsapott rá, aki akkor hét éves volt. A lényeg viszont, hogy akkor -bármennyire is hamisítvány volt- még egy NES drága és ritka dolog volt itt, így aligha tudta volna bárki megkülönböztetni. Ellentétben a valódi NES-el, ami szürke kazettát használt, ezek sárga kazettásak voltak, és hasonlóan az amerikai NES-hez, felülről kellett a kazettát beletenni. Az emlékeim róla viszonylag homályosak, valamikor az angol Wikipédián olvastam utána újra. Állítólag Európa keleti részén, és a volt szovjetunió területén nagyon elterjedt volt, és mivel sok ember életében nem látott igazi Nintendo konzolt, ezért még elhitetni se kellett velük, hogy ez micsoda. Ha az emlékezetem nem csal, a neve Dendy volt, de figyelembe véve, hogy mennyire régen volt már... mindenesetre ha tévednék, javítsatok ki

Nagyon élveztem, de nem tartott sokáig az élettartama. Egyetlen hónap után az egész tönkrement, így természetesen mi maradt? Hát, apa vett egy igazi NES-t. És akkor esett le, hogy ez volt az igazi Nintendo: szép volt, szürke volt, és felnyitós-kazettalehúzós európai kiadású modell. Emellett maga a doboz is stílusos és szép volt, aminek a hátulján sok-sok kép volt a többi Nintendo játékról, rövid ismertetőkkel róluk. És ekkor jött a meghatározó lépés az életemben, amikor már elmondhatom, hogy játékos lettem! Persze azelőtt is játszottam játékokkal azon az ócska utánzaton (amik a valódi NES játékokat emulálták: Ice Climber, Mario Bros , Battle City), viszont ezek még nagyon erős arcade-beütésűek voltak, és a többségükben egyetlen képernyőn beláthattál mindent; a játékoknak sosem volt vége, és csak pontért játszottál.

Amikor viszont a Nintendót bekapcsoltam... akkor rájöttem, hogy egy új világ várt rám. Amikor láttam, hogy a képernyő a játékban veled együtt halad előre, ahogy mész, az valami fergeteges élmény volt. Ma már persze mindez nevetségesen hangzik (főleg, hogy a fejlettebb országokban már rég Super Nintendo láz tombolt akkor), itt még ez sosem látott dolog volt. Nem csak egy sima játéknak éreztem tőle az egészet, hanem egy izgalmas kalandnak. És ugyebár egy kölyök fantáziája nagyon erős tud lenni, és karöltve a kíváncsisággal, sok jó emlékhez vezethet. ^_^ Amikor már eltelt pár év, és sok játékot összeszedtem, emlékszem, hogy elmentem velük a nagymamámékhoz, akik az ország keleti részében éltek egy faluban. Volt ott minden: disznóvágás, kolbász, szalonna, hagyma, grillezés... és egy Nintendo. A következmény? A falu egész népsége a nagyiék házához jött, és még ajándékot meg plusz kaját is hoztak nekünk, csak hogy játszhassanak egy kört. Na, ez volt a Nintendo ereje!

Majd ismertetni fogom az összes régi játékomat, de íme egy lista azokról, amik megvannak (vagy voltak) nekem, hátha valakinek néhány cím ismerős lesz:

-Action 52 (legendásan rossz játék, olyannyira, hogy minden idők legrosszabbjai között tartják számon; majd később erről is. Nem tréfa: egy piacon akadtam rá egy ezresért )
-Action in New York
-Battle City
-Blue Shadow
-Mario Bros
-Contra
-Donkey King
-Double Dragon
-George Foreman's KO Boxing
-Ice Climber
-Ice Hockey
-Joe & Mac
-Konami Soccer
-Shadow Warriors (amerikai címén Ninja Gaiden: az európai címet azért változtatták meg, mert akkoriban a "ninja" szóval az angol világ nagyon nem volt kibékülve...)
-Shadow Warriors 2
-Star Wars
-Star Wars: The Empire Strikes Back
-Super Mario Bros
-Super Mario Bros 2
-Super Mario Bros 3
-Teenage Mutant Ninja Turtles
-Teenage Mutant Ninja Turtles 2
-Tom & Jerry and Tuffy
-The Legend of Zelda
-Zelda 2: The Adventure of Link
-Willow

Első írásnak megteszi ez, később még írok ^_^