Hazudtam. Dobuitát lmegfesteni szinte lehetetlen: se nem hihető város, se nem igazán emlékezetes, legalábbis a felépítését tekintve. Elszórt lakóházak itt, vegyeskereskedés ott, italautomata amott – Dobuita és maga a Shenmue sem az utcákról és a házakról, hanem az emberekről és a hangulatról szólt. A helyi szatócsról, a lepukkant motel felső szintjén működő tetoválószalonról, a késő délutánig nyitva levő fodrászatról, a csodálatosan szép naplementéről. Nehéz beszélni a Shenmue-ről, mert nem lehet leírni azt a hangulatot, azt az érzést, amit ad.

Mint játék, és mint másodvonalbeli 3D-s környezet nagyon rosszul öregedett, ma nekiesve szinte érthetetlen akkori csodás varázsa. Vontatott, lassú, körülményes, a lehető legtöbb helyen húzza az időt, a nagy rejtélyt pedig sosem tudja annyira kibontani és érdekessé tenni, hogy igazán lehessen sajnálni: ezt vajon miért nem folytatták! A Shenmue harmadik részéért nem is azért kiált mindenki, hogy a Lan Di elleni bosszú minden egyes mozzanata előkerüljön, hanem hogy újra feltűnjön a nyolcvanas évek Japánja, a menő kvarcórákkal, a felcseperedő árkád-generációval és azzal a mai ésszel felfoghatatlanul komótos életmóddal, ami a Shenmue korszakát jellemezte.

Jó lenne megint lesétálni a játékterembe a sétálóutca elején, a hegyekbe vájt lépcsőn lerohanva; kivárni, míg leszáll az este, hogy a kocsma megteljen élettel és emberekkel és fel lehessen tenni megint a kérdést: ismer ön tengerészeket? Az unalmas délutánon dartsozni egy jót, vagy elverni minden aprót az egyik műanyagjátékokat ontó automatában. Új mozdulatot tanulni a látszólag magatehetetlen öregtől a parkolóban, aki még késő este is gyermeki gyorsasággal és felnőttes nyugalommal adta át harcművészeti tudását. Eshet eső, eshet hó, lehet nappal, lehet este: Dobuita minden nap, minden napszakban tartogatott valamit – ez az a városka, amit könnyen be lehetne illeszteni az álomélet címszó alá.



A Shenmue leginkább ez: álom, egy kellemes, bizsergetően jó emlékeket idéző fejezet a játéktörténelemben, amit nem feltétlenül jó ötlet újra és újra elővenni. Maradjon inkább annak, ami – tökéletes legendának.