Ahogy ígértem, itt a 2. fele az E3-as élménybeszámolómnak. Előre leszögezném, hogy aki esetleg várja a PC Gaming vagy a Nintendo-s véleményemet az ne várja. Nem lesz. Ezeket egyáltalán nem követtem, bár tervben voltak, de végül látva a Bethasda és a Square Enix felhozatalát úgy döntöttem, hogy nem akarok még két olyat showt végigülni ami úgysem nekem szól. És akkor itt rá is kanyarodhatunk a Square Enix-re. Akik habkönnyű eleganciával és lazasággal húzták be a legrosszabb konferenciát idén. Ami nekem azért extra fájó pont, mert ahogy azt már több helyen is írtam/mondtam, nekem az előző konzolgenerációs tevékenységük miatt a Square Enix lett a kedvenc kiadóm. És úgy tűnt ezt a jó szokásukat ebben a generációban is tovább viszik (NieR, FFXV stb). Szóval vártam volna tőlük valami egetrengetőt de ehelyett tényleg semmit nem tudtak felmutatni.

Square Enix


Már ott elkezdődtek a bajok, hogy konkrétan belehazudtak a képünkbe. Hiszen azt mondták, hogy képviselik magukat E3-on, évek óta először. Ehelyett ugyanazt csinálták, mint a Nintendo, egy összevágott videót kezdtek el streamelni. Amivel nem lenne semmi baj, de -és most javítsatok ki, ha tévedek- nem erről volt szó. Arról nem is beszélve, hogy egy rakás játékukat a Microsoft showján mutogatták, amiket aztán itt megint újdonságként próbáltak eladni.

Nyilván Tomb Raider-rel kezdtek. Gameplay videóval, itt volt az, amiről már az MS konferenciánál leírtam, hogy sokkal több lehetőség lesz a lopakodásra stb. Nem helyezi új alapokra a szériát, a meglévő elemeit bővíti óvatosan és csiszolgatja. Nincs ezzel semmi baj, ha ésszel és jó érzékkel csinálják. Szerintem az már egy elég nagy plusz, hogy a vízalatti tevékenységekre ekkora hangsúlyt fektetnek, mint amit láttunk az egyik trailerben. Ez egyébként messze a Square legcombosabb anyaga volt, innentől megindult a mélyrepülés, amit szinte nem is tört meg semmi.



Final Fantasy XIV x Monster Hunter World videó. Hát én nem tudom, hogy japánon kívül ennek mekkora piaca van, de valahogy nem hiszem, hogy túl nagy. Egy Tokyo Game Show-n megérteném, hogy mutogatják ezt a “combos” 1 perces videót. Ezután felvillant a Dontnod logója, na itt majdnem letéptem a pólómat. Mondom: “kész, Life is Strange 2! Ez az!”. Hát nem. Megint megmutatták, a Captain Spirite című játékot, de most a két fejlesztő mesélt róla 1-2 plusz infót. “Nem baj. Ezzel vezetik fel biztos a LiS2-t. Mindjárt jön. Tuti.” Lóf@szt! Nem mutatták meg a játékot, pedig erről elég konkrétan beszéltek korábban. Hogy az E3-on többet megtudhatunk róla. Ez volt az? Hogy lesz egy ingyenes játék, ami előre utal majd pár dologra? Hát wow!

Dragon Quest 11, már megint egy olyan dolog, ami nem hiszem hogy Európában például 15 embernél többet, érintene. Ezután következett a Babylon’s Fall, ami eléggé Dark Souls-szerű art designt sejtet, majd jött a bomba, kedvenc őrült japánjaim a PlatinumGames csinálja. Mintha a Square megérezte volna, hogy az érdeklődésem kezd feltörni, vége is lett az egyébként semmit meg nem mutató videónak… Köszi! Utána NieR Xbox One megjelenés ezt is láttuk az MS-nél. Sőt már előtte egy fél órával kiszivárgott a hír.



Just Cause 4. Minden eddiginél nagyobb rombolhatóság és őrület. Eszetlen jól néz ki. De valahogy ez a széria engem sosem tudott megfogni. Ezt követte egy élőszereplős videó, amit eleinte nem is tudtam hova tenni. Egy Leon S. Kennedy hasonmás battyog a sikátorban és két rosszarcú beléköt. Vágás, gameplay és ahogy én összeraktam ez egy bunyós játék és egy süket fazont kell irányítani, tehát valahogy a hangokkal fog variálni a játék. Tök érdekes koncepció, bár maga a játék nem túl szép, de végre valami új. Ezt is megérezte a Square Enix gyorsan le is kapcsolták ezt a videót is. Talán 1 perc volt az egész. Augusztusban állítólag több infót kapunk róla. The Quiet Man a címe.

Már megint Kingdom Hearts 3 és fine. Vége. A Square fél óra alatt lezavarta ezt az egészet és lehúzták a rolót. Ez így egy nagy büdös 0 volt! Hol vannak a beígért Final Fantasy XV jövőre érkező kiegészítői? Ha már itt tartunk, hol a Final Fantasy VII Remake? Hol a Life is Strange 2? Sleeping Dogs is évek óta el van ásva… Áh. Borzalom volt amit műveltek.



Ubisoft


Ha igazán őszinte akarok lenni akkor én egy Prince of Persia és egy Splinter Cell bejelentésen kívül semmi mást nem vártam a Ubisoft-tól. Sajnos ezeket továbbra sem kaptam/kaptuk meg, de még így is azt kell mondanom, hogy talán a legkellemesebb meglepetés volt a Ubisoft műsora. Mert akárhonnan is nézzük, nekik van a legszínesebb és legsokfélébb felhozatala. Coop lövöldözős cucc, szerepjáték, hajós multiplayer, körökre osztott stratégia, taktikai multis fps, motoros ügyességi stb. Bár maguk az előadások azért próbára tették a józaneszemet.

Mire is gondolok? Hát ahogy kezdődött a műsor… ennyire kínos nyitányt én még nem láttam. Valami mazsorett ugrabugrált és táncolt, meg zenélt és az egyik csávó pandának volt beöltövez. Először kínosan éreztem magam, de egy idő után már féltem. Az új Just Dance-t promózták egyébként, de ez akkor is wtf volt! Szerencsére ez után ugrottunk egy nagyot. Beyond: Good and Evil 2 cinematic trailer. Eszméletlen érdekesnek tűnik. Valahogy az első résszel elkerültük egymást, de már én is cikinek érzem, szóval valamikor idén pótolni szeretném. Ehhez tartozott az egyik legfuribb bejelentés. Joseph Gordon-Levitt (igen a színész) megjelent a színpadon, hogy reklámozza a játékhoz kapcsolodó Space Monkey programot. Ennek a lényege, hogy bárki készíthet képeket, festményeket zenét, valamilyen művészeti anyagot a játékhoz és azok bekerülnek a játékba. Hát ha erre valaki számított, meghívom egy szivarra!



Ezt követte egy kis önfényezés, a Rainbow Six: Siege kapcsán. Sokmillió játékosunk van és az esportok fontossága bla-bla. Majd megint egy epic wtf jelenet következett, az új Trials játék bejelentésére a közönség között motorral jött be Brad Hill. Majd egy “jól” megrendezett jelenetben valami álványt, vagy asztalt szétvert. Mert hát a játékban is milyen viccesek és nagyok amikor elzanyálsz. Nem vagyk biztos benne, hogy ez a játékbejelentés egy E3-as blokkot érdemel. De a kiadó őrületét, vagy bátorságát mi sem bizonyítja jobban, hogy bedobták a játékot 2019 februárjára. Csak úgy mondom, akkor jön az Anthem és a Days Gone is. Nyilván nem ugyanannak a célközönségnek szólnak ezek a cuccok de… Hát na, ezeket sem a szívroham viszi el az biztos!

Megint Division 2 játékmenet (mintha az MS-nél nem lett volna elég), viszont a CGI trailer nagyon hangulatos volt. A játékot magyarázó főfejlesztő kicsit túl komolyan veszi magát szerintem, de látszik, hogy fontos neki a játék. És ekkor jött egy kellemes meglepetés, ami akár rosszul is elsülhetett volna. Rögtön bejelentettek 3 DLC-t, viszont elvileg mindegyik sztori alapú lesz és tök új helyszíneket fognak megnyitni. Nem új ruhák, meg új fegyveres marhaságok lesznek és mind tök ingyenes lesz! Respect!

Itt a Ubi kicsit megint rámhozta a frászt, mert elkezdtek hangszereket betolni. De ez most kivételesen jól sült el. Mario+Rabbids kapott egy Donkey Kong kiegészítőt. Állítólag az alapjáték is tök jó. Öhm. Mondjuk, hogy elhiszem. Ezt követte a Skull and Bones amiért én komolyan sírni tudnék. Annyira jól néz ki, annyira tetszik ez a kalózos setting. Jó a gameplay, a cinematic trailerben a legutóbbi Arthur király film egyik legmenőbb zenéje szól. De miért csak a multi és coop részét mutogatják? Állítólag lesz benne valami kampány is. Az hol van? Nagyon félek, hogy csak hitegetnek minket.



A franciák ezután egy újabb meglepetést dobtak be. Bár sokan, sok helyen mondogatják évek óta, hogy most ez a VR éve lesz. Mégsem tobzódunk VR címekben pláne nem jókban. Az első VR játékot is a Ubisoft szállítja ami az 5. E3 konferencia volt. Előtte senki nem mutatott semmi ilyesmit. A Transference az első komolyabb VR cucc, ami egy pszichológiai thriller lesz, sok puzzle résszel és élőszereplőket felvonultató videókkal. Nagyon nyomasztó az egész és nagyon érdekes. A Ubisoft Montreal a SpectreVision nevű céggel közösen dolgozik együtt rajta, aminek az egyik alapítója és vezető embere Elijah Wood. Ja. Frodó Úr. Ő is ott volt a színpadon és mesélt róla. Úgy tűnik Hollywodi arcoknak is kezd leesni, hogy ez a videojáték biznisz nem is rossz dolog. Várós!

StarLink bejelentés, valamilyen űrhajós pittyputty és benne lesz a StarFox-os róka. További bratyizás a Nintendo-val, de olyan szinten, hogy Mijamoto Sigeru is a színpadra sétál! Láthatóan tök jól érezte magát, szimpatikus figurának tűnik. Ezután a For Honor megkapta a kínai karaktereket és bejelentették, hogy egy ideig ingyenes lesz az alapjáték. “Ennyire jól fogyott?” The Crew 2, nem érdekelt. Majd a Ubisoft ledobta a megsemmisítő tömegpiusztító fegyvert.

Az új Assassin’s Creed az Odyssey, ami tovább halad az Origin által kitaposott ösvényen, de olyannyira, hogy még az én érdeklődésemet is felkeltette. Anno a 3. rész volt az utolsó amivel játszottam. Akkor megfogadtam, hogy addig nem játszok több AC-val, amíg az nem a feudális japánban lesz elhelyezve. Ez egyrészt azóta sem történt meg, mésrészt a Ubi olyan undorító mód bánt ezzel a szériával, hogy minden kedvem elment tőle. Már trailereket sem néztem belőle évek óta. Na de miért a pálfordulásom? A setting egyrészt nagyon közel áll a szívemhez! Ókori Görögország, Spárta és Athén háborúja és a játék végérvényesen elhagyja az akció-kaland vonalat. Ez már komoly szerepjáték lesz. Rengeteg fejlesztés, statisztika, szintlépés. Párbeszédek, amikre mi adhatunk választ! Egy kitagadott spártai harcost kell irányítani aki lehet fickó vagy nő is. És nálunk van Leónidasz király törött lándzsája, aminek varázsereje van! Végre valami újdonság, tökösség, fantázia, kreativitás! Hátrahagyni a múltat meg a konfortzónát. Remélhetőleg a jelenben/jövőben játszódó szálat is kidobják végre a kukába! Ez kellett már ide évek óta! Fantaztikusan néz ki, a hangulat süt a videókból és már októberben meg is jelenik! Számíthat rám a Ubisoft ezzel kapcsolatban!



Voltak furcsaságai, de még ezzel együtt is a legerősebb showt rakta össze a Ubisoft, amire én tényleg nem számítottam. Már csak egy cég maradt hátra.

Sony


Nem titkoltan ezt a konferenciát vártam a legjobban. Mégiscsak itt van az asztalomon egy PS4 Pro és nem messze egy PS3 is.Sokat nem is tökölt a Sony azonnal a The Last of Us Part II-t dobták be. Mulatozás volt, tánc, duhajkodás. Mindezt eléggé rezignáltan figyelte egy fiatal felnőtt nő, aki bizony Ellie. Volt egy kis párbeszéd egy karakterrel, egy másik nő felkérte táncolni Ellie-t, egy kis romantikázás majd egy éles váltás és máris jött a gameplay. Ellie, egyedül egy sötét erdőben éppen toroktáji beavatkozást hajtott végre egy páciensen, nem igazán orvosi módszerekkel.

Ami kiderült a gameplayből, hogy mindenen finomítotak. A mozgáson, a közelharc is sokkal folyékonyabb és jobban összekapcsolódik egyik mozgás a másikkal. A sunyulás továbbra is fontos, már kocsik alá is bebújhatunk. Továbbá Ellie egy robbanó nyilat is craftolt, ami ha jól emlékszem még nem volt az előző részben. A nyomasztó világvége hangulat továbbra is mocsok mód jelen van, az átvezető videó a legjobb filmek jeleneteivel vetekszik és jók a párbeszédek. És hát elképesztően gyönyörű a játék! Ami feltűnt, mármint a hiányuk, hogy az itteni zombik a “clickerek” nem voltak a videóban. Semmiféle formában és hát valaki hiányzott még. Joel. Aki az első trailerben sem látszott teljes alakjában. De mivel a fejlesztő Naughty Dog már beharangozta, hogy a második rész a bosszúról szól… Hát sejthetjük, hogy Ellie pótapukája valszeg már az örök vadászmezőkön héderel. Lehet pont ezzel fog indítani a játék. Kiindulva abból, hogy az első rész, hogyan is kezdődött. Kinézem ezekből a “szemétládákból.”



Ezt egy beszélgetős, interjús rész követte, kicsit húzták az időt a Sonynál. Aztán CoD és Destiny 2 kitérő, szerencsére mindet letudták pár perc alatt és jött az én nagy kedvencem az egész E3-ról. A tavaly bejelentett Ghost of Tsushima. És nem is húzták tovább az időt. Azonnal gameplay. Hatalmas bejárható terület, lovaglás. Egy kardcsapással végződő igazi szamurájos harc. Taktikus és középlassú, de veszett látáványos kardpárbajok a megszálló mongolokkal. Lopakodás, házakra mászás (Assassin’s Creed). Tudjátok milyen régóta ordítok egy ilyen játékért? És végre, itt van! Mitnha a Sony meghallgatta volna az emberek sirámait azzal kapcsolatban, hogy a Ubi nem akar japánban játszódó AC-t csinálni. “Hát akkor megcsináljuk mi!” És akkor arról még szót sem ejtettem, hogy veszett jól néz ki, hogy jó a zenéje, hogy hangulata van! Kizárt dolognak tartom, hogy ezt ezek után elrontsák! És hogy mikor jön? Hát az jó kérdés.



A Sony továbbra sem lacafacázott a semmiből megérkezett a Control a Remedy (Max Payne 1-2, Alan Wake, Quantum Break) új játéka amit az 505 Games nevű formációval közösen fejelsztenek. Természetesen egy TPS lövöldözős játék lesz. A főhősnő különleges képesség a tárgyak levitálása, gyakorlatilag bármit feltudunk kapni ami nincs lecsavarozva és azt pajzsként és fegyverként használhatjuk Illetve van nála egy nagyon fura pisztoly, ami folyamatosan mozog. Nem openworld cucc lesz, hanem egy metroidvania-szerű valami. A nagy és bizarr, folyamatosan változó komplexum bizonyos részei elérhetetlenek, csak egy-egy képesség kifejesztése után lehet elérni, hogy ott is körülnézhessünk. Borzasztóan várom!



Alig tértem magamhoz a Control után a Sony dobta a következő miniatombombát. Resident Evil 2 Remake. Egy nulláról teljesen újraírt és újradolgozott RE2. TPS irányítással, eszméletlen grafikával! És egyébként január 29-én már meg is jelenik. Ezt követte néhány PSVR címecske, nagyon nem foglakozik a Sony ezzel a vonallal, pedig azt hittem itt is villantanak valamit. És MÁR MEGINT Kingdom Hearts 3 hát ne b*sszatok már fel. Karib-tenger téma is lesz benne, nagyon jó. Ezután megkaptuk a Death Stranding Gameplayt. Na most erről nem írok semmit. Egy külön posztot fogok szánni Kodzsima Hideo agymenésének. A lényeg engem totál elmosott a cucc. Remélhetőleg tényleg az is lesz benne, amit látni vélek, de erről később!



Volt egy nyúlfarknyi Nioh 2 bejelentés, hiszen még nincs elég Dark Souls játék. És jött is a kedvenc hálószövőnk a Pókember! Frankó kis gameplay-t kaptunk, igazi Arkham-es bunyó. Különböző hálós eszközöket használt már most Póki és a börtönből folyamatosan szöktek ki a gonosztevők. Rhino, Skorpió, Keselyű, Elektro, Mister Negative is feltűnt és még egy valaki akit nem mutattak meg a trailerben, viszont Póki felismerte. 6 főgonosz? Hm, csak nem a kidobott Sinister Six filmet próbálja a Sony ilyen formában feltámasztani?



A Sony nem beszélt mellé. Előre elmondták, hogy 4 nagy allappillére lesz a műsoruknak. A The Last of Us Part II. a Ghost of Tsushima, a Death Stranding és a Pókember és ezek között elszórva lesz még pár érdekesség. Hát az a pár érdekesség is olyan, hogy nálam instant buy kategória. Nem a Kingdom Hearts 3, meg a Nioh 2 nyilván. Viszont magán a konferencián teljesen mellőzték a Days Gone-t, ami nagyon fura, pedig később jön, mint a Póki, illetve elég nagy a sumákolás a Shenmue 3 háza tájáról. De én azt mondom, ha a Sony előre megmondta, hogy a mennyiség helyett a minőségre szavaznak és azt is nyújtják, az egy rendkívül korrekt dolog, ami ebben a szakmában egyre kevésbé jellemző. Nálam simán a Sony vitte a prímet emaitt is. Ennyi lett volna az idei E3 élménybeszámolóm. Jövőre is tervezek ilyesmit. Valószínűleg akkor egy mégfurább Death Stranding videót is kapunk. Na p