Zsákutcába jutott a Final Fantasy-sorozat
A többek között a széria új felvonásáért felelős kreatív nyilatkozott a sorozat jelenlegi helyzetéről. tovább
Anglia után Ausztráliában is kezdetét veszi a szexoktatás
Újabb netflixes sorozatban tűnnek fel a hormonokkal túlfűtött középiskolások. Feliratos előzetesen Az összetört szívek gimije. tovább
Protonágyúkat készenlétbe, visszatérnek a Szellemirtók!
A túlvilági lényekre vadászó csapat újabb videójátékban elevenedik meg, és már azt is tudjuk, hogy mikor. tovább
Többet kell majd fizetni a Netflixen a letöltésekért
A Netflix nemcsak a hirdetésmentességet, hanem a tartalmak letölthetőségét is megszünteti egyes felhasználók számára. tovább
Hamarabb kiköthet a Return to Monkey Island, mint gondolnánk
Véletlenül fény derülhetett a közkedvelt klasszikus folytatásának várható érkezésére. tovább
Még be sem mutatták, máris 1-es értékelést kapott a Marvel sorozata
Szinte csak tízes és egyes osztályzatot kapott eddig a Disney+ műsorán tegnap debütált Marvel sorozat, az Amazon: Ügyvéd. tovább
Vasember-játékon dolgoztak a Just Cause alkotói
Egy interjúban derült fény rá, hogy az Avalanche Studios sem maradt ki a szuperhősös őrületből. tovább
Előzetesen a Vámpírakadémia sorozat
Új szereplőkkel és módosított történettel érkezik a 2010-es tini fantasy-horror sorozatadaptációja a Peacock kínálatába. tovább
Az Embracer Group egész Középföldét felvásárolta
Újabb nagybevásárlást tartott a cégióriás, melynek részeként ismét számos stúdiót és IP-t kebelezett be. tovább
Végre bemutatkozik a Dying Light 2 első kiegészítője
A találgatások és szivárgások után a Techland végre hivatalosan is leleplezi játéka első DLC-jét. tovább
[Társalgó] Steven Rhodes társasjátékok – Horrorisztikus szórakozás kicsiknek és nagyoknak
Kis csomagban olyan délutáni elfoglaltság az unatkozó lurkóknak, amire egy szülő sem szeretne hazaérni. tovább
Belelapozhatunk a Skull & Bones hajónaplójába
A Ubisoft új videósorozattal igyekszik újra bemutatni és bevezetni a köztudatba hosszú ideje készülő játékát. tovább
Az új Tales from the Borderlands megjelenése is kiszivárgott
A Gearbox közkedvelt sorozatát narratív kalandként feldolgozó játék folytatásának érkezésére is fényt derült. tovább
Ekkor zúdítja ránk az élőholtakat a Dead Island 2
Hosszú és kusza fejlesztése után úgy fest végre valóban megjelenik a zombis kaland folytatása. tovább
Robert De Niro játszhatja a Wise Guy mindkét főszerepét
Robert De Niro saját maga ellenfele lehet a Nagymenők írójának új gengszterfilmjében. Kitudódtak a Wise Guy részletei. tovább
LEGO Bricktales – Végre egy játék, amiben tényleg legóznunk kell
Számos LEGO-játék született már az évek során, de most visszakanyarodunk az alapokhoz – ebben az újban bizony építeni kell. tovább
Újabb horrorfilmre szerződött Sarah Paulson
Az Amerikai Horror Story és az Üveg után misztikus horrorban láthatjuk majd Sarah Paulsont. Alakul a Dust stábja. tovább
Meglepően nyilatkozott Quentin Tarantino az Indiana Jones-filmekről
A rendező igen meglepő választ adott arra a kérdésre, hogy melyik Indiana Jones-film a kedvence a franchise-ból. tovább
A posztapokaliptikus Ausztráliába visz a Broken Roads
A játék egy szerelmeslevél a cRPG műfajhoz, és felfedezést, körökre osztott harcot, valamint egyéb érdekességeket tartogat. tovább


