Aki látta A Gyűrűk Ura című, szerintem (rendezői változatban legalábbis) alapműnek számító, csodálatos filmeposzt, netalántán A hobbit-trilógiát, az pontosan tudja: a törpék kedves, előzékeny, együttműködő népek. Ja, nem.

Ennek fényében érdekes, hogy a Dwarfheim címen futó, törpeközpontú, valós idejű stratégiai játék kifejezetten az együttműködésre épül. Mind a három kaszt (építő, bányász, harcos) szükséges ahhoz, hogy az ellenséges törpe hordát alaposan a földbe fejszézzük. Ezt a feladatot a gépi ellenfelek ellen is meg kell oldani, de az igazán izgalmas majd az emberi törpetornák lesznek: három mélynövésű a három tárnalakó ellen! Ráadásképp rögtön duplázódik is a játéktér: van ugye a felföld meg a bánya. Mindkét „világban” erősen zajlanak az események, az ellen is odasuhinthat bármikor. Értelemszerűen az építők inkább odafenn, míg a bányászok a tárnák mélyén aktívak – a harcosok meg mindenhol gyaknak, nekik ez a dolguk.

A játékmenet a hozzám eljutott, nagyon korai változat szerint alapvetően a klasszikus felépítést követ. Alapanyagokat kell gyűjtögetni, majd azokat elraktározva, feldolgozva épületeket, egységeket gyártani. Ez persze csak ide írva ilyen egyszerű, hiszen ott van ugye a mezőgazdaság (hello, a sör gyógyítja a csapatokat), az ipar és a védelem, plusz a kutatás-fejlesztés is. Erősebb pajzs, boldogabb törp! Előre a páncéltörő, kétkezes fejszékért!

Lesz meló bőven, már akkor is, ha csak a fémgyártáshoz szükséges ellátási láncot veszem példának. Kell egy raktár, néhány bányász, vastelér, amit csákánnyal lebontanak a zömök szakemberek. Majd a játékos által kiépített futószalagon a lebontott kőzet szépen eldöcög a raktárba, onnan a zúzóba, aztán a válogatóba, majd osztályozóba, a vaskohóba, végül pedig a vasrúd vissza a raktárba – ebből aztán lehet szerszám, fegyver, páncél, épület-alkatrész, bármi. 

Galéria
Kattints a galéria megtekintéséhez!

A harc – legalábbis amit már kipróbálhattam – szintén kellőképp összetett. Egyrészt folyamatosan lehet fejleszteni a katonai egységeket termelő épületeket az újfajta harcosokért, de nem maradnak érintetlenek a katonák felszerelései, harci képességei sem. Lesznek közelharcosok, lesznek távolból kéziágyúzók, s persze a gyógyító, illetve a speciális, hadvezér-figurák feltűnése sem marad el. Okosan, ügyesen és türelmesen kell harcolni – a nyersanyag nem végtelen, a felgyógyított harcos nem kerül semmibe, a legyilkoltak helyett előpattanó törpék meg sokba. Logisztika, feleim, logisztika. 

Lesz még itt sandbox, mindent biztonságban kipróbálós, történetet követve feladatokat végigjátszós, a vad vidéket túlélős (survival) és az ellenséges klánt (AI vagy ember) legyakós online mód is – ez utóbbi persze az igazi. De azt már érzem, hogy a sikeres csatákhoz marha sok gyakorlás fog elvezetni: a rengetegféle alapanyag, a fejlesztési lehetőségek, az egységek változatossága taktikák tucatjait vetíti előre. Főleg, ha ahogyan azt a fejlesztők ígérik, folyamatosan érkeznek majd az új tartalmak a játékhoz. Ja és még mindig nem jöttem rá, milyen akcentussal beszélik az angolt a törpék… Én skótra tippelek. A Dwarfheim mindenesetre szórakoztató, szakállamra mondom, érdemes rá odafigyelni, esetleg támogatni a fejlesztést a korai hozzáférés során.