• Swatting miatt halt meg egy 28 éves családapa Wichitában
  • A férfit a rendőrök lőtték agyon egy hamis bejelentés nyomán
  • A rendőrség azt hitte, túszokat tart és meggyilkolta az édesapját
  • A bejelentést egy CoD-játékos tette, amiért összevesztek egy meccs során
  • A swattolót őrizetbe vették

December 29-én hajnalban két Call of Duty: WW2-t játszó csapat fogadott 1,5 dollárban, azaz kevesebb mint 400 forintban, hogy melyikük nyeri az adott kört. A vesztes csapatban vita alakult ki, egy játékos egy másikat vádolt, a helyzet pedig odáig fajult, hogy egyikük személyes adatai szivárogtatásra kerültek. Ez bosszúért kiáltott, így az adatszivárgást elszenvedett játékos a szivárogtató állítólagos régi lakcímére kért egy úgynevezett swattolást.

Ez egy Amerikában elterjedt „vicc”, ami nagyjából azt jelenti, hogy valaki felhívja a rendőrséget, és bejelentést tesz egy lakcímre, általában valami brutális bűncselekményről. A hatóság komolyan veszi az ügyet és kiküldi a SWAT nevű helyi rohamrendőri egységet, akik előbb ütnek és csak aztán kérdeznek. A swattolás áldozata csak azt veszi észre, hogy nyakán a rendőrség, földre teperik, fenyegetik, és ha nem vigyáz, le is lőhetik – eddig ilyen nem történt, de sajnos december 29-én meglett a swatting első halálos áldozata.

Tyler Barriss

A címre ugyanis valóban kirohant a rendőrség, de mint kiderült, az egy teljesen ártatlan, a történekről mit sem tudó család otthona volt. A 28 éves Andrew Finch az éjszaka közepén ajtót nyitott a rendőröknek, mert gyanús zajokra lett figyelmes. A rendőrök ezt követően egyelőre tisztázatlan körülmények között agyonlőtték a férfit – állítólag nem tudott azonnal eleget tenni a hatóság utasításainak, az egyik rendőrnél pedig ez kihúzta a gyufát és tüzet nyitott.

A rendőrség ezt követően jött rá, hogy átverték őket, a riasztás hamis volt. A kiadott felvételek tanúsága szerint egy nyugtalanítóan monoton hangú férfi hívta fel őket azzal, hogy lelőtte az apját, és most az anyját és a testvéreit is fogva tartja. A hívás meggyőzőnek bizonyult, ezért rontottak rá a rendőrök a gyanútlan családra. A hívót később a 25 éves Tyler Barrissként azonosították (fent), a fiatal srác többször tett hamis bejelentéseket a múltban. December 30-án le is tartóztatták, előtte azonban adott egy interjút a DramaAlert nevű internetes hisztivel foglalkozó YouTube-csatorna üzemeltetőjének.

Ebben elmondta, hogy őt valaki megkereste egy címmel, beszólogatott neki, hogy úgysem meri swattolni, mire az akkor állítása szerint épp a helyi könyvtárban ücsörgő Barriss fogta magát és felhívta a rendőrséget egy kamu sztorival. Később kiderült, hogy a swattolást „igénylő” személy az a játékos volt, akinek az adataival visszaélt a csapattársa, és aki így akart bosszút állni rajta. Hozzátette: ő nem hiszi, hogy hibás az ügyben, vagy legalábbis nem az ő felelőssége a férfi halála, mert „ő nem rendőr, nem ez a foglalkozása”. Azt is mondta, hogy nem aggódik a letartóztatása miatt, és bár lehet, hogy elzárást érdemel, „nem követett el gyilkosságot”.

Nos, mint Barriss letartóztatása mutatja, a hatóságok nem így gondolták. A férfi halálának körülményeit még vizsgálják. A férfi azonosításában egyébként az interjút készítő youtuber is a rendőrség segítségére volt.