A Star Wars-gépezet dübörög tovább, a nyár folyamán újabb kötetekkel gazdagodik a galaxis nagy szappanoperájának képregényes változata, sőt nemsokára még a Warcraft legendái is képekben elevenednek meg. Addig azonban van mit olvasni, mint mindig, elvégre nemcsak Aphra doki tért vissza közénk, de Valance is, illetve egy igazi különlegességet köszönthetünk Neil Gaiman jóvoltából, a kimondhatatlanul és leírhatatlanul hosszú címmel ellátott, leginkább Miss Finchre összpontosító kötetben. És persze, ahogy mindig, a csemegét a végére hagyjuk.

Star Wars: Fejvadászok és Doktor Aphra – Az elátkozott kincs

  • Író: Ethan Sacks és Alyssa Wong
  • Rajzoló: Paolo Villanelli és mások
  • Oldalszám: kötetenként 120
  • Ár: 5290 Ft/kötet 

Ismét a Hoth bukása után járunk, kapunk is némi gyorstalpalót, de mindez annyira nem lényeg, hiszen fejvadászok egy kis csoportja épp a Korélián végez el egy behatoló műveletet, ami végül árulásban és csúfos kudarcban végződik. Ezután kerülünk a jelenbe, ahol mindenkiben ott a tüske, mindenki a másikat hibáztatja, de úgy tűnik, hogy “hőseink” egykor olyan cselszövés áldozataivá váltak, amit azóta sem hevertek ki és oldottak meg. Ám most itt a lehetőség, hiszen akit mindenért okoltak, újból feltűnik, Boba Fett, Valance és a többiek pedig személyes bosszújuk okán veszik üldözőbe a hírhedt Nakano Lash-t, hogy egyesével vegyenek rajta revansot. De lehet, nem is látják át a teljes képet? 

Doktor Chelli Aphra új kalandja is a Hoth-i csata után játszódik, méghozzá egy, vagyis inkább egyből két nagyhatalmú gyűrű kapcsán, melyeknek tulajdonosa a legendák alapján örök élettel és sebezhetetlenséggel bír, miközben külön-külön csak bajt hoznak a gazdájuk fejére. Aphra és válogatott csapata emiatt utazik a Malitoris-rendszer egy eldugott szegletébe, ahol azonban a doktornak nemcsak megbízhatatlan csapatával és másokkal, de a romok gonosz erejével is meg kell küzdenie. És bizony az elhagyatott helyen szörnyű események és csapdák várják a felfedezőket, már-már túlszárnyalva minden rémálmot és borzalmas képzeletet.

Abban már lényegében semmi meglepő nincs, hogy a modernebb Star Wars-képregények és az univerzumban játszódó külön kis sorozatok némileg hullámzó minőséget képviselnek, de az még engem is meglepett, hogy mindkét kötet mennyire érdektelenül kezdett. Pont ezért volt aztán kellemes csalódás és pozitív fordulat, hogy mindkettő egészen izgalmassá vált, a Fejvadászok néhány csavar és az időbeli eltérések kihasználása miatt, míg Aphra elátkozott kincse a horroros megközelítése apropóján, ami itt-ott kifejezetten erős atmoszférát teremt. Extraként ezúttal is borítókat kapunk, illetve a Fejvadászoknál Valance bemutatását, maga a minőség pedig a megszokott, így a rajongók és gyűjtők ezeket a köteteket is nyugodtan a kollekcióba tehetik. Ami viszont mindenképpen a legizgalmasabb az aktuális hármasból, az a legfrissebb megjelenés…

A tények Miss Finch távozásának ügyében és más történetek

  • Író: Neil Gaiman
  • Rajzoló: Michael Zull
  • Oldalszám: 104
  • Ár: 5990 Ft (a kiadó oldaláról olcsóbban rendelhető)

Ha másért nem, hát a Sandman okán mindenképpen ildomos ismerni Neil Gaimant és meghatározó stílusát, eredeti történeteit, melyek közé most már magyarul is beilleszthetünk egy újabb kötetet. A Miss Finch nevével fémjelzett könyvben egy hosszabb és két rövidebb mű található, amiből előbbi a címadó sztori, avagy a vendégül látott, kicsit karót nyelt hölgy eltűnését mutatja be, miközben hőseink az Éjszakai Álmok Színházába látogatnak el, ahol aztán a bazári és vásári mutatványok, átverések után valami egészen különleges helyzetbe kerülnek. Ezután jön Stephen King művei után egy újabb olyan történet, ahol a macskáké a főszerep. Vagyis ezúttal egy bizonyos fekete cicáé, amelyről nehéz eldönteni, hogy vajon rosszat akar, vagy csak a balsors kíséri… de végül egy igazi rejtélyre derül fény, ami ezt a kérdést is megválaszolja. Végül pedig utazunk az időben, hogy a macskák után a baglyok kerüljenek a némi misztikummal nyakonöntött realitásba, ezzel feltéve az i-re a pontot és minőségi módon zárva a kötetet.

Mert bizony ez a könyv és a három történet is egyaránt magán hordozza Gaiman sajátos, eredeti és nagyon szerethető, az átlagnál komolyabb, mégis fantáziadúsabb stílusát, amihez Michael Zull tesz még hozzá alaposan a színes, látomásszerű, festményes külsővel. Bár az alkotók bemutatásán túl nem kapunk más extrát, miközben a megszokottnál magasabb áron vásárolhatjuk meg a kötetet, azt gondolom, hogy ha valaki Gaiman-rajongó, esetleg a kevésbé megszokott és tipikus képregények gyűjtője, akkor a Miss Finch távozását bemutató kiadványnak mindenképpen helye van az otthonában.   

Galéria
Kattints a galéria megtekintéséhez!

Mindenképpen kellenek az ilyen különlegességek, pláne a sok-sok Star Wars mellé, ami persze így is öröm a rajongóknak és gyűjtőknek, de a változatosság ugye gyönyörködtet, a Gaimanhoz hasonló alkotóknak köszönhetően pedig mi, olvasók is kicsit jobban szabadjára engedhetjük az agyunkat, miközben leülünk, hogy elmerüljünk egy másik világ vagy élet titkaiban. Várjuk a Szukits további köteteit, amik közé remélhetőleg újabb különlegességek is bekerülnek majd.