A mostanában tapasztalt rengeteg csúszás jól mutatja, hogy egy játék fejlesztése ritkán halad végig az előzetes tervek szerint, vannak azonban olyan címek, melyek hosszú évekre képesek eltűnni. Az iparág ezt csúfolja fejlesztői pokolnak, ami találó név a jelenségre  arra a jelenségre, amely sajnos ebben a generációban is jócskán felütötte a fejét. Hamarosan márpedig itt az új, szám szerint kilencedik éra a PS5-tel és az Xbox Series X-szel, ezen alkalomból pedig úgy döntöttünk, teszünk egy látogatást ezen a nem túl kedves helyen, hogy elhozzunk nektek öt olyan játékot, melyeket a mostani, nyolcadik generációs gépekre vártunk, méghozzá  legalábbis ezidáig  mindhiába.

lovagok-zombik-kalozok-5-elveszett-jatek-a-mostani-generaciobol-melyek-talan-soha-nem-jelennek-meg.jpg

Deep Down

A Capcom játéka tulajdonképpen egyidős magával a generációval, hiszen még 2013-ban, a PS4 bemutatója során láthattuk először, ahol nem mellesleg az egyik leglátványosabb demó volt. Első pillantásra egy fantasy akció-RPG-nek tűnt a Dark Souls és a Dragon's Dogma (házon belül maradva) nyomdokain haladva, sárkányokkal és lovagokkal. Hamar kiderült azonban, hogy valójában egy kooperatív dungeon crawlerről van szó, amely 2094-ben játszódik, a történet pedig középkori ereklyék körül forog, melyek segítségével az ún. Ravenek képesek visszatérni a múltba. Az eredeti tervek szerint egyébként a Deep Down alatt dolgozó Panta Rhei a Capcom újgenerációs motorja lett volna, de nem elég, hogy maga a játék soha nem készült el, emellett még az engine sem debütált "élesben"  ha lehet hinni a híreknek, akkor technikai problémák miatt. Sőt, tulajdonképpen ez pecsételte meg a Deep Down sorsát is, melyet a Capcom hiába nem lőtt még le hivatalosan, meglepő lenne, ha bármikor is újból felbukkanna.

WiLD

Még egy PS4-exkluzív, amiről már ezer éve nem hallottunk. A WiLD mögött az a Wild Sheep Studio áll, melyet a Rayman és a Beyond Good & Evil szülőatyja, Michael Ancel alapított, és elvileg ez lett volna az első játékuk. Gyakorlatban azonban a 2014-es gamescomon történt leleplezés óta csak egyszer láttuk, még 2015-ben, a Paris Games Week során, 2017 óta pedig még csak említést sem tettek róla. Ez persze még nem jelenti azt, hogy elkaszálták  főleg úgy, hogy egy Sony által finanszírozott projektről van szó. Könnyen lehet azonban, hogy az alapkoncepció túlságosan is nagy falatnak bizonyult a mostani generáció számára, a WiLD ugyanis egy kontinens méretű, kőkorszaki (egészen pontosan újkőkorszaki) világot ígért, melyben sámáni képességeinknek köszönhetően bármelyik állat alakját felvehettük volna  mindezt dinamikus időjárás- és évszak-változás mellett, online játéklehetőséggel megtámogatva. Nem kizárt tehát, hogy PS5-ön még viszontlátjuk az ambiciózus fejlesztést.

Dead Island 2

Úgy tűnik, hogy a Dead Island már csak ilyen problémás franchise, hiszen az első rész az egyesek szerint zseniális, mások szerint erkölcstelen gyerekzombis trailerrel kavart nagy port, a Dead Island 2 pedig nemes egyszerűséggel azzal, hogy nem hajlandó elkészülni. A játékot még a 2014-es E3-on jelentették be egy vicces trailerrel, ami nemcsak azt mutatta, hogy könnyed, már-már parodisztikus hangvételű folytatásra számíthatunk a trópusi borzalmak után, hanem azt is, hogy Kalifornia lesz az új helyszín. Ebben az évben aztán a gamescomon már gameplay-t is mutattak a korai verzióból (jómagam is láttam, Böjti ki is próbálta), ezt követően azonban már csak a bonyodalmak jöttek. Egy évvel később a fejlesztést kezdő Yager Developments kreatív nézeteltérések miatt hátat fordított a kiadó Deep Silvernek, így a projekt a Sumo Digitalhoz került, de évi egy "nyugi, készül!" ígéreten kívül továbbra sem kaptunk semmit. A legutóbbi hír, hogy tavaly az erősen felejthetőre sikeredett Homefront: The Revolution mögött álló Dambuster Studios vette át a fejlesztést, ami után lehet, jobb lenne inkább azt kívánni a projektnek, hogy lépjünk tovább szép csendben, és felejtsük el az egészet.

Skull and Bones

Listánk legfiatalabb  és emiatt a "túlélésre" leginkább esélyes  tagja, a Skull and Bones a 2017-es E3-on mutatkozott be, később pedig egészen masszív gameplay bemutatókat is láthattunk belőle, és kissé érthetetlen, mi folyik a fejlesztők háza táján, a Ubisoft ugyanis nem csinál mást, mint folyamatosan tolja a megjelenést. Eredetileg 2018 végére vártuk, ebből lett aztán 2019, majd 2020 márciusa, jelenleg pedig annyit tudni róla, hogy legkorábban a következő, 2021 áprilisában kezdődő üzleti évben fog megjelenni  vagyis nem kizárt, hogy már csak nextgen játékként fogjuk viszontlátni. A Ubisoft szingapúri részlege által gondozott projekt tulajdonképpen az Assassin's Creed 4: Black Flag tengeri csatáiból nőtte ki magát, a Skull and Bones ugyanis nagyban merít az ottani mechanikákból, csak éppen online multiplayer köré építve. Lesz persze  legalábbis az eredeti tervek szerint  egyszemélyes kampány is, sőt az Atlas Entertainment még egy televíziós sorozathoz is megszerezte a jogokat. Ám ahogy magáról a játékról, úgy erről sem tudni jelenleg semmi konkrétat.

Beyond Good and Evil 2

Ha a Dead Islandet problémásnak neveztük, akkor mit mondjunk szegény Michel Ancelre, akinek ez a második játéka a listán? A Beyond Good and Evil 2 olyannyira eltévelyedett az ördög útvesztőjében, hogy tulajdonképpen kakukktojásnak is számít ezt az öt játékot tekintve, eredetileg ugyanis még az előző generációra vártuk, hiszen 2008-ban, immáron 12 éve jelentették be. Ezután azonban inkább csak sokévnyi csend következett, melyet aztán a 2017-es (!) E3-on (pontosabban néhány teaser formájában már kicsivel korábban) tört meg a Ubisoft és Ancel, amikor is újból bemutatták a Beyond Good and Evil 2-t, ami tulajdonképpen egy teljesen másik játékká vált hiszen folytatásból előzmény lett  még ha meg is tartotta a jól ismert karaktereket, mint Pey'j vagy Jade. A PS2-generációban kultjátékká váló akció-kaland folytatása az ígéretek szerint minden tekintetben hű marad az első részhez, azzal együtt, hogy olyan modern trendek is megfigyelhetők lesznek benne, mint az RPG elemek használata vagy a kooperatív multiplayer. Hiába azonban a néhány évvel ezelőtti váratlan feltámadás, sajnos továbbra sem tűnik úgy, hogy egészséges tempóban haladna a fejlesztés, az elmúlt egy-két évben a Ubisoft ugyanis ismét teljesen elzárta a hírcsapot. Reméljük, hogy csak azt, és a pénzcsapot nem...

Lelőtt projektek persze mindig vannak, és sajnos bőven benne van a pakliban, hogy a fentiek közül is így végzi majd néhány. Bízunk azonban abban, hogy a felsorolt címek többségével idővel tényleg játszhatunk majd  akár a következő generációban.