Múltidéző rovatunk előző kilenc felvonásában többnyire olyan programoknak állítottunk emléket, amik az ezredforduló előtt vagy nem sokkal azt követően látott napvilágot (persze akadtak kivételek, elég csak a Gears of Warra vagy a Minecraftra gondolni), így a soron következő részekben ugrunk pár évet az időben, hogy górcső alá vegyünk néhány olyan klasszikust, amelyről még talán a fiatalabb korosztály is hallott.
Pong
Ám még mielőtt a modernebb alkotások felé vennénk az irányt, mindenképp le kell rónunk a tiszteletünket az 1972-ben született Pong előtt, hiszen az Atari játéktermi opusza nélkül talán sosem vett volna olyan nagy lendületet a szórakoztatóipar ezen ága. A krónikások szerint a 70-es évek elején az Atari társalapítója, Nolan Bushnell felvett egy Allan Alcorn nevű új alkalmazottat, ám mivel Alcornnak nem volt tapasztalata a játékok terén, megbízta, hogy bemelegítésként fejlesszen ki egy egyszerű, asztaliteniszre épülő szösszenetet. Ebből a bemelegítésnek szánt projektből lett aztán listánk első darabja, ami annak ellenére is a történelem egyik legsikeresebb arcade programjává vált, hogy egy pixelt kellett benne „ütögetni” két vonal segítségével. Miután az otthoni konzolokra szánt verziónak még a játéktermi változatot is sikerült felülmúlnia, kétség sem férhetett hozzá, hogy óriási lehetőségek rejlenek az interaktív szórakoztatásban, aminek mostanra a filmipart is sikerült lepipálnia bevételek terén. Durva belegondolni, hogy mindezt a Pongnak köszönhetjük, nemde?
Half-Life 2
A Valve sajnos nem gyakran áll elő új videójátékkal (pláne a Steam térhódítása óta), ám ha mégis, akkor nagyjából garantált, hogy az adott produkció valódi szintlépést jelent a maga műfajában. A november 16-án már a 20. születésnapját ünnepelt Half-Life 2 esetében sem volt ez másként, Gordon Freeman második nagy kalandja ugyanis legalább annyira paradigmaváltó volt az FPS-ek között, mint a valódi legendának számító elődje. A játékipar egyik legsűrűbb évében debütált (olyan címek láttak napvilágot 2004-ben, mint a Far Cry, a DOOM 3, a The Sims 2, a Halo 2, a GTA: San Andreas, a World of Warcraft és a Need For Speed: Underground 2) lövölde leginkább a házon belüli Source motor által nyújtott látvány miatt került a figyelem középpontjába, ám az ámulatba ejtő külcsín csak a jéghegy csúcsát jelentette.
A tűéles textúráknál és a tükröződő vízfelületeknél ugyanis sokkal többet nyomott a latba a Havok segítségével életre keltett fizika, melynek hála a Half-Life 2 összes tereptárgya saját tömeggel rendelkezett, és ennek megfelelően reagált az őt ért hatásokra – legyen az egy suhintás a pajszerrel vagy egy kis dobálózás a gravitációs puskával. A Valve mesterműve máig az egyik legjobb fizikával megáldott programnak számít, ráadásul arcmimika terén is akkorát gurított a brigád, amire aztán évekig nem volt példa – ezek után már csak hab a tortán, hogy 2004 legváltozatosabb (legyen szó a helyszínekről vagy a játékmenetről) belső nézetű lövöldéjével állunk szemben.
BioShock
Ha pedig már napjaink legkedveltebb zsánerénél tartunk, nyargaljunk is át gyorsan egy másik kiemelkedő év másik kiemelkedő FPS-ére, a 2007-ben debütált BioShock ugyanis annak ellenére vált klasszikussá, hogy olyan versenytársakkal került a ringbe, mint a látvány forradalmát elhozó Crysis, a második világháború harctereit elhagyó Call of Duty 4: Modern Warfare, a Halo 3 és az Unreal Tournament 3. A megboldogult Irrational Games történetközpontú magnum opusa legfőképp azért lett piedesztálra emelve, mert soha nem látott módon vegyítette a (vizuális) művészetet a videójátékokkal, az art déco stílusban megálmodott Rapture ugyanis valódi kényeztetés volt a szemnek – eltekintve persze a víz alatti létesítmény üvegfalai között grasszáló splicerektől és a temérdek holttesttől.
Az említett város a mai napig az interaktív szórakoztatóipar egyik legkülönlegesebb helyszínének számít, nem mellesleg az elmesélt történet is messze kiemelkedett a kortársai közül, hiszen még manapság is ritka, hogy egy FPS-ben ekkora szerepet kapjon a mondanivaló és a társadalomkritika. A BioShock tehát nemcsak a vér mennyisége és a felkavaró képsorok (amiből azért van néhány) miatt kapott felnőtt korhatár-besorolást, hanem azért is, mert értelmileg és érzelmileg is felnőttként kezelte a közönségét, ezért pedig nem lehetünk elég hálásak Ken Levine-nak és csapatának.
Ez a három cím fért bele a mostani nosztalgia-körútba, de a modern(ebb) videójátékok között is bőven akad még említésre méltó darab, szóval a jövő héten se felejtsetek el benézni!
A rovat korábbi cikkeit INNEN tudjátok elérni!
A borítókép forrása: PlayStation, Steam
