November 19-én érkezik a novemberi PC Guru, 6 előzetessel, 41 teszttel és a Deus Ex: Human Revolution - Director’s Cut steames változatával.

Volt némi változás a szerkesztőségben, közben pedig maguk alá temették stábunkat a tesztverziók, de úrrá lettünk a káoszon, aminek eredményét a november 19-én megjelenő legújabb számunkban láthatjátok.

Az előzetesek

Bár ezúttal is inkább a tényleges tesztekre összpontosítottunk, azért bele-belekóstoltunk pár igazán ízletes próbaverzióba, így például a hazai fejlesztésű Ironkraft: Road to Hellt is meglestük a neonfényes Brigador mellett. De minden lényeges információt megtalálhattok a lapban a Blizzard legújabb csodája, az Overwatch kapcsán is, miközben a komoly múlttal rendelkező Street Fighter-széria is visszatérőben van az ötödik epizóddal, pluszban pedig a Far Cry Primal kőkorszaki szakijairól és a Plants vs. Zombies: Garden Warfare 2 élőhalottjairól és növényeiről is lerántjuk a leplet.

A tesztrovat

Ahogyan azt már sejteni lehetett, az utolsó negyedéves szezon kegyetlenül beindult, ami azt jelenti, hogy minden stílusban és rengeteg platformon teszteltük a komolyabb megjelenéseket. Kezeink közé kaparintottuk a legújabb Call of Dutyt, avagy a Black Ops harmadik részét, éjszakai versenyekben vettünk részt az újraálmodott Need for Speeddel, végre a végleges változatát is szemügyre vehettük az Assassin’s Creed Syndicate-nek, nem utolsó sorban a Warhammer univerzumának nagy kataklizmáját is átvészeltük a Warhammer: End Times - Vermintide jóvoltából.

Az persze egyértelmű, hogy ezek csak a legnagyobb címek, elvégre a 41 teszt sokkal színesebb palettát takar. Minecraft: Story Mode, Transformers: Devastation, Undertale, Prison Architect, Guild Wars 2: Heart of Throns. Grand Ages: Medieval, Anno 2205, The Age of Decadence, Sword Coast Legends, WRC 5, Rise of the Tomb Raider, Halo 5: Guardians... és ez még nem a teljes lista, csak egy kis ízelítő mindabból, ami azokra vár, akik belelapoznak az újságba. A teljes tartalmat pedig itt találjátok!

Teljes játék – Deus Ex: Human Revolution DC

Novemberi teljes játékunk a Deus Ex-sorozat legutolsó epizódja, a Human Revolution, azon belül pedig a Director’s Cut a teljesség kedvéért. Ha bővebben is érdekel teljes játékunk, olvasd el azzal kapcsolatos cikkünket!

Galéria
Kattints a galéria megtekintéséhez!

KÓDBEVÁLTÁS

A tartalomjegyzéknél lévő matricán található matricára nyomtatott kódsort nem a Steamen kell felhasználni, hanem a PC Guru Online kódbeváltó oldalán. Ehhez mindössze egy ingyenes regisztrációra van szükség, majd a belépést követően el kell navigálni a kódbeváltás oldalra, ott be kell ütni matricán található kódot, az eredmény pedig egy Steam-kód lesz, amit már beválthattok a Valve áruházában.

A matricán található kódot csak egyszer lehet felhasználni, de összesen tízszer lehet megpróbálni a beváltást, így ha elgépelsz egy karaktert, akkor sem kell félned, nem fog eltűnni a teljes játékod. Ha mind a tíz alkalommal hibás kódot adsz meg, a rendszer 24 órára letiltja a kódbeváltás funkciót, úgyhogy csak óvatosan! Ha problémát okozna a kódbeváltás, olvasd el a Kódbeváltás tudástárunkat a PC Guru Online-on!

AZ NOVEMBERI PC GURU NOVEMBER 19-TŐL KAPHATÓ AZ ÚJSÁGOSOKNÁL ÉS A HIPERMARKETEKBEN!