Van az a fajta film és sorozat (vagy éppen videójáték), amit az ember néz, majd arra gondol: ezt miért nem ismeri senki, miért nincs tele vele a sajtó? A Yana Vagner regényéből készült, saját gyártású Netflix-műsor pont ilyen. És bár nem mondhatni kifejezetten újítónak vagy úttörőnek, ettől függetlenül nyugodtan állítom, hogy a 2020-as sorozatok között simán beékelte magát a kedvenceim közé.
Moszkva vesztegzár alatt
Kicsit talán bizarr a valós helyzetben, hogy a történet középpontjában egy rendkívül fertőző vírus áll, ami a járvány kitörését követően teljesen felborítja a megszokott orosz mindennapokat. Jó eséllyel már nemzetek életét is, de erről nincs tudomásunk, kizárólag Moszkvára és környékére összpontosítunk, ahol Szergej (Kirill Käro) próbál bejutni a nagyvárosba, ahol exfelesége, Irina (Maryana Spivak) és fia, Anton él. A férfi egyébként kiköltözött a városból, most már új választottjával, Annával (Viktoriya Isakova) és fiával, az aspergeres Misával él egy szép nagy házban, miközben szomszédja és barátja a seggfejként viselkedő pénzeszsák, Lenya (Aleksandr Robak), aki egykori sztriptíztáncos feleségével, Marinával (Natalya Zemtsova), valamint alkoholista tinédzser lányával, Polinával (Viktoriya Agalakova) próbálja megteremteni egy normális család látszatát.
Ezt az idillinek eleve nem mondható kapcsolati hálót dolgozza meg elég keményen a kialakuló helyzet, hiszen a járvány pillanatok alatt forgat fel mindent: Szergejnek először is be kell jutnia valahogy a lezárt Moszkvába, hogy domináns és idegbeteg exét, valamint Andont kimenekítse onnan, miközben a környéket rabló hordák és agresszív katonák járják, akik elveszik, ami megtetszik. Utóbbiak Lenya terhes feleségét is megerőszakolnák, majd az ellentámadás után az egyetlen túlélő visszatér az osztagához, hogy az teljes fegyverzetben lendüljön újra támadásba. Szergej időközben felbukkant apja, Borisz (Yuriy Kuznetsov), azonban remek tervvel áll elő: a messzi távolban van egy tó, azon egy elhagyatott öreg hajóval, amit háznak rendezett be, és ahol a kis csapat vígan élhetne, távol a civilizációtól. Már csak el kell jutni odáig, és bizony nem az erőszakos egyenruhások jelentik az egyetlen veszélyt, elvégre a végzet óráiban úgy tűnik, szinte mindenki elveszti lassan az emberségét. A kérdés az, hogy hőseinknek mennyit sikerül megőrizni.
Micsoda drámák!
Van itt minden, amit az apokaliptikus történetekből megszokhattunk, avagy a szereplők soha nem lehetnek biztonságban, egyre kevésbé bízhatnak meg másokban, valahogy mégis más a stílus és a nyelvezet, illetve egy-egy amerikai sorozattal szembeállítva még a szörnyűségek ellenére is emberibb az összkép. Itt is megvannak azok a “vadállatok”, akik teljesen kivetkőznek magukból (vagy inkább megmutatják valós énjüket, amit már nem kell titkolni a társadalom előtt), de néha egészen rokonszenves karaktereket is sikerül felfedezni, így például a hókotró magasan vezet minden hasonszőrű produkció pozitív jellemeivel szemben, miközben alig tudunk meg róla valamit.
De a karakterekkel eleve nincs gond. Van itt idegbeteg exfeleség, alkoholista tini és nagypapa, seggfej gazdag, “speciális nevelést igénylő” tini és a többi, ami éppen elég drámát és konfliktust eredményez még akkor is, ha nem beszélünk az egy pasi, két nő felállásról, melyben az ex és az aktuális barátnő kénytelen egy levegőt szívni. Vannak olyan helyzetek a 8 epizód alatt, amiknél durván összeszorul az ember szíve és gyomra, avagy majdnem mindig sikerül úgy megragadni a frusztrációkat és alap problémákat, hogy azok reálisak maradjanak, ezzel is remek irányba vezetve a cselekményt. Ráadásul a színészek is nagyon jól asszisztálnak mindehhez, egy rossz szavunk nem lehet rájuk, miközben mind a fényképezés, mind a hangulat nagyon a helyén van.
Nagyjából egy helyzetben (medencés jelenet) éreztem úgy, hogy sikerült kicsit túlzásokba esni, plusz néha volt sok valamiből, legyen szó a közeli kameranézetekről vagy a túltolt drámázásról, szóval összképet tekintve kimondottan jól teljesít az első évad. Az erősen plágiumgyanús zenei aláfestés alapjáraton negatívum, de mivel az élményhez hozzátesz, így nagyon ez sem vált zavaró tényezővé, viszont sokakban felmerülhet majd a gondolat, hogy “hmmm, ezt mintha már hallottam volna valahol”. És hogy első évad? Bizony, a Vongozero – Menekülés a tóhoz egy masszív cliffhangerrel ér véget, ami számos kérdést felvet, de idén jó eséllyel elkészülhet a második évad is, amit a 2020-as 8 epizód után várunk nagy szeretettel. Sőt, nem lenne rossz, ha Yana Vagner 2011-es regénye is megjelenne itthon, legalább azzal is sikerülne elütni az időt, míg meg nem érkezik a folytatás. Nem horror, inkább thriller-dráma sorozatról van szó, annak viszont remek, így több mint ajánlott a téma és a műfaj kedvelőinek.
