A Gutenberget követően újabb újdonság érkezett a lengyel Grannától, méghozzá egy jóval lazább és egyszerűbb formában, ami valahol a Dixitet juttatta az eszünkbe, pedig sokban különbözik tőle. Persze itt is rá kell hangolódni a másikra, illetve minél többen vagyunk, annál izgalmasabb a játék, de az alap adott: ha 12 kis kép van előttünk, ugyanazokat a párokat találjuk meg közöttük?

Duos

  • Partner/kiadó: Granna
  • Tarsasjatekok.com adatlap
  • Típus: kompetitív
  • Játékosok száma: 2-6 fő
  • Játékidő: átlagosan 15-45 perc
  • Korcsoport: 8+
  • Nehézség: ?/5
  • Ára: a kiadó honlapjáról 89 lengyel zlotyi, nagyjából 7800 forint

A Duos két változatban érhető el, az egyik a különböző tárgyakra és háziállatokra, a másik pedig a mesés elemekre és a sporteszközökre koncentrál. Bármelyiket is választjuk, kapunk egy nagy adag kétoldalas kártyát (116 darab, avagy 2 oldallal számolva 232), a két témával, paravánt minden játékosnak, egy központi lapkát a segítségekhez, valamint kis dobozokban a jelölőként használt, színes kockákat. Négy színben, mert pontosan ennyi párt kell alkotnunk a játékban. Ráadásul párjainkat másnak is meg kell látniuk. Úgy, hogy a játékterületünket nem látják.

Párra fel!

A felkészülés gyorsan megvan, hiszen középre megy a véletlenszerűen húzott, adott témába tartozó, 12 kép, amikből aztán a párokat választhatjuk. A játékosok mind kapnak egy-egy paravánt, egy saját játéktáblát, amibe a kockákat helyezhetik, ezzel jelölve a párokat, valamint magukat a kockákat, ahogyan már írtam, színenként kettőt. És lényegében lehet is kezdeni a mókát, aminél mindig van egy kezdőjátékos, aki elindítja a kört, először teszi le a saját térfelén a kockáit. Persze házszabályokkal ezt is meg lehet bolondítani (a kislány érdekében nálunk az volt a rendszer, hogy mindenre mondtunk valamit, ami segítség lehetett a párosításnál… de csak egyetlen szót). 

A feladat az, hogy mindenki találjon négy párt, majd ha ez sikerült, jöhet az összevetés. Minél több játékos párja egyezik a kezdőjátékos párjával, az annál több pontot kap, ha viszont senkiével nem egyezik vagy csak egyetlen játékosával, az nulla és így tovább. Éppen ezért érdemes nyilvánvaló, egyértelmű párokat találni, elvégre azért kapjuk a pontot, avagy itt nincs olyan büntetés, mint a Dixit vagy a Stella esetében. A kör végi pontozást követően jöhet a következő kör, új kártyákkal, új kezdőjátékossal. Aztán, ha mindenki volt kezdőjátékos (itt narrátor), még egy ugyanilyen forduló lemegy, avagy mindenki kétszer lehet narrátor, utána pedig kezdődhet a pontszámlálás és a győztes kihirdetése.  

Szárnya van, repül

A Duos végtelenül egyszerű, nem mellesleg családbarát játék, ami a Dixit alapjait használja újra, közben megkeverve a dolgokat, pont ahogy mondjuk, a Synapses azóta magyarul is megjelent játéka, a Match 5, ami kockákkal és egy kevés eltéréssel próbált hasonlót, szintén egészen jól teljesítve az elvárásokat. A Duos rengeteg kártyát tartalmaz, így egyhamar nem ismétlődnek a lapjai (Azért hozzá kell tenni, hogy 4 főnél 96 már egy játékkal asztalra kerül a 232-ből), avagy bőven van benne potenciál, mégha a játékmenet ettől nem is változik. Elvégre ugyanúgy elgondolkodtató, hogy most éppen melyik párokra helyezzük a kockáinkat, amiket aztán más is jó eséllyel jelöl. Sőt, ketten még kooperatív formában is nekiállhatunk, ezzel kicsit megváltoztatva a receptet, ami szintén jól áll neki, gyerekkel pedig érdemes így elkezdeni, hogy jobban ráérezzen a társas ízére. Ilyenkor a központi játéktérre megy még a segítségeket tartalmazó lapka, három eltérő színű kockával. A segítségek közül van, aminél nyilvánvaló dolgokat mondhatunk ki egy szóval, míg a másik kettő közül az egyikkel olyan lapot jelölhetünk meg, ami biztosan benne van a négy párban, a másikkal pedig olyat, ami biztosan nincs a párok között. Ilyenkor természetesen lekerülnek a kockák, avagy adott körben már nem használhatók.

Galéria
Kattints a galéria megtekintéséhez!

Az anyaghasználat átlagos, semmi különös, emellett az illusztrációk is kicsit funkcionálisak, avagy nem kimondottan mutatósak, de az állatok például így is aranyosak. Lényegében a teljes szettről elmondható, hogy nem kiemelkedő, nem is váltja meg a világot, az ára pedig pont határeset (előbb-utóbb talán a magyar kiadó is előveszi ezt a játékot, akkor olcsóbb lehet), de mindezekkel együtt sem rossz darab, ami érdekes alternatíva lehet a családban, amikor a Dixit jellegű dedukciós játékok szóba kerülnek. Ráadásul visszafogottan ugyan, de oktató szándékkal is belevághatunk, a pontozás mellé beékelve mindig egy kis bemutatást az adott állatról vagy tárgyról, meséről. A gyerek élvezi, a szülőnek meg ez a lényeg, nem igaz? És a játék maga ötletes, szóval komoly gond sincs vele. A Dixit személyében pedig még a párját is megtalálhatjuk, ha már egyszer ez a feladat, hogy ha a gyerek elaludt, a felnőttek is kitalálhassák, éppen mire gondolt a másik.

(A tesztpéldányt köszönjük partnerünknek, a Grannának! A játék ikonokkal kommunikál, de a szabályok megértéséhez szükséges egy minimális angol nyelvtudás, rajongói fordításról nem tudunk.) 

Társasjátékos hírekért kövesd a rovat Facebook-oldalát