Ha létezne népszerűségi lista a társasjáték-témákról, egész biztos, hogy minimum a top 10-ben, de talán a top 5-ben is benne lenne a középkor, melynek már számos oldalát megismerhettük az évek során. Lehettünk kereskedők a Tiletumban, lovagok a Nyugati királyság lovagjaiban, városépítők az Erában, kolostorépítők a Moesterióban, vagy épp Kuruzslók egy vásárban, a határ pedig a csillagos ég. Már ha egyáltalán létezik ez a határ, hiszen a több évszázadon át tartó középkor minden vetületét feldolgozni lehetetlen feladatnak tűnik, és mindig akad olyan aspektusa, ami korábban még nem, vagy csak kevésszer került terítékre – ezt a rést igyekszik betömni a Blazon is, melyben a művészeké a főszerep.

Blazon

  • Partner: Kickstarterek.hu
  • Tarsasjatekok.com adatlap
  • Típus: kompetitív
  • Játékosok száma: 2-4 fő
  • Játékidő: átlagosan 30-60 perc
  • Korcsoport: 14+
  • Nehézség: 2,17/5
  • Ára: a Kickstarterek-hu honlapján 20 000 forint a Deluxe kiadás

A Blazon ugyanis a heraldika művészetének szenteli magát: a harcosok már az ókorban is előszeretettel díszítették pajzsukat mintákkal, mitológiai lényekkel, azonban a középkorban kapcsoltak igazán nagy sebességre, szebbnél szebb mintákkal ruházva fel egyik leghasznosabb kiegészítőjüket, ezzel emelve házuk, uruk presztízsét. A társasban ez a feladat a játékosokra hárul, akik igyekeznek táblájukat értékesebbnél értékesebb elemekkel megtölteni, hogy a játék végére övék legyen a legnagyobb presztízzsel rendelkező pajzs.

Mindezt egy kézmenedzselős, kártyadraftolós játékként kapjuk meg, melyben 1-4 játékos igyekszik megszerezni és a pajzsára helyezni a rendelkezésre álló mintákat abból a két kártyapakliból, amely a játék fő mozgatórugója. A Tinktúra-kártyák alapvetően a színeknek felelnek meg, míg a Címerképek azok a szimbólumok és elemek, melyek a legfőbb díszítőelemek szerepét töltik be. A kártyalapokon nemcsak a színek és a minták szerepelnek, hanem az is, hogy a pajzstábla mely mezőire rakhatók le, mennyi a presztízsértékük, vagy az, hogy van-e rajtuk augmentáció.

Minden fordulóban egy fő akciólehetőség van: az egyik a kártyaszerzés, melynek során maximum két lap húzható a rendelkezésre álló két pakliból, míg a címadó Blazon-akcióval a kézben tartott lapokat tudjuk a saját pajzstáblára helyezni. Minden egyes lapnak saját lehelyezési feltétele van: az egyik ilyen az említett presztízsérték, melynek eléréshez annyi kártyát kell eldobni a kézből, amennyi a választott lapon szereplő értékkel egyenértékű (vagy több annál). A lerakott lapok után presztízspont jár, amit a pontozósávon tudunk megszerezni, így galoppozva a győzelem felé. A másik fontos lehelyezési szempont a hely, ahová a lap kerül a pajzstáblán, valamint az, hogy ezen pozíción belül a mező alsó vagy felső részén helyezkedik el. Ez utóbbi azért fontos, mert az adott sorban az összes többi kártyának is ugyanilyen pozícióban kell lennie. A korábban már lerakott lapokat – bizonyos szabályok figyelembevételével – felül lehet írni, ez pedig olyan flexibilitást nyújt, mellyel menet közben is képesek vagyunk taktikát váltani, ha épp arra van szükség. Ennek elsősorban az extra pontszerzési lehetőséget tartogató kiválóság-lapok teljesítésekor van igazán nagy jelentősége: minden játékos korlátozott számú extra pontot zsebelhet be, így meg kell fontolni, melyek teljesítését kíséreljük meg.

Ugyanakkor a menet közben szerzett Hírnök-jelölők használatával lehetőség van mellékakció kivitelezésére. A négy lehetséges miniakció nagy segítséget nyújthat: ezekkel egyetlen presztízspont elköltésével is lerakhatunk egy kártyát, megszerezhetjük valamelyik dobópakli legfelső lapját (vagy a felfedett kártyák egyikét), de akár a teljes kínálatot is lecserélhetjük. Mindez egészen addig tart, míg valaki vagy el nem éri az 50 pontot, fel nem tölti teljesen a pajzsát, vagy meg nem szerzi a maximális mennyiségű hírnév-díjat (ezekhez adott célt kell teljesíteni). Ezt követően minden játékos végrehajt még egy fordulót, majd a játék véget ér.

Galéria
Kattints a galéria megtekintéséhez!

A Blazon mindezt nagyon is látványosan tálalja, köszönhetően a legendás Ian O'Toole fenomenális ábráinak, a letisztult kártyáknak, és az egyszerű, de annál hangulatosabb elemeknek. A korlátozott példányszámban elérhető Deluxe-kiadás ez utóbbin dob igazán, különösen a hatalmas, screenprintelt achievement-tokenek lettek nagyszerűek, de a fából készült Hírnök-jelölők is tetszetősek. Egyedül a szabálykönyv az, amely csak a tálalását tekintve ér fel ehhez a magas minőséghez – példái és illusztrációi sajnos szegényesek és gyengék, miközben túlságosan komplexen magyaráz el egy alapvetően nagyon is egyszerű, játékot, ahol a téma, ha nem is húzódik teljesen a háttérbe, de mindenképp utat enged a szettgyűjtögetés addiktív játékmenetének. Könnyed, egyszerű, gyors, és relatíve rövid is, ami sem túl sok időt, sem túl sok helyet nem követel magának – csak némi taktikázást, meg egy adag szerencsét.

(A tesztpéldányt köszönjük partnerünknek, a Kickstarterek.hu-nak! A játék nyelvfüggetlen, magyar szabálykönyvet mellékelnek hozzá.)

Társasjátékos hírekért kövesd a rovat Instagram-oldalát