Időről időre előkerül a megosztó téma, miszerint a videójátékok erőszakossá tesznek, és különösen károsak a gyerekekre, de persze mindannyian jól tudjuk, hogy az alkotásoknak csupán töredéke szól a vérontásról, céltalan rombolásról vagy épp démonszaggató lövöldözésről, sőt mára komplett üzletág épült ki a kifejezetten gyerekeket célzó játékok fejlesztésére. A gyermekek világnapja alkalmából most igyekeztünk összeszedni pár érdekes játékot a kisebb és nagyobb gyerekek számára, amit a szülőkkel együtt, vagy akár már önállóan is élvezhetnek.

legoss.png

LEGO minden mennyiségben

Hiába érződtek az évek során néhol már kissé önismétlőnek, inkább csak témájukban változónak a TT Games alkotásai, a LEGO-játékok továbbra is annyira biztos pontok a szülőknek Fortnite és Apex Legends korosztálynál fiatalabb gyermekeik számára, mint húsvétkor a csokitojás. Családbarát jellegével, sok esetben univerzális humorával, a szülőket megmosolyogtató utalásaival, valamint egyszerű játékmenetével és fejtörőivel, ezek a közkedvelt univerzumokat kockás formában megelevenítő címek remek szórakozást biztosítanak. Kooperatív lehetőségeinek köszönhetően ráadásul a gyerekek akár a szülőkkel közösen is bebarangolhatják a galaxisokat, dinoszauruokkal teli világokat vagy épp a szuperhősök otthonát, de a LEGO Worldsszel például akár saját birodalmukat is felépíthetik.

marioparty.jpg

Barátságok tönkretevője

A Mario Kartot kacifántos pályái és manőverei miatt talán érdemes kicsit későbbre tartogatni, azonban könnyed, közös mókára a Mario Party-sorozat is remek alternatíva lehet – amíg egy-egy piszkos húzás miatt nem ugranak egymásnak a résztvevők. Ezek a virtuális társasok tempójuk miatt ideálisak egy kis délutáni időtöltésre, reflexeinket és ügyességünket megdolgoztató minijátékaik pedig alapvetően egyszerűek, bár ettől még nem kifejezetten könnyűek. Ha valakinél netán pont Nintendo nincs a háztartásban, annak vannak persze más alternatívák is, de a Mario Party-élményt nehéz utánozni. Ha azonban van a háztartásban esetleg egy Nintendo Switch, akkor a papírvagdosós Snipperclipst is nyugodt szívvel fel lehet írni a bevásárlólistára.

overcooked.jpg

A közös főzés örömei

Amennyiben már kellőképpen felkészítettük gyermekünk reflexeit és idegrendszerét, a kooperatív játékok között már-már kötelező címeket is elővehetjük végre, mint például az Overcooked-sorozat, amiben saját konyhánk leamortizálása helyett a virtuális térben gyakorolhatjuk kicsit a közös főzést, persze nagy mértékben leegyszerűsített, mókás, és sokszor a valóságtól elrugaszkodott módon. A Ghost Town Games alkotása mintájára persze azóta számos hasonló jellegű játék született, így például a költöztetést kifigurázó Moving Out, és a lakásfelújítás káoszát megelevenítő Tools Up!, amiket szintén csak ajánlani tudunk ebben a kategóriában.

minecraft3.jpg

Építőmester születik

Hiába jelent meg már több mint egy évtizeddel ezelőtt, még ma is remek táptalajt ad a kreativitásnak a Mojang kockákból álló virtuális játszótere, a Minecraft. A máig hatalmas népszerűségnek örvendő játékban a gyerekek kezdetben akár szüleikkel közösen megtanulhatják az alapokat, majd aztán önállóan, vagy akár barátaikkal közösen kezdhetik meg kibontakoztatni képességeiket, ahogy a különböző alapanyagokból egyre összetettebb épületeket és gépezeteket alkotnak meg, vagy akár izgalmas kalandokra indulnak. A Minecraft ráadásul szinte minden platformra elérhető a cross-play támogatással, így még ez sem jelenthet akadályt. 

Babfutam

Az online térrel ismerkedve elég sok irányba indíthatjuk el gyermekünket, melyekből az egyik legártalmatlanabb és legröhejesebb első állomás egyértelműen a Mediatonic fergeteges battle royale platformere, a Fall Guys. Ebben a színes és mókás alkotásban számos kosztümmel egyedivé tehető, kis babemberkénkkel kell a legkülönbözőbb akadálypályákon és minijátékokon átverekednünk magunkat, a világ játékosaival versengbe. A Fall Guys ráadásul nyár óta free-to-play, avagy ingyenesen játszható minden platformon – a cross-play támogatással határok nélkül –, így még csak költenünk sem kell rá.

Ez persze csak néhány példa volt. Te milyen játékokat ajánlanál fiatalabb gyerekek számára?