Outriders – Alaposan bemutatkozott a People Can Fly új játéka
Az Outriders kapcsán eddig elég kevés információt lehetett hallani, nemrég azonban egy igen részletes videóval jelentkeztek a készítők.
Az Outriders kapcsán eddig elég kevés információt lehetett hallani, nemrég azonban egy igen részletes videóval jelentkeztek a készítők.
A korábbi szivárgásoknak megfelelően ezen a héten ingyenes a két játékot is tartalmazó Borderlands: The Handsome Collection.
A legfrissebb jelentések szerint áprilisban nagyon pörögtek a dobozos játékok az Egyesült Királyságban, valószínűleg a karantén miatt.
A 2019-es esztendőben 51 millió euró forgalma volt a videojátékoknak északi szomszédainknál.
Megállapodást kötött egymással a Samsung és a T1 esportcsapat.
Egy trailert is kaptunk a 2021-ben megjelenő akció-RPG-ről.
Nagyköltségvetésű élő show-t terveznek Alanah Pearce szerint.
Társasjátékokkal már rengeteget foglalkoztunk, de azokhoz készült kiegészítőkkel még nem. Pedig igény van rá, sőt már-már ez is egy művészeti forma.
Sőt, a forgatókönyv első vázlatával is kész van Doug Liman.
A Nightdive Studios közzétette a legújabb próbaverziót, amely betekintést enged a készülő remake-be.
Kedvcsinálót kapott a játék negyedik szezonja.
Az Ubisoft jó előre jelezte, hogy ezen a hétvégén ingyenesen kipróbálhatjuk majd a Far Cry 5-öt, amit egyben le is áraznak.
A Codamasters nemrég kiadott egy rövid videót a Fast & Furious Crossroads kapcsán, ami azonban nem sikerült túl meggyőzőre.
Scott Derrickson nemrégiben otthagyta a Doctor Strange 2 rendezői székét és új projektbe vágta fejszéjét.
Második kiegészítőjének Kickstarter-kampányához érkezett a német Crimson Company, így megnéztük, mit tud ez a radar alatt maradt fantasy kártyajáték..
A 4A Games nemrég kiadott egy vadonatúj frissítést a Metro: Exodushoz, mely többek között a hírhedt Denuvót távolítja el a játékból.
Szombaton újabb három sportoló csap össze ügyességi és videojátékos kihívásokban.
A Starni Games játéka, a Strategic Mind: Blitzkrieg csak nemrég jelent meg, de egy rövid kis átvezetője máris hatalmas indulatokat kavart.
Az SNK már jó előre jelezte, hogy a június elején megjelenő Samurai Shodown Collectiont egy hétig ingyenesen zsákolhatjuk majd be.
A fejlesztők elrejtettek egy mókás utalást a játékban.
Egy Instagramon felbukkant reklám szerint nem a Marvel's Spider-Man lesz a másik játék a Call of Duty: WWII mellé.
12 szakmai elismerés mellett két közönségdíjat is kiosztott az Esportmilla az online díjátadó során.
A nyár legvégén érkezik a Captain Tsubasa: Rise of New Champions.
A Microsoft bejelentette, hogy melyik négy játékot kapják meg ajándékba júniusban az Xbox Live Gold-előfizetők.