Mutatós a Death Stranding 2 gyűjtői kiadása, de lemez nem lesz benne
A Death Stranding 2: On the Beach nyáron jelenik meg és többféle kiadásban is kapható lesz – köztük egy spéci gyűjtői-verzióban.
A Death Stranding 2: On the Beach nyáron jelenik meg és többféle kiadásban is kapható lesz – köztük egy spéci gyűjtői-verzióban.
Az Activision megerősítette, hogy Verdansk hivatalosan is visszatér a Warzone-ba, méghozzá április elején.
Vadonatúj készletet villantott a LEGO, a Mario Kart – Mario & Standard Kart pedig olyasmi, amit instant kitennénk a polcra!
Belsős információk alapján a következő Xbox egyáltalán nem a megszokott konzol lesz, hanem sokkal inkább egy spéci gamer PC.
Néhány nap múlva San Franciscóban lesz a GDC, és belsős információk alapján a Motive várva-várt játéka is tiszteletét teszi.
A Playground Games egy kérdezz-felelek során számolt be arról, hogy Microsoft-fiókra is szükség lesz a nagysikerű versenyjáték futtatásához.
25 éves lett a PlayStation 2, aminek apropójából mi most öt olyan játékot vettünk elő, amik nagyobb figyelmet érdemeltek volna.
A Netflixre érkezik a Bullet Train Explosion, amelyben egy vonatnak folyamatosan 100 km/h felett kell tartani a sebességét.
Nemrég megjelent a legújabb Monster Hunter, ami ezúttal a Wilds alcímet viseli és habár játékosok milliói vetették rá magukat a programra, azért nem teljes az öröm. Főleg PC-n van gond a játékkal, ott pedig sok és rettentően bosszantóak.
Az It Takes Two és Split Fiction fejlesztői más vizekre eveznének?
A Metacritic 15. alkalommal is rangsorolta a kiadókat az általuk jegyzett produkciók minősége alapján – ezúttal a SEGA szállította a legjobb alkotásokat.
Meglehetősen bizarr mod született a Warhorse Studios nagysikerű szerepjátékához, ami leginkább azoknak okozhat vidám pillanatokat, akiket nem zavar a darabjaira hulló immerzió.
A Warhorse Studios felettébb elégedett azzal, hogy a fogadtatás minden platformon rendkívül pozitív lett.
A komor akciójáték ötvözi az intenzív harcot a felfedezés izgalmával egy háború sújtotta, titokzatos lényekkel teli világban.
Peter Moore, az Xbox korábbi vezetője szerint a PlayStation vs. Xbox felállás igenis jót tett a játékiparnak.
Nagyon úgy tűnik, hogy a Hazelight Studios ismét maradandót alkotott, azonban vannak, akik nem a játékra koncentrálnak.
1996-ban a MediaX nevű amerikai stúdió elkezdett dolgozni egy játékadaptáción Orwell világhírű regényéhez.
Noha már két konzolgenerációval előrébb járunk, a Sony most mégis kiadott egy frissítést a PS3-hoz.
A Metroid Dread mögött álló fejlesztőcsapat most egy sokkal látványosabb akciójátékot hoz el.
Az általában kifejezetten jól értesült Jez Corden szerint csalódni fognak azok, akik teljes GoW élményt várnak a felújításoktól, a többjátékos mókát ugyanis nem tartalmazza a csomag.
A Hazelight Studios legújabb alkotása a kritikusokat már lenyűgözte, vajon minket is le fog?
Elképesztően jó fogadtatásban részesítette a szakma a Hazelight Studios kooperatív alkotását, olyannyira, hogy a BioWare RPG-je óta nem volt példa ilyen magas pontszámokra.
Az Insider Gamingnek nyilatkozó források szerint a stúdió már csak a nevében létezik, mivel szinte az összes alkalmazottat kirúgták az elmúlt néhány hónapban.
Osgood Perkins szívesen rendezne Star Wars-filmet és már elő is állt a koncepcióval, ami szerinte működhetne.