A Microsoft leállította a Kinect gyártását
Az amerikai cégóriás mozgásérzékelős szenzorja már egy ideje csak vergődött, most pedig hivatalosan is leállítják a gyártását.
Az amerikai cégóriás mozgásérzékelős szenzorja már egy ideje csak vergődött, most pedig hivatalosan is leállítják a gyártását.
A Shakes & Fidget készítői, a Playa Games és a KING Art Games stúdió egy közös játékot tervez, ehhez kérik a közösség támogatását.
Az Insomniac szeretné elkészíteni a Sunset Overdrive 2-t, csak sajnos az első rész kiadója, a Microsoft nem áll kötélnek.
A Warframe legújabb kiegészítője, a Plains of Eidolonnal kétszer annyian játszanak, mint a korábbi rekorderrel, az Octavia’s Anthemmel.
Bár nem verték nagydobra, de az Overkill egy ideje már dolgozik a Payday 2 Switch-változatán, amit most pár pillanatra mozgásban is láthatunk.
A Destiny 2 éppen csak elindult PC-n, de számos felhasználó máris arra panaszkodik, hogy igazából a semmiért bannolták.
A Microsoft közleménye alapján immár olyan címekkel játszhatunk a konzolon, mint a Black vagy a Star Wars: Knights of the Old Republic.
A Stronghold sorozat első részének felújított, HD kiadása, valamint az A.D. 2044 holnap estig ingyen beszerezhető.
Pontos dátum még nincs, de úgy néz ki, hogy a konzolok után végre a PC-re is ellátogat a DC karaktereit egymásnak ugrasztó játék.
Steamen egészen csütörtök este hétig ingyen letölthető, és kötöttségek nélkül kipróbálható. Ennyi idő akár egy végigjátszásra is elég.
Már október 28-tól kapható a Borzongás magazin, a PC Guru horror-különszáma és a magyar Fangoria utódja.
Új tartalmakkal, egész pontosan egy új kampányküldetéssel és új öltözékekkel érkezik a Hitman Game of the Year kiadása.
A Battle.net új közösségi funkciói között sok minden szerepel, az ajándékozás is: a Blizzard megmutatja, hogyan működik élesben.
Bár az eddigiek alapján nem lehetett sokat tudni az új Assassin’s Creed modern száláról, Bruno Guérin most elárult róla pár apróságot.
A Steamen kiadott közlemény szerint a játék tesztszerverein november elejétől megmászhatóak lesznek a különféle tereptárgyak.
Az Assassin's Creed: Origins megjelenéséig már csak hárat kell aludnunk, úgyhogy elérkezett az utolsó kedvcsináló ideje.
A Warhammer: End Times – Vermintide egészen csütörtökig ingyenesen játszható, mi több, kedvezményesen megvásárolható.
A Wolfenstein 2: The New Colossus elég vad kritériumokat támaszt, pedig annyira nem tűnik szépnek azért.
Szemfüles adatbányászok érdekes modellekre és skinekre bukkantak a WoW 7.3-as patchében, amik új, esetleg játszható fajokra utalnak.
Egy évvel a PS4/PS Vitás premiert követően a Bandai Namco PC-re is kiadja a Sword Art Online: Hollow Realizationt.
Talán a hónap legerősebb hetére készülhetünk, hiszen most érkezik a Destiny 2 PC-re vagy épp az Assassin's Creed Origins.
Miközben folytatódik a Final Fantasy XV fejlesztése, a Square Enix úgy döntött, hogy elhalasztja a multiplayer komponens kiadását.
A spanyolviaszt ugyan nem akarja feltalálni, de a túlélős játékok műfaját továbbgondolja a Don’t Starve-val világhírnevet szerző Klei. Megérkezett a Dwarf Fortress és a Rimworld szerelemgyereke, ahol nem a fapopulációt kipusztítva, hanem oxigént előállítva kell túlélni.
A Life is Feudal egy nagyszabású, a realizmust előtérbe helyező MMO, aminek nyílt bétája november közepén kezdődik.