Cyberpunk 2077 – Megválaszthatjuk előéletünket
A Cyberpunk 2077-ben megválaszthatjuk, milyen háttérrel induljon V, sőt azt is, hogy hol kezdje az életét és ki volt a gyerekkori hőse.
A Cyberpunk 2077-ben megválaszthatjuk, milyen háttérrel induljon V, sőt azt is, hogy hol kezdje az életét és ki volt a gyerekkori hőse.
A jövőben el leszünk halmozva Cyberpunk-kal, hiszen a CD Projekt RED a 2077-en kívül egy multiplayer játékon és egy másik RPG-n is dolgozik.
A múlt héten közzétett jamaikai forgatást bemutató werkvideó után megérkezett az első hivatalos kép is a huszonötödik Bond filmből.
A színész elmondta, hogy sokat tanult abból a filmből, és szerinte nem igazán neki való volt a herceg szerepe.
Az elmúlt időszakban főleg a Microsoft volt aktív a "piacon", de a Sony is bővülést tervez.
Az első helyen nyitott a Super Mario Maker 2 az Egyesült Királyságban, miközben a Crash Team Racing továbbra is jól fogy.
A Devotion című horrorjáték még februárban keveredett botrányba egy karikatúra miatt, a kínai hatóságok most a kiadójára is lecsaptak.
A zeneipar egy lélektelen futószalagon gyártott pénzgyárrá vált, és csak egy valaki segíthet rajta, ám ez a valaki már több mint 170 éve halott…
Hiába a viszonylag magas nézettség és az erős képregényes alapanyag, a Syfy végleg elkaszálta Rick Remenderék sorozatát.
A hétvégén került megrendezésre a Halo: Reach PC-s változatának első bétája, amiben 1000 ember vehetett részt – de akár illegálisan is hozzá lehet jutni.
A Remedy több millió eurót érdemelt ki a korábbi játékok jogdíjainak hála, sőt az Alan Wake kiadási joga is átkerült a stúdióhoz.
Időről-időre felröppennek pletykák a GTA 6-tal kapcsolatban – most is ez történt, és ezúttal egész áradatot kaptunk.
Ki gondolta volna, hogy a festmények is lehetnek veszélyesek? Filmkritika a Borzongás félbemaradt különszámából.
A nagyköltségvetésű tripla-A kategóriás játékokra helyezi majd a hangsúlyt a konzolgyártó a következő generációban.
Banánokkal barátkoztunk, démonokkal harcoltunk és egy kiadósat csónakáztunk az elmúlt két hét legizgalmasabb indie címeivel.
Vége van júniusnak, úgyhogy itt az ideje lajstromba venni, hogy mely játékok voltak a legjobbak és a legérdekesebbek a PlayStation konzolon e hónapban.
A Crytek játéka, a Hunt: Showdown közel egy év korai hozzáférésben töltött idő után hivatalosan is megjelenik szűk két hónap múlva.
A SIE Bend Studionak eltartott hét évig, míg leszállította a Days Gone-t, a jelek szerint következő projektjük nem húzódik majd ennyit.
Nemrég befutott a Playerunknown's Battlegrounds legújabb frissítése, mely többek között egy Ping rendszert is beemelt a játékba.
A Call of Duty: Modern Warfare fejlesztői a Twitteren nyugtattak meg mindenkit, hogy pontosan olyan játékot készítenek, amilyet akarnak.
Tim Sweeney már megint rászabadult a Twitterre, és szerinte nem őket kéne okolni azért, mert a támogatók nem kapnak Steam kulcsokat.
Új trailert kapott a Paranoid, az Agony fejlesztőinek új túlélőhorrorja, mely eddig egy igencsak elborult projektnek ígérkezik.
Ezen a héten elrajtolt a Mount & Blade 2: Bannerlord zárt multis bétája, a készítők szerint pedig hamarosan a nyílt béta is jöhet.
Az elmúlt héten is rengeteg izgalmas és érdekes játék került a PlayStation Store kínálatába. Ezek között segítünk most eligazodni.