Nem szokatlan a játékiparban, ha egy játékot pár év után, kissé
átpofozva, átdolgozva újra kiadnak, ám egy alig kétéves cím esetében
azért egy picit mégiscsak meglepő. Márpedig ez történik most, ugyanis a
kiadó Focus Home Interactive, és a fejlesztő Frogwares az USA-ban 2006.
novemberében megjelent, szolid-közepes sikert aratott Sherlock Holmes:
The Awakened egy átdogozott verziójával próbál meg ismét a kegyeinkbe
férkőzni.
A játékban a készítők újítani próbáltak, és a korábbi külső
nézetes, előre renderelt hátterekkel felépített címek (A múmia
rejtélye, Az ezüst fülbevaló) után egy 3D-s, belső nézetű kalandot
hegesztettek – amely azonban nem mindenkinek jött be igazán (nekünk se,
lásd Flatline tesztjét). A srácok most eme elégedetlenkedőket próbálják
kielégíteni ezzel a változattal, melynek különlegessége, hogy
beépítettek egy külső kamerát is, így szabadon váltogathatunk a kétféle
nézet között, amely szerintem sokkal intenzívebb, már-már moziszerű
élményt nyújt. Sokan kérdezhetik persze, hogy a grafikai orgiának azért
nem nevezhető, de annyira nem is szégyellnivaló látványvilág mennyire
illik előbbi hasonlatomba – nos erre a válasz az, hogy az urak ezt a
szekciót is megtuningolták picit: új bevilágítás, HD effektek,
árnyékolók és árnyékok, új animációk kerültek be a csomagba. Harmadik
nóvumként egy hálás súgórendszer építettek be a játékba, hogy a kezdő
kalandorok is bátran levegyék a polcról a játékot, sőt, a külső
nézetben való interakciókat is segíti egy új elem a kezelőfelületen.
Sherlock Holmes: The Awakened Remastered Edition Demo
Kategória
Méret
Feltöltés dátuma
Letöltések száma
Kapcsolódó weboldal
Legfrissebb hírek

Már az elejétől a modok és az RP lehet a GTA 6 Online szíve-lelke
Nagyon úgy fest, hogy a Grand Theft Auto 6 roleplay funkciói és a modok korábban érkezhetnek, mint gondoltuk.
Limp Bizkittel robbant be a Battlefield 6 brutál látványos multiplayer-előzetese
A múltkori single-player kampányt promózó trailer után végre ízelítőt kaptunk a multiból – és ez bizony oda fog csapni!
A Herceg és a többiek – Fillérekért szerezhetsz be Prince of Persia-játékokat!
A legtöbb Prince of Persia-játék masszív kedvezményt kapott Steamen és GOG-on – most érdemes lecsapni rájuk!
Sokan örülni fognak a Clair Obscur: Expedition 33 legújabb frissítésének
A fejlesztő Sandfall olyan funkciót adott hozzá a játékhoz, amit már rengeteg rajongó kért.
Nem sokon múlt, hogy a következő Silent Hill tényleg Silent Hillben játszódjon
A Silent Hill f helyszíne a fiktív Ebisugaoka, ám ez nem volt mindig így.
HÉ VAKEGÉR! Videóval köszöntjük a 30 éves Worms-sorozatot
Ugyan a Worms-széria már túl van fénykorán, de szívünkben örökké kitüntetett helyet foglalhat el.
Valami borzalmas lapul a padláson a Démonok között: Utolsó rítusok előzetesében
Friss előzetest kapott a Démonok között: Utolsó rítusok – az biztos, hogy már most félelmetesebbnek tűnik, mint a langyos harmadik rész.