Tenebra : Igazad van , lehet picit túloztam , de egy biztos , hogy a mostani papok hamis Istenképet vázolnak le maguknak , és ezzel szinte kiírtják a hívőket , valamelyest lehet valóság alapja Isten létezésének , de csak minimálisan ...

Eléggé naiv és öntelt ki azt hiszi csak itt létezik az élet.

Túl sok véletlen kellett,hogy létrejöjjön a Földön az élet?
Ahhoz,hogy a több milliárd bolygó közül az egyiken(is!) létrejött az élet ahhoz azért már nem kell sok véletlen. Inkább az lenne a hihetetlen(nem is kicsit) ha egy bolygón sem lenne élet,vagy csak az egyiken.

Én abszolút megértem blarskerint, erről írtam alább. Jómagam is mikor közeli volt a rossz, így láttam a dolgokat. Sőt, ha nagyobb szarban vagyok, mindig azt mondom, hogy ver az Isten. (Igaz, én mindig azt keresem, hogy mi rosszat tettem - az én hitemet nem lehet megrendíteni. )

Amúgy szerintem nem szabad keverni az egyházat Istennel. Sok ember ezért is ateista, mert látja, hogy milyen züllött és álszent az egyházak és papok nagy része. Nekem is meg van a véleményem erről. Régen hittan órán nekem is volt hasonló élményem. Igaz, nem pap volt, hanem kántor tanított, de azért adott két akkora taslit nekem és haveromnak, mert elröhögtük magunkat... 9 évesen... Hát az ilyen egy szadista barom, és inkább menjen katonatisztnek, ne hitoktatónak. Mocskos, álszent dolog, és megértem azokat, akik ezek hatására olyannyira kiábrándulnak mindenféle vallásból, hogy Istent is megtagadják. Holott az egyház egy emberi, elkorcsosult intézmény. Főleg a katolicizmus nagy része sajnos. Persze rendes, jó papok vannak még, de manapság egyre ritkább. Én magam sem járok templomba vagy 15 éve, mert egyszerűen álszentnek tartottam, hogy fújják a litániát, utána meg gyerekeket pofoznak. (A helyi volt atya egyszer Bibliával öleltefejbe az egyik bérmálkozós felkészülős litánián az egyik röhögő tanulót. Gyönyörű...) Viszont a papság =/= Isten.

" És ez nem sikerült , sajnos én olyan dologban nem tudok hinni , amire nincsen kézzel fogható , szemmel látható , füllel hallható magyarázat "
Akkor ilyen alapon egy csomó tudományos dolog is cáfolható. Például honnan tudjam, hogy tényleg kvazárok vannak a Galaxisok közepén, és ezek tartják össze az iszonyú nagy gravitációval az egészet? Ott voltak a tudósok? Járt ott valaki? A Marsig nem jutott el ember soha. Nincsenek róla képek, csak üres mérések, amiket közvetetten számítottak ki, következtetéssel.

Félreértés ne essék: én hiszek ebben is. A kvazárt az egyik legfaszább természetes szörnyetegnek tartom. De egy csomó mindenre nincs kézzel fogható bizonyíték a tudományban sem. A tudományban is nagy szerepet játszik a hit és a hipotézisek. Szóval nem értem, minek kéne elvetni olyan alapon valamit, hogy "nincs hallható, látható, kézzel fogható bizonyíték rá". Ilyen alapon azt se higgyük el, hogy a Föld gömb, illetve geoid alakú, s nem lapos. Erre sincs igazi bizonyíték, mivel digitális technikával fotorealisztikus képeket lehet teremteni. Így lehetséges, hogy ez egy újabb ideológia, s ugyanolyan hazug, mint a sötét középkori ptolemaioszi tanok voltak. Az egész valóság csak egy ideológiai konstrukció, a világ soha nem lesz tökéletesen, a maga objektív valójában megismerhető - hát még az Univerzum.

Amúgy még egy felvetés: a tudomány azt mondja, véletlenek alakítottak sok mindent. Például véletlenül jött a szárazföldre egy hal, ezért egy mutáció gyanánt kialakultak az emlősök. De kérdem én: vajon van-e olyan véletlen, hogy pont abban a zöld zónában alakult ki a Föld, amiben? Mert, ha csak pár százezer kilométerrel közelebb kerül a Naphoz, máris a Vénusz sorsára jut. Ha meg távolabb, a Marséra. Elvileg a Marson is volt élet, de mivel nem optimális a távolság, így annyi lett neki. Elszökött a légköre. A Vénuszon is volt élet elvileg, de az erős vulkáni aktivitás és a hatalmas sugárzás miatt lakhatatlanná vált. A Föld meg pont ebben a vékony zöld sávban alakult ki, és pont nem robbant szét, mikor még fiatal korában a Theia belebombázott.

Számomra túl sok a véletlen, a feltevés, a hipotézis. Túl sok az irracionalitás ahhoz, hogy ne létezzen egy másik dimenzió.

Isten vagy jó, vagy mindenható. A keresztény Isten és az összes többi mindenható, de jó is. Ez eleve kizárja egymást.

Ha már hitről beszélünk , akkor én is elmondom személyes véleményem Isten létezéséről .
Én eredetileg Görög Katolikus iskolába jártam 8 évig(általános iskola) , és ott hittanórán mindent ami Isten létezését alátámasztja , azt próbálták belém nevelni . És ez nem sikerült , sajnos én olyan dologban nem tudok hinni , amire nincsen kézzel fogható , szemmel látható , füllel hallható magyarázat . Igaz , a bibliában vannak ilyen "jelenségek" hogy a vizet borrá varázsolta 2xxx évvel ezelőtt , is a hangsúly , akkor most miért nem teszi meg ? Ha létezik , és érdekli mit hisznek a "teremtményei" , akkor miért nem ad magáról egy olyan jelet , ami alátámasztaná a létezését ?!
Mi a bizonyíték arra hogy ő létezik ? A biblia biztos nem , mert arra mi lenne a bizonyíték , hogy nem pár unatkozó polgár írta a múltban ?
A biblia azt hirdeti , hogy Isten mindenkinek megbocsájt , és mindenkit szeret , akkor miért szenvedtet minket ? Itt van például blarskerin példája ...
Én és anyám , a Görög Katolikus iskolának ajánlottunk sok kinőtt ruhát , gyerek koromból megmaradt megunt játékokat , és még sorolhatnám , erre az atya , meg az igazgató is azt mondta hogy Isten hálálja meg , vagy ha akármire szükségünk van szóljunk .
Egyszer , talán 7.es koromban megkérdeztem valamit a haveromtól , erre a pap(hittan tanár) azt hitte hogy viccelődtem , erre a szemem alá dobott egy radírt , legszívesebben kezét-lábát eltörtem volna , de mivel az egészségügyi suliba akartam menni , ahova számít a magatartás ,végül nem tettem semmit , alapjában véve egy sima tanár esetében , nem tettem volna semmit , de egy paptól már nem kicsit abszurd...
Pár évvel ezelőtt volt egy nagyon fájdalmas fül-gyulladásom , ami meglehetősen sokáig tartott , emlékszem minden este imádkozva aludtam el annak reményében hogy Isten segít , és másnap tünetmentesen ébredek , és nem történt meg a csoda , igaz a gyógyulás Fülészeti beavatkozással meggyógyultam , de Isten nem segített , előttem ilyenkor lett megpecsételve a hit kérdése , na meg akkor mikor anyám beteg lett , elég súlyosan , igaz neki sincs nagy hite , de mindig segített a hívőknek , de erre ős is meg betegedett , szerencsére mára meggyógyult , de az tény ha létezne , ilyeneknek nem kéne meg történnie .
És ma 17 éves vagyok , előttem az élet , és sokkal jobb az egyház szabályai nélkül élni
.

Ha jól tudom, a maja naptár folytatását megtalálták. Plusz nem számoltak szökőévekkel sem, így már hónapokkal ezelőtt megvolt a nagy záróbuli.

Ha nem haragszotok, kicsit még visszatérnék a hit, vagy tudomány dilemmájához, ahogyan az bennem él, engem kínoz.

Miféle felsőbbrendű lény az, aki létrehoz és 23 évnyi, egyre fokozódó szenvedésre ítél egy embert, hogy valaki másnak ezzel leckét adjon? A picifiam betegégének alapvető része a kötőszöveti gyengeség volt. Csak "utólag" tudtuk meg, hogy az ilyen betegek átlagosan 15 évig élnek. Hogy meg szoktak vakulni és süketülni. Hogy a picifiunknak olyan tünetek nélküli tüdőgyulladása, vagy inkább tüdő leépülése (interstitialis tüdőgyulladás) volt, hogy egy ideje már oxigénhiánnyal küzdött. Hogy szívizom gyulladása volt.
Mindezek mellett fogyatékos volt, aki nem tudott beszélni, hogy elmondhatta volna, mi fáj neki. Tudtuk, mert láttuk, hogy az egyik szemére vak. Egyre sűrűbben kellett katéterezni, mert elakadt a vizelete.
Miféle lény ítélhet ilyen életre, ilyen szenvedésre bárkit? És miért? Hogy leckét adjon nekem? Ki vagyok én, hogy a nekem szánt lecke egy ember életét éri?

Ennél ésszerűbb a tudomány magyarázata. Örököltem az apámtól egy génkészletet, amit tovább adtam a fiaimnak. Ennek a génkészletnek egyetlen eleme 50%-os eséllyel bekapcsol és aktiválja azt a tünetegyüttest, amiben a picifiam szenvedett.Nekem és a két egészséges fiamnak szerencsénk volt. Csipikénknek meg nem.

De a tudományt sem tudom igazán elfogadni. Nem tudom elfogadni, hogy a fiamból csak a bennünk élő emlékek maradtak, meg az a kis hamu az urnájában a régi szobája asztalán! Hinni akarom, hogy valahol a világban még ott van a lelke!

És ha már lecke. Miféle leckét kaptam a fiam életével és halálával? Nem azért ápoltam a fiamat, mert jó ember akartam lenni. Hanem azért, mert szüksége volt rá, és mert a fiam volt. Nem vagyok jó, csak ember. Abba az utolsó negyven percbe, mikor a fiunk tudatos élete véget ért, lelkileg egész életemre belerokkantam. Én valóban küzdöttem a fiam életéért!
Leckének, pedig csak egy valamit lehet leszűrni a történtekből: Ne törődj másokkal, mert elmegy melletted a világ és feleslegessé válsz!
55 éves vagyok. Munkanélküli. Még házőrző kutyának sem kellek sehova. Az állásinterjúk ott érnek véget, mikor kiderül a korom, meg az, hogy húsz éve csak a fiamat ápoltam.
Ebből is látszik, hogy milyen rossz ember vagyok. Hiszen a jó emberekkel csak jó dolgok történnek!

Ha nem haragszotok, zárásként ideteszem Petike emlékére készült novellámat. Sajnos én csak papírra vetettem. Írni az élet írta.

Nem állt szándékomban pontot tenni ennek az érdekfeszítő témának a végére.
Úgyhogy hajrá!
Szívesen olvasom az ilyesféle elméleti síkon történő eszmefuttatásokat.
Sajnos ritkán vetődik fel a topicban hasonló téma!

Sokféle igazság létezik! De a végső, valódit még nem tudjuk teljes bizonyossággal!
Talán a Mayák tudták. Talán, nem! Talán majd December 12.-én elválik.
Talán ez emberiség egyik napról a másikra megváltozik.(Talán valamiféle felsőbb erő hatása miatt, talán nem!)
Talán elpusztul a földi civilizáció.(Esetleg meteor, de a tudósok tagadják, hogy bármiféle objektum okozhatná ezt most Decemberben. Talán egy minden eddiginél agresszívabb új vírus! Vagy talán magunkat robbantjuk fel.
(Vagy talán csak éppen ott kopott el a véső, amivel azt a bizonyos Maya naptárt készítették!
Talán minden marad a régiben! Ezek mind kérdések és talányok!

Amúgy felfogtátok: hosszú idő után értelmes eszmecsere (értsd: nem "köcsög COD, susulykaanyátok pécések/konzolosok, vesszentrianon-warez" veszekedés) a PGO-n. Úgy gondolom, ez maga a csoda.

Egyébként még a törvényes dologhoz visszatérve, amit felvetettem alább, és Akosvagyok válaszolt is rá. Nos, akkor mégiscsak van valami magasabb rendű "eszme", ami miatt akár egy ateista is betartja a törvényeket, nem? Úgy értem, a puszta tudományosságnál és anyagnál. Mert hát az ember nem pusztán anyag akkor, hanem van benne valami, ami miatt nemcsak egy gépként leledzik. Hiszen a gép is hasonlóképp működik, mint a puszta agy. Az, hogy egy érző lény, szerintem másból ered. Kell ott lennie valami szelleminek is. Meg pl. számos pszichopatológiai betegséget nem tudnak biológiailag levezetni - mert az agy amúgy sértetlen. A skizofréniát azt meg tudják magyarázni genetikai és kémiai okokkal, de számos személyiségzavart nem. Meg azt sem tudják pontosan meghatározni, mi az az "elme". Mert az nem a fizikai aggyal egyenlő. Tehát, ha nincs is Isten, az ember semmiképp sem csak húsból meg agyból áll. Bár az is igaz, hogy pl. az u. n. "intencionalitás" képessége, vagyis az, hogy az ember tud azonosulni egy másik társával, bele tudja magát képzelni a helyzetébe, a kutyának is meg van.

Arra meg, hogy miért nem avatkozik be a felsőbb erő, ha van... Nos, ezen én is gondolkodtam már - bár, mint írtam, az én saját tapasztalataim szerint az én életembe sokszor beavatkozott. Jó, akkor nem, mikor meghoztam azt a szar döntést, hogy bölcsésznek megyek. Viszont én azt vallom, amit John Locke a Lostból : minden valamiért történik. Számos rossz dolog történt velem a múltban, melyből végül profitáltam. Nem részletezem, de ahhoz, hogy életmódot váltsak és lefogyjak 40 kilót, igen erős behatás kellett, mert amúgy az emberi szóra nem hallgattam. (Égő csipkebokor szólott hozzám - na, jó nem). Tehát szerintem hosszú távon kell nézni a rossz történéseket is. Nyilván borzasztó elveszteni egy közeli személyt, és ilyenkor szokás vagy ateistává vagy hívővé válni. Például egyik távoli ismerőst a halálból hozták vissza. Jó, látott ő is mindenféle izéket, amikről mások is beszámoltak - ez most nem érdekes. Az érdekes az, hogy totál ateista volt, utána viszont "megtért". Bevallása szerint kiegyensúlyozottabb, jobb élete lett azóta. Nos, a halálközeli állapot talán a legsokkolóbb dolog, ami történhet. Mégis: a rossz dolog egy nagyobb jót lendített előre. A bölcs dolog ilyenkor pont a "racionalitás". Azaz nem a dühöt, a keserűséget hagyni eluralkodni magunkon, hanem elgondolkodni, hogy mi lesz ezután és hogyan tovább. És aki nem hagyja eluralkodni magán az érzelmeit, az nem fog passzivitásba süllyedni, hanem profitálni tud a rossz dolgokból is. Van valami közhelyes Coelhós közmondás is erre ("minden rosszban van valami jó" ? ). Így már szerintem Isten nem is tűnik olyan gonosznak, ha nem avatkozik be a dolgokba.
Illetve: lehet, hogy azt a korszakot éljük, ami a Jelenésekben is le van írva.
tl;dr: én azt mondom, a "jó" emberek soha nem szenvednek hiába, "csak úgy". Abban a pillanatban, időszakban persze úgy érezzük, igazságtalan. De visszatekintve lehet, hogy tanulságot tudunk levonni abból az eseményből. És ez úgy gondolom, fontos az életben, ha hiszünk Istenben, ha nem. Aki nem tud tanulni a hibáiból/őt ért kárból, az nem tud tovább élni sem, mert az emberi lét alapja mindig is az "adaptálódás" volt. A pszichikai betegségek ennek torzulásából adódnak, hiszen pl. a depressziós többé nem tud kizökkenni egy bizonyos állapotból, csak örökkön örökké ugyanazon marcangolja magát.


Én mindenesetre azt mondom, ha azoknak van igaza, akik azt állítják, hogy nincs Isten és semmilyen túlvilág, susulyka nagy szarban vagyunk.

Azt mondják, hogy Isten mindenható és igazságos.
Ez az, amiben nem tudok hinni.
Mert valakivel nagyon igazságtalanul bánt. Vagy a fiammal, akinek elvette az életét, hogy engem büntessen, Hiszen a fiam még vétkezni sem tudott!
Vagy velem és a családommal, ha mégis a fiamat akarta büntetni valamiért.
Ezek nem egymáshoz ütögetett forgács darabkák. Ez csak logika.

Semmi okunk nincs kinevetni. Szerintem mindenki így érez, aki veszített el hozzá közel álló személyt illetve családtagot.

Én ateistának mondhatom magam, aki a tudományban és az emberi tisztességben hisz. Nem a büntetéstől való félelmem miatt nem követek el bűnöket, hanem mert nem akarok.
Sosem hittem a másvilágban, bár ahogy öregedtem, elég nehéz volt elfogadni, hogy egyszer nyomtalanul eltűnök a semmibe.
Aztán tavaly meghalt a fogyatékos fiunk. És máig képtelen vagyok elfogadni, hogy eltűnt, nincs tovább. Tudom, hogy sosem fogom látni többé. De mégis jobban esik úgy gondolni rá, hogy valahol most is van belőle valami. A lelke. És most is lát, figyel bennünket.
Nem kezdtem imádkozni, csak a fiam urnája előtt üldögélek mindennap a másik szobában.
Nem vetettem el a tudományos dolgokat, és jobban hiszen az idegen világok értelmes lényeiben, mint Istenben.
Nem lettem templomjáró, de jobban esik hinni valami túlvilág-félében, ahol a fiunk talán mégis tovább létezik.
Kinevethettek, hogy ilyen nagyot változott velem a világ.

Nem csak azok nincsenek börtönben akik nem hisznek. Én azért nem ölök embert,mert nem akarok és, mert nem akarok börtönben lenni. Miért tartsak be bármit is? Mert nem akarok megbántani valakit(kivéve ha igen) és nem akarom,hogy utáljanak.

Igen, de kérdés, hogy ha nincs hitem, sikerül-e?

Egyébként kitartok amellett, hogy nem kell itt bizonyítani semmit, mert ez a hitről szól. Játékokkal sem játszanánk, ha folyamatosan azon gondolkodnánk, hogy ezek valójából alapvetően csak 0 és 1 kombinációi. Hiszen igazából nincs játékvilág, csak számsorok kombinációi, melyek egy illúziót adnak ki. Ha ezen gondolkodnék, miközben játszok, elmenne a kedvem és feladnám. Persze van, akinek nincs szüksége játékokra. De ott vannak a filmek is: valójából a film is pixel ma már, régebben meg csupán fényt jelentett. Egy sík felület, egy szánalmas utánzata a valóságnak. Mégis élvezik az emberek.
A hit is valamennyire erről szól, habár szerintem Isten nem csupán illúzió. De ugyanez a funkciója. Persze van, akinek erre nincs szüksége. Én speciel nem ilyen ember lennék, ha nem lenne hitem, hanem valószínűleg börtönben rohadnék gyilkosságért. Legalábbis ha nem tartanám magam isteni törvényekhez, akkor nem látnám értelmét az emberi törvények betartásának sem (melyek elvileg az istenin alapszanak, csak ugye a XX. század folyamán az állami és egyházi "törvényhozás" elváltak egymástól, így az állami tagadja az egyházi kapcsolatokat általában). Nálam az a kérdés, hogy ha mindez csak a véletlen műve, ha nincs Isten, akkor nincs következménye igazából a tetteimnek, mert a halál után úgyis megsemmisülök teljesen, így mi értelme van betartani bármit is? Miért tiszteljek bárkit is? Miért ne törjek be és vegyem el, ami megtetszik? Miért ne viselkedjek állatként?
Röviden: nem látnám értelmét a "mert csak", meg "mert az emberek így találták ki". Igen, de miért ember az ember? Ha nincs lelke? Ha csak az ősrobbanás utáni evolúció egyik terméke (nem csúcsa - mert az evolúció ugye folytatódik, csak éppen az emberi történelem egy hangyányi része ennek). Tehát az a kérdés nálam, ami mondjuk De Sade márkinál: miért legyek erkölcsös, ha nincs Semmi ezen Földön túl? Ha csak az anyag van. Akkor nem mindegy, mit csinálok?
A Másvilág, a szellemi dimenzió tükrében viszont igen is látom értelmét annak, hogy emberként viselkedjek és megvessem azokat, akik rabolnak, ölnek, garázdálkodnak stb.

Persze ez csak az én álláspontom, amit természetesen nem kell elfogadni. Ha kitekintünk az Univerzumba, nagyon lényegtelen a puszta materializmus szempontjából, hogy mi zajlik itt. A szeretet és a gyűlölet is csak kémiai folyamatok ilyen szempontból. Most nem mindegy, hogy egy supernova robbanás vagy egy pisztolydördülés?
Szvsz ezért van szükség hitre, Istenre, az eszményére. Mert vannak, akik nem hisznek, és ugyanerre rájönnek, mint én. Az amoralitás pedig káoszhoz vezet. Szerintem.

Ja igaz, hiszen én is ott élek.

Ki mondta, hogy nem létezik?

De Bibliát is emberek írták, sőt lényegében úgy ollózták össze. Ennyi erőkből én meg hihettem, hogy valóban létezik a Pride Land Africában. Genetika amúgy a bizonyíték, ami Darwint támasztja alá.

mert a bibliai kígyóra hasonlított, az pedig rágalom

Most mé' rontottad el?

( ͡͡ ° ͜ʖ ͡ °)