A német Jason Manke szabadúszó animátorként töltött 10 éve után, mely alatt többek között a State of Decay 2-n is dolgozott, Omno címen, 2018-ban a közösségre bízta akkor már két éve dédelgetett és alakítgatott álmát. A Kickstarter-kampány 3471 lelkes támogatójának köszönhetően végül a kitűzött 32 000 dollár helyett több mint 97 000 dollárral zárult, így a megvalósulás felé kezdhetett evezni az egyszemélyes vállalkozás, most pedig végre belekóstolhatunk az egyemberes projekt gyümölcsébe.

Az Omno egy elképesztően hangulatos, minimalista stílusban életre keltett világ kapuját tárja ki előttünk, melynek vidékeit egy mindössze egy bottal felszerelt fiúval fedezhetjük fel, aki legjobban talán egy Wayfarer (Journey) és Finn (Kalandra fel!) furcsa keresztezéseként írható le. Hősünkkel egy víz-szabdalta helyen térünk magunkhoz, ahol felesleges körítés nélkül, némi kezdeti útmutatás kíséretében rögtön bele is vághatunk kalandunkba.

A játék központi eszköze karakterünk már említett botja, ami nemcsak radarszerű térképként funkciónál, de ezzel vethetjük be az egy elveszett civilizáció által hátrahagyott erőnk fokozatosan megnyíló újabb és újabb képességeit. Eleinte – és igazából a későbbiekben is – azért bőven kijut a lábmunkából, jelentsen az sétát, mászást vagy ugrándozást, bár a közlekedés tekintetében nem telik sok időbe, és már botunkon is szörfölhetünk. 

De mégis, miből áll maga a játék? Gyakorlatilag más-más éghajlatú, valamint sajátos növényzettel és élővilággal rendelkező vidékek felfedezéséből, amik látványa, nem győzöm eléggé kihangsúlyozni, mennyire szép és egyedi. Az egyes pályák teljesítéséhez össze kell gyűjtenünk hármat az elszórt fénygömbök közül, melyek megszerzése általában ügyes ugrándozáshoz vagy egy fejtörőhöz van kötve. Utóbbiak között találunk olyat, ahol sziklákból, növényekből vagy állatkáktól szerezhető energiakristályokkal feltöltődve kell aktiválnunk egy oszlopot, máskor felvillanó fények sorrendjét kell elismételnünk, de klasszikus kockatologatós feladványokkal is találkozhatunk. Ha szeretnénk maximalisták lenni, akkor persze akár az összes fénygömböt begyűjthetjük a pályákon elszórt rövid üzenetekkel egyetemben, amikből többet megtudhatunk az elveszett civilizációról.

Galéria
Kattints a galéria megtekintéséhez!

Szerencsére az Omno világában nincs nyomasztó visszaszámlálás, nincsenek nyomunkban loholó ellenfelek, és még versengésre sarkaló eredménytáblák sem, így teljesen a saját tempónkban barangolhatjuk be Jason Manke látomását. Kalandunk azonban nem fog sokáig tartani, mert a játék körülbelül két óra alatt be is fejezhető, bár ez nyilván függ attól, hogy mennyire veszünk el a világban, a fejtörőkben és az egyes pályák kimaxolásában.

Az Omno egy aranyos, könnyed és szórakoztató kis kaland, ami lenyűgöző, hogy csupán egyetlen ember több éves munkájának eredménye. Ugyan körülbelül mindössze két órás játékidejével nem fog napokra a képernyőhöz szegezni, de nem is célja, és pont ez az egyik előnye. Aki egy kellemes, rövid, agymegmozgató kis utazásra vágyik, az semmiképp se hagyja le az Omno-t a bevásárlólistájáról.