Bár nincs tele a szobám Banner Saga poszterekkel, ahogyan hasonlóan fémjelzett póló birtokában sem vagyok, számomra ez a széria az elmúlt évek egyik legkellemesebb szerepjátékos élménye. Mielőtt azonban elkezdenék a harmadik részről beszélni, fontosnak tartom leszögezni, hogy a Stoic a folytatásokat szigorúan a széria rajongóinak és támogatóinak készítette, így bár mindegyik részénél becsatlakozhatunk egy, a készítők által jegyzett „kánon”-történetbe, a cselekmény igazi lendületét, csak akkor fogjuk átérezni, ha a kezdetektől ott vagyunk, és minden az előző részben meghozott döntésünket áthozzuk a folytatásba. Ez a harmadik rész esetében különösen igaz!

A végjáték

Történetünk pontosan ott folytatódik, ahol a második rész abbamaradt. Arberrang városánál vagyunk, amit hamarosan teljesen körülvesz a sötétség, és az az elől menekülő dredg horda. Helyzetünket tovább rontja, hogy a városban lakó nemesek nem nézik jó szemmel sem a menekült csőcseléket, sem pedig karavánunkat, amelyről hallottak már, és jól tudják, hogy komoly fenyegetést jelent számukra – így a hátunk mögötti veszélyen túl a városi pánikhelyzettel és intrikákkal is meg kell küzdenünk. Mindeközben Iver, Juno és Eyvend a mindent elnyelő sötétség mélyében haladnak egy toronyhoz, ahol Juno állítása szerint meg tudják fékezni annak terjedését…

A cselekmény mind a két szálon feszes és izgalmas, erre még rá is tesznek egy lapáttal az előző részekből áthozott döntéseink. Az austini srácok egy kis könnyítéssel is kedveskedtek a mentésüket importálóknak: mivel minden áthozott karakterünket felhúzzák a játékhoz optimális nyolcas szintre, így nem lesz muszáj kizárólag a már megszokott karaktereinket használni, amitől első hallásra nem dobunk hátast, de lesznek olyan csaták, aminek a végén sajnos kedvenceink kispályára kerülnek, így kell az utánpótlás.

Néhány óra öröm

Ezúttal is minden utazós, beszélgetős szakaszra jut egy körökre osztott harc. Most is hat hőst küldhetünk csatába, emellett visszatértek második résznél behozott, a csatatereken elhelyezett akadályok is, így hőseink elhelyezkedése ismét fontossá válik. Illetve az új, sötétség által megfertőzött ellenfeleknek hála taktikáinkat is indokolt többször megváltoztatni, mivel elhalálozásuk után egy fertőző pacát hagynak maguk után, amibe nem tanácsos beleállni. A harc másik újdonsága, hogy ezúttal a csatamező megtisztítása után a rendszer felajánlja, hogy extra hírnévpontért és egy spéci tárgyért cserében nyomjunk még le egy pár kört, amik után még egy táposabb ellenfelet is le kell győznünk. Ezzel a készítők érezhetően a játékidőt kívánták kitolni, mivel a harmadik rész talán legnagyobb hibája az, hogy rövid: 4-5 óra alatt le lehet tudni. Igaz, a fejlesztők már az előző résznél sem rejtették véka alá, hogy nagyon a végjátéknál tartunk, így ezt kár lenne felróni nekik.

Rövidségétől eltekintve a Banner Saga 3 minden tekintetben méltó befejezése lett a szériának, ami a megkezdett történetet is szépen lezárja, és továbbra is egy csodálatos látványvilágot tár elénk, amit Austin Wintory (Journey) harmadszorra is egy zseniális, és fülbemászó zenei albummal támogatott meg. Ennél többre nem igen vágyhattunk.