Tesztek

Fekete mágiával és vérrel átitatva érkezett meg a Dishonored-franchise legújabb része, ezúttal nem sorszámozott folytatásként, hanem önállóan futtatható spin-off formájában. Ám ez nem jelenti azt, hogy ne kapnánk tartalmas és szórakoztató kalandot.

A Slightly Mad újra lecsapott! Rosszra azért nem kell gondolni, nem egy újabb kegyetlen hurrikánról van szó, hanem végre kezembe vehettem a Project CARS második felvonását. Nem fogok köntörfalazni, napok óta az államat keresem, mert az bizony leesett.

Amikor azt hittük, hogy ennél rosszabb már nem lehet, mert az idegenek elfoglalták az egész planétát és kiirtották a fél emberiséget, akkor megérkeztek a Kiválasztottak, hogy felőröljék a maradék ellenállást is. Illetve megpróbálják, de mi résen leszünk.

A 2000-es évek népszerű sci-fi sorozatát megint utolérték a bitek, ezúttal egy ausztrál csapat tette rá a mancsát a Csillagközire, hogy stratégiába öntse a cylonok és emberek konfliktusát. Egy háborúét, amit hatalmas hadihajók, hordozók vívnak, nem ritkán atomtöltetekkel…

A jeges északról vad hordák közelítenek az Öreg világ felé, bősz mamutok, jégtrollok és mindent elsöprő ádáz harag. Ez a Norsca, s vélhetően ez az utolsó DLC-s frakció abban a kirakósban, amely hamarosan lezárul az első résszel.

A finn Housemarque 1995-ös megalapításakor azt a célt tűzte ki maga elé, hogy a fejlődő PC-s játékpiacra koncentrálva készít nagyszerű alkotásokat. Ennek ellenére a Super Stardust HD megjelenése óta szinte csak PlayStation konzolra fejlesztenek.

Ismered a Starcraftet? Persze, hogy ismered. Játszanál egy felújított változattal? Persze, hogy játszanál. Akkor azt már meg sem kérdezem, mennyit fizetnél érte, mert valószínűleg bármennyit. Starcraft-rajongók, figyelem, megérkezett a felújított verzió, irány tehát a Blizzard Store!

Gyűlölöd vagy utálod, de egy dolog biztos: már hallottál róla. Két év után végre elérte az 1.0-s állapotot az ARK: Survival Evolved, minden idők egyik legsikeresebb túlélős játéka, amely a világon szinte minden akar lenni egyszerre, de igazán semmiben sem jeleskedik. Ennek ellenére keresve sem találhatsz nála jobbat!

Már az első pletykákból tudni lehetett, hogy itt valami különleges készül, de még a nagy szivárgás után is volt ok izgatottnak lenni – a végleges változat birtokában pedig most már biztos, hogy a Mario + Rabbids a Switch kínálatának egyik legkülönlegesebb játéka!

Hazudnék, ha azt mondanám, hogy régen volt, amikor még tinilány voltam. Azonban az igazsághoz az is hozzátartozik, hogy az emlékeim megfakultak azokból az időkből. Aztán egy nap megérkezett a Life is Strange: Before the Storm, hogy felszakítsa a régi sebeket.

Cliffy B. elhagyva a jól megszokott közeget és az Unrealt más irányba indult… vagyis éppen ellenkezőleg, hiszen új csapatának játéka sem koncepciójában, sem az egyéb összetevők terén nem próbál igazán nagy frissítést hozni a zsánerbe, inkább csak a bevált igényeket szolgálja ki.

Két évvel az eredetinek még a legnagyobb jóindulattal sem nevezhető Saints Row: Gat Out of Hell után a Volition új fejlesztéssel állt elő, ami egyediséggel ugyan szintén nem vádolható, viszont irgalmatlanul sok tartalommal várja a játékosokat, és alapvetően szórakoztató – méghozzá a legtöbb hibája ellenére is.

Csak nem tud megszabadulni Nathan Drake hagyatékától a Naughty Dog. Bár mindenki kedvenc tolvaja a tavalyi Uncharted 4 végén visszavonult, az ősi kincsek felkutatása még most is milliókat vonz a tévé elé, így a stúdió úgy döntött, egy mellékággal tesz a rajongók kedvére.

Két és fél évvel az első rész után végre megérkezett a The Escapist második része, ami a lényegét tekintve nagyjából ugyanazt kínálja, mint az elődje: rabok vagyunk egy börtönben, a cél pedig az, hogy megpattanjunk a kóterből. Ami szuper, hogy csak rajtunk áll, mindezt miképp hajtjuk végre.

Mondhatnánk, hogy ez is csak egy újabb F1-játék lesz a 2010 óta íródó Codemasters-szériában, de ennyivel nem fogjátok megúszni ezt a tesztet. Olvasnotok kell és dolgoznotok, mert az F1 2017 senkit sem hagy lazsálni, sem a paddockban, sem a pályán.

Tizenegy évvel az eredeti megjelenés után a Final Fantasy XII visszatért a videojátékok porondjára, hogy új alcímmel, és a korhoz simított grafikával próbálja meghódítani a játékosok szívét. A feladat nem volt egyszerű, de a program sikerrel járt, hiszen egy olyan szerepjátékot kaptunk, ami még azok számára is érdekes lehet, akiknek alapból feláll a hátán a szőr a JRPG-ktől.

Amikor egy kisebb vagy nagyobb költségvetésű filmből játék készül, legtöbbször egy kukába való árucikk a végeredmény. Szerencsére viszont akadnak olyan gyöngyszemek is, amik az alapként szolgáló mozgóképekkel egyenrangúak vagy jobbak minőség terén.

Az utóbbi időkben népszerű interaktív filmek sikere bizonyítja, hogy igenis van létjogosultságuk a sztoriorientált kalandjátékoknak, mint például a műfajában profi The Lion’s Songnak is, mely az első világháború előestéjén mesél különböző művészsorsokról.

Be kell vallanom, hogy sokkal többre tartom a Long Darkot, mint a többi, Early Accessben kezdő játékot. Amikor 2014-ben először írtam róla bemutatót, beleszerettem az alfa változatba, és azóta is epekedve vártam a belengetett sztorimódot. Végre megérkezett a történet első két része.

A digitális játékboltjával ismertté vált Green Man Gaming egyre komolyabban veszi azt a célját, hogy kisebb stúdiókat felkarolva önálló terjesztésbe kezdjen (valahol logikus, ha már saját csatornával rendelkezik), az Aporia pedig ennek a lelkes akciónak az egyik eredménye.

Néha rám jön a babrálhatnék: amikor nem a szarvkormányt simogatnám a jó öreg An-12BK szállítógépemet terelgetve, hanem szöszölgetnék ezzel-azzal. Ilyenkor jön jól egy építgetős játék, és ezért is kedveltem meg az Aven Colonyt.

Hivatalosan hero shooter, valójában persze MOBA: most, hogy elveszítettük a potenciális érdeklődők felét, lássuk azt, hogy mit is tud az a Gigantic, ami tulajdonképpen a semmiből érkezett, és már azelőtt halálra volt ítélve, hogy egyáltalán elkészült vagy megjelent volna.

„Kezdetben vala a sötétség, és ahogy nézem, az is maaradt…” – Katona „Főnök” László örökérvényű szavai a digitális térben is megtalálták, hol üthetnek a legnagyobbat: a kiberjárványok és világháborúk utáni borzalomban, ahol a Layers of Fear mesterlátnokai újabb rémületet kreáltak.

George Orwell könyvét, az 1984-et 14 éves koromban olvastam el először, és az ott leírt diktatórikus rendszer ábrázolása mély benyomást tett rám. Ami azonban nekem csak fikció volt, az idősebb generációnak, szüleinknek és nagyszüleinknek valóság, ami az életüket alapvetően befolyásolta.