Tesztek

A játék, ami nem kamuzik – ez is lehetne a szlogen. Mert bizony már az intro is a kilencvenes évek végét, a 2000-es esztendők elejét idézi, onnantól pedig, hogy rálépsz a gázra, semmi más nem vár, csak az őrült és élvezetes száguldás, méghozzá a természet lágy ölén.

Március első hetével lezárult a Life is Strange előzménye és egyben Chloe személyes története. Most, hogy végre a teljes évad, vagyis a sztori mindhárom epizódja, illetve a bónusz rész is elérhetővé vált, úgy gondoltuk, eljött az értékelés ideje.

Az A Way Out a 2017-es E3 egyik legérdekesebb darabja volt: egyrészt, mert nem úszunk a börtönből szökős játékokban, másrészt mert ezúttal egy kizárólag kooperatív módban tolható programmal kecsegtettek mindket a fejlesztők. Nem egy sűrűn látott koncepció, az egyszer biztos.

Chocho négy nappal a lapleadás előtt, az új Sword Art Online megjelenésekor azt mondta, hogy jó lesz ez, vigyem csak, nem MMO, meg nem is kell majd vele sokat foglalkozni. Ja, persze, azért egy hétvége alatt több mint 25 órát toltam bele, és néha nagyon fájt. De azért általában élveztem.

A brit vidéki táj koránt sem olyan idilli, mint amilyennek eddig elképzeltük. Nyugalmunkat megzavarja egy regimentnyi tweed zakós robot lord, akik puskával kergetnek minket árkon, bokron át. Ez az abszurd felütés pedig egy hullámzó tempójú túlélőjátékban teljesedik ki.

Ha jól számolom, úgy 23 éve tesztelek mindenféle játékokat. Így azt hittem, olyan nagy meglepetés már nem érhet. Tévedtem. Ugyanis nem tudom miért, de magával ragadt a virtuális halászat. A Barents tengeren. Engem. Komolyan nem értem.

Jó néhány év eltelt már azóta, hogy a gamer közönség és a szakma egyöntetűen dicsérte a Dear Esther, a Gone Home és más hasonló séta szimulátorokat, melyek mellőzték a komplex mechanikákat, és inkább a történetmesélés megreformálására tettek kísérletet, ami a játékostól is egy kevésbé aktív jelenlétet igényelt, és teljes mértékben az elbeszélésre helyezte a hangsúlyt.

2017. májusában került fel a Steamre a Dovetail Games repülőgép-szimulátora, amely az optimalizálatlanság minden hátrányát "élvezte". Tartalmilag kellemes kezdés volt, lássuk hát, mit jelentett az Early Access januári elhagyása.

Az eredeti játékról írva még némileg aggódtunk, hogy vajon mennyire lesz könnyű kibővíteni a világát a kiadótól megszokott letölthető tartalmakkal. Mivel épp most jelent meg a második DLC, ami rögtön a harmadiknak is megágyazott, a válasz egyértelmű.

Erősen nyitja az évet a Nintendo: kimenekítette a Wii U poklából mindkét Bayonettát, 3,5 év várakozás után egy újabb Nintendo-generációnak mutatva be azt a klasszikus játékot, amiről szinte mindenki hallott, de csak nagyon kevesen játszottak vele.

Alig kezdődött el 2018, de a Milestone már el is indította az idei évre szóló motoros őrületet. Fel kell hát készülnünk arra, hogy ami két keréken gurul, és nagy volumenű bajnokságokat rendeznek vele, arra az olaszok rá fogják tenni a mancsukat. De vajon jó ez nekünk?

A Rusttal 2014-ben találkoztam először, amikor még újnak számított a survivor-zsáner, és a hétről-hétre megjelenő sétálós-túlélős játékok között még a DayZ volt a király. Változnak az idők, hiszen míg a DayZ a bétára készül, addig a Rust már túl esett a megjelenésen.

A Civilization az a sorozat, amelynek minden aktuális részénél kérdés, hogy a tökéletesnek gondolt alapot mégis mivel tudják tetézni a készítők. Ötletpetárdából most sincs hiány, de vajon durrannak is?

Nem egy Metal Gear a főgonosza, nem működött közre benne a sorozat atyja, és a játékmenet is teljesen más, mégis Metal Gear. A Survive fekete bárányként próbál beilleszkedni egy többgenerációs családba, ami az ellene szóló tétek ellenére is sikerült neki.

Kitolódtak a frontvonalak, a Call of Duty WW2 újabb helyszínein lehet önfeledten lövöldözni, ráadásul már végre nem kizárólag PS4-en.

Tavaly októberben azt írtam, hogy a WWE sorozat maradt az egyetlen szereplő a realisztikus verekedős játékok piacán. Két hónappal később azonban az EA Sports bejelentette a UFC 3-at, ami február elején már meg is jelent, hogy lenyűgözze az oktogonban zajló harcok rajongóit.

Az Úr 2009. esztendejében esett, hogy a Bohém Királyság egy csapat sokat látott lovagja megszólalt vala: nem, nem és nem, ez így nem mehet tovább, tisztesség kell, íj és acél, na meg Krisztus Urunk örök becsülete, mindez egy digitális evangéliumban testet öltve! A gondolatot tett követé, fogy a jó bor és az ima, majd kilenc esztendővel később eljőve a Kingdom Come!

A második epizód váratlan leporolása után még régebbre utazik vissza a Microsoft: ezúttal az Age of Empires első része kapott új köntöst, a tálalás frontján az alapoktól túrva fel mindent. A többi viszont, nos, olyan, mint annak idején, két évtizeddel ezelőtt volt.

Huszonkét évvel ezelőtt a gyerekek zsebben hordható Tamagocsikat neveltek az óraközi szünetekben, azonban az idő múlásával a Tamagocsik átalakultak Pokémonokká és Digimonokká, hogy mobiltelefonon és konzolokon szórakoztassák a gyerekeket és felnőtteket egyaránt.

Az orosz fejlesztő cég neve nem sokat mondhat, még régi motorosoknak sem, ami nem csoda, hisz a Redeemer az első játékuk, ami kellemes csalódást okozott. Nem lett ugyan tökéletes, nem fogja megváltani a világot, és új stílust sem teremtett, de érződik, hogy a fejlesztők szívből és kellő odafigyeléssel készítették. Sajnos kisebb-nagyobb hiányosságoktól szenved, aminek az oka lehet az idő vagy pénz hiánya, de egy ilyen indie projektnél nem feltétlen kell ezt hibának felróni. Na de lássuk, mit tartogat számunkra a „Megváltó”.

Első nekifutásra patinás név ide vagy oda, csak egy 50 százalékos értékelésre futotta, ami jórészt a tartalom hiányának volt betudható. Közel két év után vajon észhez tért a Capcom, a legendás verekedős játék végre önmagára talált? Ha nem is teljesen, de az eltelt idő mindenképpen javára vált.

Még szinte ki sem hűltek a videokártyák a két részt egyesítő Mortal Empires DLC nyomán, máris érkezett egy új frakció a Warhammer 2-höz. Egy olyan nép, amely a sivatag homokjából született, és ott is szunnyadt, egészen mostanáig…

Sem a repülős játékok, sem a különleges kalandjátékok szerelmesei nem szenvednek a bőség zavarától, ezért mindkét tábor számára jó hír, hogy az InnerSpace egyesíti a kettőt, és egészen rendhagyó repkedésre invitálja az érdekességre nyitott pilótákat.

Több mint 30 éve, hogy játékok készülnek a legendás Dragon Ball manga és anime alapján, de olyan összetett, tartalmas és szórakoztató verekedős program még biztos nem készült, mint a FighterZ. Az elvárásaink jelentősek voltak, de a fejlesztők vették az akadályokat.