Tesztek

Sem a repülős játékok, sem a különleges kalandjátékok szerelmesei nem szenvednek a bőség zavarától, ezért mindkét tábor számára jó hír, hogy az InnerSpace egyesíti a kettőt, és egészen rendhagyó repkedésre invitálja az érdekességre nyitott pilótákat.

Több mint 30 éve, hogy játékok készülnek a legendás Dragon Ball manga és anime alapján, de olyan összetett, tartalmas és szórakoztató verekedős program még biztos nem készült, mint a FighterZ. Az elvárásaink jelentősek voltak, de a fejlesztők vették az akadályokat.

A trópusi szigeteken éldegélő diktátorok, illetve a 20. század elejét meghatározó maffiózók után egy újabb meggazdagodási vágyba ugrott fejest a Kalypso: ezúttal a Railroad Tycoon szellemét próbálják megidézni, bemutatva a vasút hőskorát – távolról, a gazdasági oldalról közelítve.

Akadnak játékok, amik az izgalmakat, az adrenalint, esetleg a történetet helyezik előtérbe, és vannak olyanok, amik érzelmeket gerjesztenek, miközben fontos emberi kérdéseket feszegetnek. A 2011-es esztendő legjobb indie játékának, a To the Moonnak végre megjelent a folytatása!

A 2016-os The Last Guardian tesztjénél már szóba került Ueda Fumito remeke, a 2005-ös Shadow of the Colossus, ami a PS2 technikailag kicsit visszamaradott, csiszolatlan ékkövévé vált, hatalmas szívvel és utánozhatatlan élménnyel. A minimális változtatásokat eszközölő, 2011-es PS3 remastert követően most itt a legenda PS4-es felújítása, ami viszont alaposan gatyába rázza ezt a klasszikust.

Több mint öt év fejlesztés és három év Korai Hozzáférés után végre igazán elmerülhetünk az idegen bolygón játszódó Subnautica varázslatos és hátborzongató vízalatti világában, a játék ugyanis 1.0-s verzióba lépett. Békatalpat felhúzni, megyünk úszni!

Hogy ebben a számban két játéknál is hatalmas lényekkel, csodás világokkal ismerkedhettem, óriásokba kapaszkodtam, annak biztosan van valami spirituális jelentősége, ha más nem, hát az, hogy miután a Street Fighternél kicsit megrángattam a Capcom bajuszát, ezúttal nem győzöm eléggé méltatni a japán stúdióóriást és annak fejlesztőit.

Biztos sokan kerültetek már olyan helyzetbe, amikor egy elbaltázott szituációban kellett volna helyt állni. Nem fizikai erőfitogtatással, de a száj-karate nemes tudományának alkalmazásával. És bizonyára az is előfordult, hogy mind ezek közben nem jutott eszetekbe semmi frappáns válasz, vagy olyan gyorsan akartatok visszavágni, hogy belekavarodtatok a saját mondatotokba, mire megalázóan kinevettek benneteket.

Egy ódon villa, sötét múltat sejtető felvezetés, még annál is sötétebb múltra utaló nyomok, fura halálesetek, hátborzongató látomások. Semmi extra, csak a megszokott pillanatok egy alig néhány órás kalandjátékból, amely a műfajt nem újítja meg, nem is kifejezetten látványos, de legalább hangulatos.

Gyerekként sokunk csodálta a kamionsofőrök idillinek tűnő nomád mindennapjait. A TransRoad USA eloszlatja a romantikus ködöt, és megmutatja, hogy a gépmonstrumok vezetőinek élete nem csak játék és mese, a csúf, gonosz Pénz ebbe a mókába is belerondít.

Újra vár a Pokol, a nagybetűs, a bibliai, a kénköves, hogy ezúttal egy gyanútlan UAC-munkás bőrébe bújva kelljen irtanod a gonoszt. Méghozzá szó szerint öltve magadra a hős vázát, elvégre a Doom VFR a virtuális valóság korának első Doom-játéka.

Kávét iszik, reszelős a hangja, és még sztárdetektív is: a Detective Pikachu főhőse nem az a Pikachu, akibe két évtizede beleszerettünk, de ezért, na meg a sorozattól teljesen idegen, vadonatúj játékmenet miatt is figyelmet érdemel a 3DS legújabb Pokémon-játéka!

A 2003-ban megjelent SpellForce a maga nemében egyedi, különleges hibrid játéknak számított, amire egy évtizeden át emlékeztünk vissza meleg szívvel. Most pedig megérkezett a 3. rész, amit látva nagyon úgy tűnik, hogy egy korszak zárult le örökre.

A látszat csal – akár ez is lehetne a cikkünk alcíme, hiszen a kifejezetten bájos grafikával megáldott Spelunker Party! első blikkre könnyed platformer élménynek tűnik, pedig a jópofa külső alatt valójában egy kellemesen szivatós program lakozik. Ami igazából nem is olyan meglepő, hiszen a valaha készült egyik legnehezebb játék szellemi örököséről van szó.

Túlélő játékokkal manapság Dunát lehetne rekeszteni, melyek között van rengeteg olyan, aminek nincs végcélja, vagy egyáltalán befejezése, de legalább több száz órán keresztül lehet benne csinálni ugyanazt. A Near Death nem ezen a logika mentén építkezik, tekintve, hogy itt kapunk egy jól körülhatárolt célt, és hozzá egy meglehetősen rövid játékidőt.

Modból játéklegenda: az elmúlt két évtized során már számtalan példát láthattunk hasonló karriert befutó játékokra, de mind eltörpül a PUBG mellett, amely kevesebb, mint egy év alatt 30 millió vásárlót és játékost szerzett, és közben egy műfajnak is életet adott.

Túlvagyunk a karácsonyon, remélem mindenki olyasmit talált a fa alatt, amiről álmodott. Engem nem volt nehéz lenyűgözni, hiszen a novemberi Új-Mexikó DLC után az európai utak királyai is új területeket vehettek birtokba.

Még csak pár hónapja startolt el a végzetünk javított, szebb és jobb, de nem annyira folytatásszagú második része, máris itt az első kiegészítő. Mindez kevés szép emléket idéz fel a régi Destiny-játékosokban, örülni pedig most sem nagyon lehet, még ha nem is olyan borzalmas a helyzet, mint három esztendeje volt.

Páratlanul nagy evolúciós utat járt be az emberiség, amíg a komfort nélküli barlangokból eljutott a fallal körülvett saját birtokig, melyben immár elegendő egy gyufát vagy öngyújtót a kezébe vennie, és nem szükséges őrizni a nehézségek árán meggyújtott tűzet.

Majdnem egy év alatt minden kiegészítőt megkapott a Resident Evil-sorozat legutolsó, kifejezetten jól sikerült epizódja, így elérkezett a Gold Edition ideje, ami mindent egyben kínál. A kérdés már csak az, hogy vajon érdemes-e beruházni a kibővített változatra.

Három dolog biztos az életben: a halál, az adók és az, hogy a verekedős játékok terén nagyot gurító NethetRealm Studios végül nem hagyja cserben a PC-s játékosokat, ha az éppen aktuális játékukról van szó. Az Injustice 2 portjára ugyan hét hónapot kellett várni, de abszolút megérte.

Miközben Japánban közel negyven éve töretlen sikert élvez a Gundam-franchise, rengeteg figurát, sorozatot, filmet és videojátékot hagyva maga után, valamint egy hatalmas szobrot Tokióban, Európában nem olyan közismert a név – legalábbis a tengeren átjutó címeket nézve. A Versus viszont ideért, hála az égnek.

A tavalyi Gears of War 4 óta nem sokat lövöldözhettünk fedezékből, így a 11 éve kifejezetten népszerű képregényadaptáció, a 2006-os Rogue Trooper modernizált, Redux kiadása igyekszik kiszolgálni az igényeket, habár bugyuta bája mára kicsit megkopott.

Talán sose vész ki belőlünk az a kiskamasz, aki mindig, mindent jobban tud, aki és akit mindenki utál, aki mindent másképp csinálna, és aki világmegváltó terveket szövögetve motyog az orra alatt. De biztos nem veszett ki a Mango Protocol kis csapatából, hisz játékuk főszereplője, Nika, éppen egy ilyen hét éves kislány, annyi külömbséggel, hogy mindig van a flaskájában egy bizonyos francia itallal felturbózott kakaó és a legjobb pajtása egy hentesnél güriző, álmatlanságban szenvedő állatbarát kisiskolás.