Tesztek

Az egyre hömpölygő játékáradatban csak igen kevés alkalommal kiáltunk fel teljes őszinteséggel, hogy igen, ez valami új, ez valami meghökkentő – ez már nem csak szórakozás, hanem valódi művészet! Nos, én valami ilyesmit kiáltottam a God of War végén.

Amikor egy Settlers-klónnak gondolt viking birodalomépítés átcsap túlélőjátékba, aztán a „csak éljük túl ezt a telet” hörgések közepette zabáltatod fel a néppel a pálya utolsó birkáit, nos, ott kezdődik a Northgard. És hogy hol a vége? Természetesen a Ragnaröknél…

A motorozás kedvelői annyira várták már a tavaszt, hogy a kétkerekűekre épülő játékok valami őrületes mennyiségben kezdtek özönleni. Van már szuperkrosszunk, MX vs ATV-féle őrületünk, most pedig meghódíthatjuk a Man-szigetet is. Irány a TT!

Minden bizonnyal kellemesen telt a 4X-es stratégiákat kedvelők 2016-os nyara, ekkor jelent meg ugyanis a svéd Paradox Studio nagyszabású, űrben játszódó alkotása – összetettségének köszönhetően pedig sokan azóta is elveszve kutakodnak a galaxisok mélyén.

Az indie címek általában nem tudnak és nem is akarnak versenyre kelni a tripla A játékok grandiozitásával és látványos tálalásával, ezért sokszor egyedi, stílusos külsőséggel vagy furcsa játékmenetükkel próbálják felhívni magukra a figyelmet.

Márciusban végre zöld utat kapott az évek óta cseperedő, korai hozzáférésben már jó ideje elérhető Ghost of a Tale, aminek egy korábbi verziójáról már beszámoltunk a Guruban. Bár azóta nem sok minden változott, még mindig példaértékű játékról beszélünk.

A játéktesztelés egyik legfontosabb szabálya: mielőtt elvállalsz valamit, mindig nézz utána, hogy miről kell írnod, sose dönts csupán a cím alapján! Én elkövettem ezt az amatőr hibát, így esett meg, hogy az egyik kedvenc játéksorozatom új része helyett egy olyan cím került a kezem közé, amit egyébként biztos, hogy sosem próbáltam volna ki.

Nehezen hittem volna, hogy valaha időjárás-előrejelzéseket és gabonatőzsdei árfolyamokat fogok böngészni, majd levezetésképpen a leendő, új permetezőgépem kiválasztásához szükséges paramétereket hasonlítgatok össze. Pedig.

A tavalyi második és a remélhetőleg idén érkező harmadik évadnak hála ismét robog az Attack on Titan hype-vonat, így az Omega Force nem volt rest egy újabb, az anime világában játszódó videojátékkal előállni, hogy a várakozás közben újra elmerüljünk a vértől csöpögő, és titánoktól hemzsegő világban.

Folytatódik a világvége! A kooperatív hentelés szerelmeseinek három éve nagy meglepetést okozó Warhammer: End Times – Vermintide második része ugyanis végre elkészült. De vajon megéri tovább küzdeni hőseinkkel a megállíthatatlan apokalipszis ellen?

Nyitányként tisztázzuk: a Revenant Kingdom nem igényli az első rész ismeretét, avagy ha nem bánod, hogy nem játszottál előzménnyel, bátran ess neki az utóbbi évek egyik legjobb és legszebb JRPG-jének, melyben szó szerint állat karakterek várnak, és persze rengeteg harc.

Tíz év fejlesztés és másfél év konzolexkluzivitás után megérkezett 2016 egyik legjobb játéka, a Final Fantasy XV PC-re írt, meglehetősen optimalizált változata. Lássuk, mi mindent nyújt a várva-várt Windows Edition!

Leül a por az aréna véres homokjára, én meg csak bámulok, hogy hős, sufnituningolt gladiátorom, Annius (aki nem volt olcsó) ugyan miért fekszik holtan az ellenfele előtt? Hiszen minden tőlem telhetőt megtettem, a legjobb páncélba bújtattam, szép szavakkal biztattam, hogy gyerünk Annius, csak a következő viadalig, még utoljára, te is tudod, kell a pénz, ez így nem mehet tovább!

Kolonizáljuk a Marsot – az emberiség egy nagyon is lehetséges jövőjét képzeli el az a bolgár csapat, amely a tycoon műfajban már többször is bizonyította rátermettségét és hozzáértését, ráadásul most a stratégiai stílust uraló Paradox keze alá dolgoztak be!

Valamivel több, mint egy évvel az egész sorozat előzményeként szolgáló Yakuza 0 premierje után végre nyugatra is megérkezett a Japánban már 2016 óta kapható Yakuza 6, amiben ismét a legendás Kazuma Kiryu irányítása a feladatunk, viszont a hős ezúttal már nagyapaként verekszi át magát az édes-bús gengsztersztorin.

Kalózokból sosem elég, és ezt tudják a Rare fejlesztői is, akik elhozták nekünk a Sea of Thievest. A játék a téma vidámabb oldalát mutatja be, ezért felfedezésre, kalandra és szórakozásra érdemes számítanunk skorbut, mészárlás és akasztás helyett.

Általában mindenki az újdonságot várja egy sorozattól, na de mi van azzal a fejlődéssel, ami a már meglévő elemek csiszolását és tökéletesítését jelenti? A Ubisoft az elmúlt években nem éppen az innovációval teli munkamenet lelkes követője, de a Far Cry 5 pont annyira működik, hogy amennyiben beleugrottál, akkor ne is szállj ki belőle, amíg a végére nem érsz.

A játék, ami nem kamuzik – ez is lehetne a szlogen. Mert bizony már az intro is a kilencvenes évek végét, a 2000-es esztendők elejét idézi, onnantól pedig, hogy rálépsz a gázra, semmi más nem vár, csak az őrült és élvezetes száguldás, méghozzá a természet lágy ölén.

Március első hetével lezárult a Life is Strange előzménye és egyben Chloe személyes története. Most, hogy végre a teljes évad, vagyis a sztori mindhárom epizódja, illetve a bónusz rész is elérhetővé vált, úgy gondoltuk, eljött az értékelés ideje.

Az A Way Out a 2017-es E3 egyik legérdekesebb darabja volt: egyrészt, mert nem úszunk a börtönből szökős játékokban, másrészt mert ezúttal egy kizárólag kooperatív módban tolható programmal kecsegtettek mindket a fejlesztők. Nem egy sűrűn látott koncepció, az egyszer biztos.

Chocho négy nappal a lapleadás előtt, az új Sword Art Online megjelenésekor azt mondta, hogy jó lesz ez, vigyem csak, nem MMO, meg nem is kell majd vele sokat foglalkozni. Ja, persze, azért egy hétvége alatt több mint 25 órát toltam bele, és néha nagyon fájt. De azért általában élveztem.

A brit vidéki táj koránt sem olyan idilli, mint amilyennek eddig elképzeltük. Nyugalmunkat megzavarja egy regimentnyi tweed zakós robot lord, akik puskával kergetnek minket árkon, bokron át. Ez az abszurd felütés pedig egy hullámzó tempójú túlélőjátékban teljesedik ki.

Ha jól számolom, úgy 23 éve tesztelek mindenféle játékokat. Így azt hittem, olyan nagy meglepetés már nem érhet. Tévedtem. Ugyanis nem tudom miért, de magával ragadt a virtuális halászat. A Barents tengeren. Engem. Komolyan nem értem.

Jó néhány év eltelt már azóta, hogy a gamer közönség és a szakma egyöntetűen dicsérte a Dear Esther, a Gone Home és más hasonló séta szimulátorokat, melyek mellőzték a komplex mechanikákat, és inkább a történetmesélés megreformálására tettek kísérletet, ami a játékostól is egy kevésbé aktív jelenlétet igényelt, és teljes mértékben az elbeszélésre helyezte a hangsúlyt.