Tesztek

Az év egyik legkellemesebb meglepetése volt az ezidáig PS4-exkluzív Nioh, amely nemcsak egy fantasztikus akció-szerepjáték, de azt is bebizonyította, hogy a sokadik elhalálozástól még kitartóbb mazochisták számára van élet a Dark Souls trilógián túl.

A DICE csapatának két teljes éve volt arra, hogy kiköszörülje a csorbát a Battlefront játékmenetén, a folytatás pedig, bár sok területen jócskán rálicitál az első részre, sajnos botrányoktól övezve jelent meg, és még mindig nem képes felérni ahhoz az ideához, amire a legtöbb játékos egy Star Wars-lövölde esetén gondol. Pedig olyan egyszerűnek tűnik a dolog, nem?

Régi és valóban jó ismerőssel újra összetalálkozni majdnem minden esetben kellemes élmény. Persze vannak kivételek, mikor inkább menekülnénk, de a legújabb Call of Duty nem ilyen. Sokan panaszkodtak, hogy elég volt a rengeteg sci-fiből, repkedésből és ugrálásból, a WWII pedig nem okoz csalódást. Legalábbis nem akkorát.

Egy ismeretlen világ vár, ahol a varázslat mindennapos, a harc pedig állandó. Ha szereted a fantasyt, nem riadsz vissza a hagyományos JRPG-k sajátos stílusától, esetleg Joe Madureira rajzait is bírod, ennél jobb videojátékot mostanában nem találsz.

Végy egy már jól bevált receptet, úgymint online megagyaki harcjárművekkel. Vidd fel a levegőbe, keverj bele egy csomó egzotikus típust, és fűszerezd meg némi utánpótlásos-bázisfoglalásos játékmenettel. Imádni fogják.

Két stílus keveredéséből általában furcsa, torz alkotások születnek, de a Guardians of Ember esetében nem kellett szemünket és fülünket befogva menekülőre fognunk. Mondhatni olyan alkotásról van szó, mintha egybe gyúrták volna a Diablót és WoW-ot.

Van olyan, aki azt mondja, cicimániás vagyok. A kerekded formákért pedig valóban rajongok, de mikor az utcán, a tévében, a moziban, sőt már a videojátékokban is rendre szembe jön a női nem csodás látványa, kicsit sem titkolt erotika társaságában, akkor vajon bennem van a hiba?

Rövid pihenő után idén visszatért az Assassin’s Creed-széria, hogy az eddigi legnagyobb időugrással leheljen életet a 2015-re teljesen kiégett sorozatba. Az Origins egyértelműen jobb, mint a két legutóbbi rész, ugyanakkor a fejlesztők képtelenek voltak jelentős változást felmutatni.

Ha egyszer-kétszer sikerül valóban robbantani, kultikus filmet vagy játékot formálni, onnantól a rajongók mindig ugyanazt várják vissza. A Gothic II után is így történt, ám keserű csalódást hozva a német fejlesztők soha nem ismételték meg a sikert. Legújabb játékuk, az Elex vajon megváltja a világot?

A kilencvenes évek közepén startolt a jelen cikk tárgyát is meghajtó, Ken Silverman kezét dicsérő, John Carmack homlokára ráncot rajzoló, legendás Build engine. Megannyi mérföldkövet keltett életre a maga idejében versenyképes megjelenítési módjával és a dinamikus kamu-3D-vel. Legyen szó akármelyik, a motorhoz köthető játékról - Duke Nukem 3D, Blood, vagy egy Shadow Warrior -, bátran kijelenhető, hogy korának megbecsült résztvevője volt. A hangsúly a „korának” szócskán van, de ne szaladjunk ennyire előre.

Kétrésznyi változó siker után az Agarest készítői elhatározták, hogy a sorozat harmadik részét (számozott másodikat, mivel az előző egy előzménytörténet volt), egyfajta rebootnak vetik alá. A történetet teljesen előröl kezdték, azzal magyarázva, hogy ez a rész egy párhuzamos világban játszódik, jóllehet a mitológiai alapokat meghagyták. Legnagyobb újításként pedig teljesen újraálmodták a harcrendszert, ezzel elhagyva az SRPG műfajt.

Amikor egy szerepjátékhős berúgja a kazamata ajtaját, és felszecskázza a lakókat egy marék XP-ért, érző lényeket bánt. Szivárványpónikról álmodó (a cupákja a legjobb!), boldog teremtményeket, akik gonoszok ugyan, de azért mégis, nehogy már mindig a koboldokon és az orkokon verjék el port!

Közel másfél hónapot kellett várni, hogy a konzolos megjelenés után befusson a Destiny 2 PC-s változata, aminek köszönhetően végre mi, PC-sek is megismerhetjük, mire föl repkedtek a magasztos jelzők a játék kapcsán. Nem akarunk előre szaladni, de persze, hogy PC-n a legjobb.

A Galaxis felfedezése után most csak egy bolygónál marad a legújabb Mario-epizód, de a kisebb távlatok ellenére az Odyssey a széria történetének egyik legváltozatosabb és legjobb élményét kínálja, méghozzá egy olyan platformon, amely már az első évben klasszikus játékokat ont magából.

Off-road játékok terén nem vagyunk túlságosan elkényeztetve manapság. Régen a Screamer 4x4 volt számomra az etalon, de lassan már 18 éves lesz az a cím is. Most ott tartunk, hogy a Spintires 2014 óta regnál, és úgy néz ki, hogy ez továbbra is így lesz.

Négy évvel a hatodik, egyben utolsó PS3-ra kiadott epizódja után végre PS4-en folytatódik a Gran Turismo-széria, ám az eszelős tempóról híres sorozatot ezúttal mintha satufékkel kellene az úton, egyszersmind a játékosok tudatában tartani.

Az ősz hónapjai egyet jelentenek a sportjátékok megjelenésével, és ez alól a WWE sem kivétel. A pankráció rajongói így ismét a ringbe léphetnek, hogy kipróbálják azt, amit a valódi harcosok csak hosszas gyakorlás után mutatnak be nézők ezrei/milliói előtt.

Az idei E3 elérte, hogy tűkön ülve várjam az októbert. Nemcsak azért, hogy nácikat püfölhessek, vagy hogy elvesszek egy futurisztikus fantasy-világban, hanem azért is, hogy újfent elmerüljek Mikami és a Tango Gameworks legújabb őrületében.

Folyamatos csúszások, fejlesztői pokol és elsőnapos DLC. Ezek a jelzők mind illenek a coloradói kisvárosba való visszatérésünkre, ami 2014 óta van napirenden, de csupán most sikerült újra eljutnunk South Park őrült utcáira. Vajon megérte várni a visszaútra, vagy az új srác jobban teszi, ha ezúttal otthon marad?

William Joseph Blazkowicz immáron sokadszor tér vissza a halál torkából, hogy még több nácit küldjön a túlvilágra. A The New Colossus alcímet viselő fejezetben ismét számolatlanul aprítja majd a németeket, hogy visszahozza az elveszett szabadságot Amerika földjére.

A Knack első része jött, látott és… sajnos nem mindenkit győzött meg. Generációváltóként elsöprő ünnepet illett volna rendeznie, de erről a lehetőségről végül lemaradt. A folytatás most négy év után próbálja kijavítani az előd hibáit. Vajon sikerül neki?

Mikor Chocho felajánlotta, hogy tesztelhetem a legújabb LEGO videojátékot, valójában nem vártam túl sokat a ninjagós animációs film alapján készült programtól. Aztán persze kiderült, hogy a legnagyobb meglepetések onnan érik az embert, ahonnan nem is várná az érkezésüket.

Nem könnyű a Divinity: Original Sin 2-ről tesztet írni, mert addig sem játszhatok vele, de a PC Guru olvasóiért bármit! Hölgyeim és uraim, talán nem túlzás kijelenteni, hogy a következő oldalakon minden idők egyik legjobb szerepjátékáról olvashattok.

Az utóbbi időben a régi vágású egeres, point ’n’ click kalandjátékok kicsit mostoha éveket élnek meg. Dicséretes dolog viszont, hogy a remaster/remake láznak köszönhetően új(abb) köntösben élvezhetünk akár egy Day of the Tantacle-t, vagy egy Full Throttle-t, de azért vágyna az ember valami újra is. Az újdonságokat ebben a műfajban manapság a lelkes független fejlesztőktől kapjuk meg, több-kevesebb sikerrel, valamikor jobb, valamikor rosszabb minőségben.