Tesztek

Erősen nyitja az évet a Nintendo: kimenekítette a Wii U poklából mindkét Bayonettát, 3,5 év várakozás után egy újabb Nintendo-generációnak mutatva be azt a klasszikus játékot, amiről szinte mindenki hallott, de csak nagyon kevesen játszottak vele.

Alig kezdődött el 2018, de a Milestone már el is indította az idei évre szóló motoros őrületet. Fel kell hát készülnünk arra, hogy ami két keréken gurul, és nagy volumenű bajnokságokat rendeznek vele, arra az olaszok rá fogják tenni a mancsukat. De vajon jó ez nekünk?

A Rusttal 2014-ben találkoztam először, amikor még újnak számított a survivor-zsáner, és a hétről-hétre megjelenő sétálós-túlélős játékok között még a DayZ volt a király. Változnak az idők, hiszen míg a DayZ a bétára készül, addig a Rust már túl esett a megjelenésen.

A Civilization az a sorozat, amelynek minden aktuális részénél kérdés, hogy a tökéletesnek gondolt alapot mégis mivel tudják tetézni a készítők. Ötletpetárdából most sincs hiány, de vajon durrannak is?

Nem egy Metal Gear a főgonosza, nem működött közre benne a sorozat atyja, és a játékmenet is teljesen más, mégis Metal Gear. A Survive fekete bárányként próbál beilleszkedni egy többgenerációs családba, ami az ellene szóló tétek ellenére is sikerült neki.

Kitolódtak a frontvonalak, a Call of Duty WW2 újabb helyszínein lehet önfeledten lövöldözni, ráadásul már végre nem kizárólag PS4-en.

Tavaly októberben azt írtam, hogy a WWE sorozat maradt az egyetlen szereplő a realisztikus verekedős játékok piacán. Két hónappal később azonban az EA Sports bejelentette a UFC 3-at, ami február elején már meg is jelent, hogy lenyűgözze az oktogonban zajló harcok rajongóit.

Az Úr 2009. esztendejében esett, hogy a Bohém Királyság egy csapat sokat látott lovagja megszólalt vala: nem, nem és nem, ez így nem mehet tovább, tisztesség kell, íj és acél, na meg Krisztus Urunk örök becsülete, mindez egy digitális evangéliumban testet öltve! A gondolatot tett követé, fogy a jó bor és az ima, majd kilenc esztendővel később eljőve a Kingdom Come!

A második epizód váratlan leporolása után még régebbre utazik vissza a Microsoft: ezúttal az Age of Empires első része kapott új köntöst, a tálalás frontján az alapoktól túrva fel mindent. A többi viszont, nos, olyan, mint annak idején, két évtizeddel ezelőtt volt.

Huszonkét évvel ezelőtt a gyerekek zsebben hordható Tamagocsikat neveltek az óraközi szünetekben, azonban az idő múlásával a Tamagocsik átalakultak Pokémonokká és Digimonokká, hogy mobiltelefonon és konzolokon szórakoztassák a gyerekeket és felnőtteket egyaránt.

Az orosz fejlesztő cég neve nem sokat mondhat, még régi motorosoknak sem, ami nem csoda, hisz a Redeemer az első játékuk, ami kellemes csalódást okozott. Nem lett ugyan tökéletes, nem fogja megváltani a világot, és új stílust sem teremtett, de érződik, hogy a fejlesztők szívből és kellő odafigyeléssel készítették. Sajnos kisebb-nagyobb hiányosságoktól szenved, aminek az oka lehet az idő vagy pénz hiánya, de egy ilyen indie projektnél nem feltétlen kell ezt hibának felróni. Na de lássuk, mit tartogat számunkra a „Megváltó”.

Első nekifutásra patinás név ide vagy oda, csak egy 50 százalékos értékelésre futotta, ami jórészt a tartalom hiányának volt betudható. Közel két év után vajon észhez tért a Capcom, a legendás verekedős játék végre önmagára talált? Ha nem is teljesen, de az eltelt idő mindenképpen javára vált.

Még szinte ki sem hűltek a videokártyák a két részt egyesítő Mortal Empires DLC nyomán, máris érkezett egy új frakció a Warhammer 2-höz. Egy olyan nép, amely a sivatag homokjából született, és ott is szunnyadt, egészen mostanáig…

Sem a repülős játékok, sem a különleges kalandjátékok szerelmesei nem szenvednek a bőség zavarától, ezért mindkét tábor számára jó hír, hogy az InnerSpace egyesíti a kettőt, és egészen rendhagyó repkedésre invitálja az érdekességre nyitott pilótákat.

Több mint 30 éve, hogy játékok készülnek a legendás Dragon Ball manga és anime alapján, de olyan összetett, tartalmas és szórakoztató verekedős program még biztos nem készült, mint a FighterZ. Az elvárásaink jelentősek voltak, de a fejlesztők vették az akadályokat.

A trópusi szigeteken éldegélő diktátorok, illetve a 20. század elejét meghatározó maffiózók után egy újabb meggazdagodási vágyba ugrott fejest a Kalypso: ezúttal a Railroad Tycoon szellemét próbálják megidézni, bemutatva a vasút hőskorát – távolról, a gazdasági oldalról közelítve.

Akadnak játékok, amik az izgalmakat, az adrenalint, esetleg a történetet helyezik előtérbe, és vannak olyanok, amik érzelmeket gerjesztenek, miközben fontos emberi kérdéseket feszegetnek. A 2011-es esztendő legjobb indie játékának, a To the Moonnak végre megjelent a folytatása!

A 2016-os The Last Guardian tesztjénél már szóba került Ueda Fumito remeke, a 2005-ös Shadow of the Colossus, ami a PS2 technikailag kicsit visszamaradott, csiszolatlan ékkövévé vált, hatalmas szívvel és utánozhatatlan élménnyel. A minimális változtatásokat eszközölő, 2011-es PS3 remastert követően most itt a legenda PS4-es felújítása, ami viszont alaposan gatyába rázza ezt a klasszikust.

Több mint öt év fejlesztés és három év Korai Hozzáférés után végre igazán elmerülhetünk az idegen bolygón játszódó Subnautica varázslatos és hátborzongató vízalatti világában, a játék ugyanis 1.0-s verzióba lépett. Békatalpat felhúzni, megyünk úszni!

Hogy ebben a számban két játéknál is hatalmas lényekkel, csodás világokkal ismerkedhettem, óriásokba kapaszkodtam, annak biztosan van valami spirituális jelentősége, ha más nem, hát az, hogy miután a Street Fighternél kicsit megrángattam a Capcom bajuszát, ezúttal nem győzöm eléggé méltatni a japán stúdióóriást és annak fejlesztőit.

Biztos sokan kerültetek már olyan helyzetbe, amikor egy elbaltázott szituációban kellett volna helyt állni. Nem fizikai erőfitogtatással, de a száj-karate nemes tudományának alkalmazásával. És bizonyára az is előfordult, hogy mind ezek közben nem jutott eszetekbe semmi frappáns válasz, vagy olyan gyorsan akartatok visszavágni, hogy belekavarodtatok a saját mondatotokba, mire megalázóan kinevettek benneteket.

Egy ódon villa, sötét múltat sejtető felvezetés, még annál is sötétebb múltra utaló nyomok, fura halálesetek, hátborzongató látomások. Semmi extra, csak a megszokott pillanatok egy alig néhány órás kalandjátékból, amely a műfajt nem újítja meg, nem is kifejezetten látványos, de legalább hangulatos.

Gyerekként sokunk csodálta a kamionsofőrök idillinek tűnő nomád mindennapjait. A TransRoad USA eloszlatja a romantikus ködöt, és megmutatja, hogy a gépmonstrumok vezetőinek élete nem csak játék és mese, a csúf, gonosz Pénz ebbe a mókába is belerondít.

Újra vár a Pokol, a nagybetűs, a bibliai, a kénköves, hogy ezúttal egy gyanútlan UAC-munkás bőrébe bújva kelljen irtanod a gonoszt. Méghozzá szó szerint öltve magadra a hős vázát, elvégre a Doom VFR a virtuális valóság korának első Doom-játéka.