Ha nem szeretnél lemaradni semmiről, akkor neked szól az Ez történt rovatunk, melyben összefoglaljuk a hét eseményeit: röviden azon apróságokat, amiről a héten nem írtunk, s felsorolva azokat, amikről részletesebben értekeztünk. Jó böngészést és olvasgatást!
PC
Az Nvidia ismét egy olyan akciót hirdetett, melynek keretében a kiválasztott videokártyák mellé egy játékot adnak. A promóció alanya ezúttal a Watch Dogs, amit ingyen megkapunk, ha a következő Nvidia kártyák egyikét megvásároljuk: GeForce GTX TITAN, 780 Ti, 780, 770, 760, 690, 680, 670, 660 Ti, 660. Meg kell jegyezni, hogy nálunk, Magyarországon nincs ilyen akció, de semmi akadálya annak, hogy az egyik szomszédunktól rendeljük. Részletek a hivatalos oldalon.
A Valve kihozta a játékipart a sötét középkorból -- mondta ezt Brian Fargo, a Eurogamernek adott interjújában. Szerinte nagyon sokat köszönhetünk a Valve-nak, mindazért, amit tett, különösen a fejlesztők, akiknek sokkal több lehetőségük van, mint 2002 előtt, mielőtt a Steam megjelent volna. „A Valve-nak rengeteg hatalma van, de nem él vissza vele, csak hagyja, hogy dolgozzunk egy nyitott környezetben.” Fargo azért is dicsérte a céget, amiért a csapatok közvetlenül a felhasználókhoz jutathatják el a portékájukat, durva korlátozások nélkül.
- Készül a hatodik Resident Evil film
- Megvették a Dark Souls 2 fejlesztőit!
- H1Z1 gameplay videó
- Minecraft: PC-n 15 millió eladva
- Wolfenstein: The New Order videó: csendesen vagy hangosan akarod?
- Watch Dogs Season Pass részletek és trailer
- Game of Thrones: Martin asszisztense segít a Telltale-nek
- Star Citizen: 43 milliónál jár
- Visszatér az Area 51 sorozat?
- Jobban fogynak a PC-játékok a konzolosoknál
- Lehet, hogy készül egy második Diablo 3 expanzió
- Project Cars: valóság kontra játék
Még a játék megjelenése előtt, augusztus 27-én megjelenik egy előzmény képregény a The Evil Withinhez, vagyis hát az első rész, a képregény ugyanis négy részes lesz, s heti lebontásban fogja elénk tárni a történetet, melynek középpontjában egy diák áll, aki az eltűnt barátját keresi, de többet talál, mint amire számított.

Múlt héten jelentette be a PopCap Games, hogy a Plants vs. Zombies: Garden Warfare című játékban bevezetik a mikrotranzakciót. Eddig nem lehetett tudni, hogy mennyibe fognak kerülni az egyébként sima játékkal is megszerezhető érmék, de most az információ nyilvánosságra került. Nem is olyan vészes a dolog: egy dollártól tíz dollárig lehet csomagok közül választani. Az egy dolláros csomag 13.500 érmét ad, míg tíz dollárt kifizetve már 200.000 érméhez juthat a játékos. Ezekből a szokásos dolgokat lehet megvásárolni: fegyvereket, ruhakiegészítőket, karaktereket.
John Carmack reagált a Zenimax vádjára, miszerint ellopta a cég technológiáit, és azokat felhasználta az Oculus Rift fejlesztéséhez. A programozózseni saját Twitter-csatornáján válaszolt: „Semmilyen munkám nem került szabadalmi oltalom alá. A Zenimax a tulajdonosa a kódnak, amit írtam, de nem tulajdonosa a VR-nek. Az Oculus egyetlen sornyi kódot nem használ abból, amit a Zenimaxszal fennálló szerződésem alatt írtam.”

- Plants vs. Zombies: Garden Warfare PC-s megjelenés
- Készülőfélben van egy Rainbow Six
- Készül az Injustice: Gods Among Us folytatása
- A Lionsgate filmstúdió játékrészleget nyitott
- Child of Light launch trailer
- Games with Gold május - Saints Row: The Third és Dust: An Elysian Tail
- Justin Kurzel lehet az Assassin’s Creed-film rendezője
- Disney Infinity 2.0: Marvel Super Heroes bejelentés
- Murdered: Soul Suspect - íme a Bell Killer
- Mass Effect 4: nagyjából félig készen van
- Alaposan kibővült a Hellraid
- PC-n szebb lesz a GRID Autosport
Sajnos az Elder Scrolls Online startja nem indult valami fényesen, több funkcióját is le kellett lőni a játéknak. A Zenimax Online úgy gondolta, hogy kárpótolnia kell a játékosokat, így mindazok, akik május elseje előtt regisztrálták a játékot, és még benne vannak az első harminc napban, plusz öt nap ingyen játékidőt kapnak. Közben azt is bejelentette a Zenimax, hogy hamarosan érkezik a játék első nagy frissítése, mely rengeteg dolgot javít a programban. Így például javítottak az animációkon, a játékos már láthatja azt, hogy ki ölte meg, és milyen képességgel, varázslattal tette azt. Ez felbecsülhetetlen információ lesz a kazamatákban, a PvP meccsekben, valamint Craglornban.
A Croteam és a Devolver Digital is rábólintott a rajongók által készített Serious Sam Classics: Revolution játék fejlesztésére, sőt a kiadó elvállalta, hogy segít terjeszteni a klasszikus lövölde felújított változatát. A játékot már meg is lehet venni 50%-os kedvezménnyel, 5 euróért a Steam korai hozzáférés program keretében.
- The Amazing Spider-Man 2: az utolsó trailer
- Outlast: Whistleblower DLC pontos megjelenés
- Unreal Tournament bejelentés várható a jövő héten
- Call of Duty: Advanced Warfare hivatalos bejelentés
- Project Legion bejelentve
- The Walking Dead: In Harm's Way játékképek
- Defiance: Nyártól ingyenes lesz
- Ilyen lehetett volna a Star Wars 1313
Az Entertainment Software Association friss kutatásából kiderült, hogy az Egyesült Államokban a megvizsgált lakosság 59 százaléka rendszeresen játékokkal tölti az idejét. A megkérdezettek 68 százaléka valamilyen konzolon játszik, s itt meg is kell jegyezni, hogy ezekkel játszanak a legtöbbet, megelőzve a PC-t és a mobilokat -- bár utóbbit nem sokkal, ugyanis az okostelefonokat a résztvevők 53 százaléka nyomkodja, ráadásul ez elég nagy növekedés a 2012-es adatokhoz képest, amikor még csak a megkérdezettek 21 százaléka játszott okostelefonon.
Érdekesség még, hogy az Egyesült Államokban az átlagos játékos 31 éves, s már 14 éve ezzel tölti a szabadidejének egy részét, valamint a szülők 95 százaléka azt nyilatkozta, hogy odafigyelnek arra, mivel játszik a gyerkőc, de csak az 56 százalékuk véli azt, hogy a játékok a csemete fejlődésében hasznosak.
- No One Lives Forever: mozgolódás a háza táján
- EVE Valkyrie: videó, motorcsere és Katee Sackhoff
- A Zenimax perelné az Oculust
- Kétmillió eladott DayZ
- Wolfenstein: The New Order gépigény
- Hamarosan alfafázisba lép a Dragon Age: Inquisition
Konzol
Jó lehet élni az Egyesült Királyságban, ugyanis a Sony konzoljaira hihetetlen akciókat lehet találni. Most éppen a PS Vita tulajdonosok örülhetnek, a 365Games ugyanis egy olyan lehetőséget kínál, melyben tíz PS Vita játékot vásárolhatunk meg, kilenc fontért (kevesebb mint 4000 forintért).A játékok listája a következő: LittleBigPlanet, WipeOut 2048, MotorStorm RC, Little Deviants, Frobisher Says! a Frobisher Says! Fun Packkel együtt, Ecolibrium az Ecolibrium Bronze, Silver, Gold és Platinum Game Packkel együtt, Ratchet and Clank: Size Matters, Lemmings, Hungry Giraffe, és végül a Rotating Octopus. Ha tehát az Egyesült Királyságban élsz, és van egy PS Vitád, ne hagyd ki a lehetőséget!
A héten megtudtuk, hogy október 7-én fog megjelenni a DriveClub, majd pedig az is kiderült, hogy miért késik ennyit a játék, aminek az eredeti tervek szerint a PS4-gyel egy időben kellett volna a boltokba kerülni. Nos, a válasz az, hogy a játék egyetlen eleme okozta a késést, ez pedig nem más, mint a dinamikus menürendszer. Tudom, furcsán hangzik, de a fejlesztést vezető Paul Rustchynsky elmondása szerint nagyon is fontos, összetett funkcióról van szó, ugyanis ez gondoskodik arról, hogy a játékosok egy összekapcsolt világban versenyezhessenek egymással. A csapat célja az volt, hogy az egész tökéletesen, zökkenőmentesen fusson, legyen szó arról, hogy klubokhoz csatlakozunk, vagy arról, hogy az okostelefonunkon követjük az eseményeket; a rendszernek kézre állónak kellett lenni, így több időre volt szükség.
- Felbukkant Xbox One-ra és PS4-re a Mass Effect-trilógia
- DriveClub megjelenés
- A Respawn társalapítója új stúdiót nyitott
- Watch Dogs achievement-lista
- 7 perc Destiny gameplay
- Ezeket a tévésorozatokat készíti a Microsoft
Sok játékosnak egyáltalán nem tetszik az Xbox One menürendszere, de csak az egyikük vette a fáradtságot arra, hogy mutasson egy alternatívát a mostani megoldásra. Ez az ember PrimeGhost548, aki az alábbi videón szemléltette, hogy szerinte milyen lenne az ideális Xbox One UI. Munkája olyan jól sikerült, hogy az Xbox Live első emberének, Larry Hyrbnek is megtetszett, aki meg is osztotta kollégái között az anyagot.
Tavaly, amikor a Sony bejelentette a PlayStation 4-et, és közölte, hogy az indie fejlesztők szabadon dolgozhatnak rajta, mindenféle megkötés nélkül, örömujjongás tört ki a sajtókonferencia termében. A PS4-et és a PS Vitát azóta is úgy emlegetik, mint a legbarátságosabb fejlesztői rendszereket, amelyek csak létezhetnek. A Sony fejlesztőkkel való kapcsolattartásért felelős igazgatója, Adam Boyes továbbment: azt szeretné, ha a két konzol a legegyszerűbb, legkönnyebben hozzáférhető platform legyen, amelyen nagyszerű, a játékosok széles tömegéhez eljutó játékok készülnek. A függetleneket Boyes az ipar „elengedhetetlen szívdobbanásainak” nevezte, akik nélkül meghalna a játékfejlesztés. Jelenleg több mint ezer indie fejlesztő van kapcsolatban a Sonyval, amely hatalmas szám az ID@Xbox programra feliratkozott alkotók számához képest. Elmondta, hogy a fejlesztői készleteket sokkal korábban kiszállították, mint ahogy a hivatalos megjelenés megtörtént, emiatt a játékok portolása jóval gyorsabbá vált. A Towerfall portolása nyolc hetet vett igénybe, az Octodadé tizet. „A PS4 a játékok gazdag, változatos tárházát biztosítja: a Call of Dutytól kezdve a Destinyn és a Battlefielden át egészen a Starwhal: Just the Tipig vagy a Nidhoggig.” -- tette hozzá.
- A Last of Us karaktertervezője is elhagyta a Naughty Dogot
- Cortana nem beszél a gyerekekkel
- PS Store frissítés (2014. 04. 30.)
- Left 4 Dead: Survivors - zombik a játékteremben
- PS4: indie játékok sokasága jön
Idén nyáron megjelenik az új Tony Hawk játék, ám aki arra számított, hogy egy új gördeszka-szimulátort kap, az csalódni fog, ugyanis egy endless runnerről van szó, Tony Hawk's Shred Session címen. A játék abban tér el a megszokott formulától, hogy két játékmódot kínál: az egyikben minél gyorsabban kell összefűznünk a trükköket, amiket egyébként a képernyő simogatásával tudunk végrehajtani, a másik játékmódban pedig bizonyos feladatokat kell ellátnunk, például kirakni a SKATE szót az egyes betűk összegyűjtésével. A Tony Hawk's Shred Session összesen hat játszható karakterrel jelenik meg, akiket a játékban gyűjtött pontokkal vagy a beépített boltban megvásárolt valutával szabhatunk személyre.
Egy friss videót kaptunk az EA Sports UFC-ből, mégpedig ezúttal a karriermódról.
Újabb használati módot sikerült találni az Ouya konzolnak. A Playcast Media bétaprogramjában lehetőség van arra, hogy a számítógépünkről a Rubik kockánál nem nagyobb konzolon keresztül a tévénkre közvetítsük a játékainkat. Az Amazon-féle AWS infrastruktúrát használó program az EA, a Ubisoft, a Konami, a Square Enix, a Namco Bandai és a Capcom játékait kezeli, de azok közül még nem sokat, hiszen egyelőre csak néhány cím használható, például a Prince of Persia, a Sonic & Sega All-Star Racing, a Super Street Fighter IV, a DiRT 3 és a Mirror's Edge.
A héten egy új Mario Kart 8 trailer jelent meg, továbbá friss információkat tudtunk meg a játékról. Az egyik az, hogy a multiplayer módban négy különböző meccstípus vár minket, amikben 12-en róhatják a köröket, a szünetekben pedig a meccs résztvevőivel beszélgethetünk is a gamepad beépített mikrofonjával. Ezen felül Google fiókkal való belépés esetén a videóinkat egyenesen a YouTube csatornánkra tölthetjük, bemutatkozik a Super Horn, ami elfújja az előttünk lévő játékosokat, illetve itt lesz még a Crazy Eight nevű tárgy, ami egy szerencsés versenyzőnek nyolc eltérő fegyvert ad, amiket aztán egyesével felhasználhat. Kiderült továbbá az is, hogy aki július 31-ig regisztrálja a játékát, az egy letöltőkódot kap a Nintendótól, amivel egy Wii U játékot zsebelhet be a 10 felkínált program közül.
- A Nintendo új konzolt jelentene be az E3-on?
- A Nintendo E3-as tervei
- Mi az a Project Beast?
- Mégsem lesz új Nintendo konzol
- Így néz ki PS4-en a Project Cars
- Kína: az Xbox One lesz az első konzol
Immáron konzolon is lehet Battlefield 4 szervereket bérelni: egy nap 1,5, hét nap 7, 30 nap 24, 90 nap pedig 60 dollárba kerül.
Május 30-án leállnak a Gran Turismo 5 szerverei, a fejlesztők pedig egy speciális eseménnyel búcsúznak a játéktól. A nagy napon az, aki sikeresen beállít egy köridőt a Top Gear tesztpályán egy 2011-es Mazda Roadster TC volánja mögött, és egy másik köridőt a Nürburgringen egy szintén 2011-es gyártmányú Nissan GT-R N24 Schulze Motorsporttal, az öt autót (2009 Abarth Grande Punto, 2011 Renault Sport Megane R.S. Trophy, 2008 Nissan Fairlady Z (Z34), 2012 Tesla Motors Model S Signature Performance, 2012 Subaru S206 NBR Challenge Package) kap a Gran Turismo 6-ban. A járgányokat átvenni úgy lehet, hogy június 2-a és 29-e között be kell jelentkezni a Gran Turismo 6-ba azzal a PSN profillal, amiben a szóban forgó köridőket belőttük a Gran Turismo 5-ben.
A Polyphony azonban nemcsak ezt a játékot találta ki, de egy új tartalomban emlékezik meg minden idők legjobb F1 pilótájáról, Ayrton Sennáról, aki pont 20 évvel ezelőtt halt meg tragikus körülmények között az imolai nagydíjon (persze nem szabad megfeledkezni az osztrák Ronald Ratzenbergerről sem, aki egy nappal előtte, az időmérőn szenvedett halálos balesetet). A megemlékezés tárgya minden idők egyik legszebb festésű autója lesz, mégpedig a fekete-arany festésű Lotus 97T, mely a John Player Special reklámját viselte. Senna ezzel az autóval nyerte meg pályafutásának egyik legjobb versenyét, 1985-ben, Estorilban. Egy perccel nyert Michele Alboreto előtt, egy olyan versenyen, amelyen végig szakadt az eső...

A hét kérdése: hol szoktál játékokat vásárolni?