
A Secure Boot miatt pár Battlefield 6 játékos már hazavágta a PC-jét
A Battlefield 6 megköveteli, hogy a játékosok bekapcsolják a biztonságos rendszerindítást, csakhogy ez okozhat több problémát is. tovább
Pert indított a Microsoft ellen, mert azok befejezik a Windows 10 támogatását
A Kalifornia államban élő Lawrence Klein pert indított a Microsoft ellen, mert a cég októbertől leállítja a Windows 10 támogatását. tovább
Pokolian szórakoztatónak tűnik a Rick és Morty készítőinek új sorozata, ami egy kísértetjárta hotelbe visz
Haunted Hotel címmel vadonatúj animációs sorozat érkezik a Netflixre – most pedig végre megkaptuk hozzá az előzetest. tovább
Miután a Sony beperelte, a Tencent sunyiban módosította Horizon-koppintásának anyagait
A Light of Motiramról süt, hogy a Horizon alapján készítették, a Tencent mégsem engedi el a játék kezét. tovább
Több mint 330 ezren próbáltak meg csalni a Battlefield 6 nyílt bétájában
Az egyik fejlesztő rántotta le a leplet az őrületes számokról. tovább
Az RTX 5080 Noctua Edition szakít az eddigi Asus X Noctua kártyák hagyományaival
Nem ez az első noctuásított RTX videókártya, de nem is az utolsó. tovább
Bekerült minden idők 100 LEGROSSZABB FILMJE közé az új Világok harca
Az Amazon vadonatúj sci-fi agymenése annyira rosszul sikerült, hogy már a világ 100 legrosszabb filmje között tanyázik. tovább
Mennyit fejlődött a Mafia? – Összehasonlító videón az első és a legújabb rész
A két játék között eltelt 23 év, de bizonyos mechanikáiban az első Mafia még így is jobbnak bizonyul. tovább
Őszre csúszik a Metal Gear Solid Delta furcsa multiplayer módja, a Fox Hunt
Kifejezetten formabontónak tűnik a Metal Gear Solid Delta: Snake Eater többjátékos módja, de sajnos a Konami nem készül el vele a premierre. tovább
Már kiszivárogtak a Call of Duty: Black Ops 7 első idióta skinjei
Ha arra számítottál, hogy legalább az első egy-két szezonjában témánál marad a Black Ops 7 látványvilága, akkor nagyon el vagy tévedve. tovább
Dragon Age remaster-kollekció? Az EA köszöni szépen, de nem kér belőle
A Mass Effect: Legendary Edition mintájára készülhetett volna a felújított Dragon Age-gyűjtemény, az EA azonban visszautasította az ötletet. tovább
Lelépett a Blizzardtól a Diablo 4 atyja, Rod Fergusson
Fergusson mindössze 5 évet töltött a Blizzardnál, és habár szép szavakkal illette a stúdiót, most inkább mégis új vizekre evez. tovább
David Corenswet legyőzte Henry Cavillt, új királya van a Superman-filmeknek
Trónfosztásra került sor a tengerentúlon, immár nem a Batman Superman ellen – Az igazság hajnala a legjövedelmezőbb film az acélemberrel a... tovább
Tényleg ez a nindzsák éve! Egy órán át pörög a Ninja Gaiden 4
Ryu Hayabusa és a negyedik rész új főszereplője, Yakumo is alaposan kiveszik a részüket a Ninja Gaiden 4 kaszabolásából. Brutálisan fest a demó! tovább
Hamarosan újra láthatjuk az Intergalactic: The Heretic Prophetet?
A Naughty Dog nemrég közzétett álláshirdetése alapján könnyen lehet, hogy már készül a vadiúj előzetes, ami valódi játékmenetet is tartalmaz... tovább
Kérlek, töröld le a Valorantot! – esedezik a Battlefield 6 bétája
Egy nemrég közzétett X poszt alapján az EA lövöldéjének anti-cheat szoftvere egyáltalán nincs kibékülve a Riot Games megoldásával, így... tovább
Sokan fognak haragudni az új Resident Evil-film rendezőjére
A Weapons című horrorral nagyot gurító Zach Cregger az Inverse-nek beszélt arról, hogy bár imádja a Capcom játékait, esze ágában sincs az... tovább
Mafia 3 vagy Mafia: The Old Country? A számok alapján inkább az előbbi
A steames játékosszámot elnézve nem a Hangar 13 új alkotása a széria legsikeresebb darabja – olyannyira nem, hogy ebből a szempontból még a... tovább
Mennyire barátságos és közkedvelt Tom Holland Pókembere? Ennyire!
A Sony Pictures Entertainment megosztott néhány képkockát a forgatás első napjáról, ami alapján elég sok embernek szerzett örömet a közismert... tovább