A cyberpunk műfaj mostanában enyhén szólva is nagy népszerűségnek örvend a játékiparon belül: csak az elmúlt egy évben olyan címek jelentek meg a zsánerben, mint a Ghostrunner, a Cyberpunk 2077 vagy épp a The Ascent, nemrég pedig korai hozzáférésben elérhetővé vált az első trailerei alapján nagyon ígéretesnek tűnő Glitchpunk is.  A Dark Lord alkotása a korai GTA-kra jellemző felülnézetes sandbox stílust vegyíti a közeljövő leromlott és pénzéhes világával, a kérdés pedig csak annyi, hogy vajon ez elég lehet-e az üdvösséghez?

glitchpunk-bejelentes-01.jpg

A történelem szemétdombján

A Glitchpunk története a zsáner hagyományainak megfelelően a nyomasztóan közeli, disztópikus jövőben játszódik, ahol a neonfényben fürdő felhőkarcolók tövében hegyekben áll a szemét, és ahol az emberi életnél nincs értéktelenebb valuta. A játék főhőse egy android, akit alapból szolgának terveztek, azonban egy hiba miatt fel tudta törni a programkódját, és így már szabad akarattal rendelkezik, amit természetesen arra fordít, hogy kőkemény zsoldosként és bérgyilkosként dolgozzon bárkinek, aki meg tudja fizetni a szolgálatait.

És bár a fejlesztők a Glitchpunk steames adatlapján egy szerteágazó, komoly társadalmi kérdéseket feszegető sztorit ígérnek, fogalmazzunk úgy, hogy ebből a történetből a korai hozzáférésű verzióban még alig látszik valami. Legtöbb küldetésünk kimerül az egyszerű lövöldözésben, és a megismert karakterek, valamint a háttérvilág sem igen mutat túl a cyberpunk zsáner jól bejáratott kliséin. De ez igazából nem is olyan nagy baj, hiszen, ha valaki látta a játék előzeteseit, akkor jó eséllyel amúgy sem a sztori miatt lett kíváncsi a Dark Lord alkotására.

Retró jövőkép

A Glitchpunk ugyanis (ahogy már korábban is utaltunk rá) minden ízében, az első GTA-epizódok hangulatát és játékmenetét igyekszik megidézni. Azaz itt is kapunk egy viszonylag nagy, nyitott várost, tömve kocsikkal, fegyverekkel, automatákkal és érdekes helyszínekkel, mi magunk pedig felülnézetben rohangálhatunk ezeken az utcákon, akkora káoszt és pusztítást okozva, amekkorát csak akarunk. Ha túl sokat lövöldözünk, akkor természetesen egyre nagyobb és nagyobb erőkkel jön ránk a rendőrség, ha pedig meghalunk, akkor a legközelebbi kórházban éledünk újra, avagy, ha valaki játszott annak idején a klasszikus GTA-kkal, akkor itt is egyből ki fogja majd ismerni magát.

A Dark Lord azonban szerencsére nemcsak egy az egyben lemásolta a jól bevált receptet, hanem kicsit ki is egészítette azt. Így például lehetőségünk van karakterünket fejleszteni a különböző implantokkal (ha már androidok vagyunk, miért ne használjuk ki, ugye), valamint helyenként hekkernek is felcsaphatunk. Utóbbi mechanika segítségével feltörhetjük a közelünkben állók kibervereit, és megbéníthatjuk vagy például egymás ellen fordíthatjuk ellenségeinket, így a játékmenet kap egy kellemesen taktikus vonulatot is.

De persze, ha a régi módszerek hívei vagyunk, azzal sincs semmi baj, avagy, ha hekkelgetés meg önfejlesztés helyett megragadjuk a legnagyobb fegyvert és nekiállunk vérontást rendezni a bandatagok között, akkor is sikerrel járhatunk. A Glitchpunk ilyen téren egy pillanatig sem fogja vissza magát, a tűzharcok ugyanis kegyetlen tempót diktálnak, a nagy lövöldözés közepette pedig robban minden, pont úgy, ahogy egy ilyen játéktól elvárnánk.

Épp ezért a Glitchpunk egy elég kellemes retró mókának mondható, a cyberpunk-életérzés azonban mintha kicsit elkallódott volna valahol. Az alapok persze ott vannak a helyükön, így neonfényből vagy lepukkant épületből akad bőven, azonban az utcákon valahogy túl kevés a járókelő, és a helyszínek közül is hiányoznak az igazán ötletes és emlékezetes darabok. Épp ezért a Glitchpunk jelenleg bejárható területe kissé vérszegénynek és szürkének érződik, bár lehet, csak azért, mert ezen a téren a The Ascent pár hete enyhén szólva is magasra tette a lécet.

Galéria
Kattints a galéria megtekintéséhez!

A jövő jövője

A Glitchpunk játékmenetéről tehát kijelenthető, hogy meglehetősen ígéretesnek tűnik, a program technikai oldalán azonban nagyon érződik még a korai hozzáférés. Mi a teszt során elég sok buggal találkoztunk (mondhatni, a cím tökéletesen fedi a valóságot), és bár ezek közül egyik sem bizonyult végzetesnek, azért így is eléggé bosszantják az embert. Emellett pedig arra is érdemes felkészülni, hogy a Dark Lord alkotása nincs túl jól optimalizálva, így az elég retrós kinézet ellenére is kell alá némi vas.

Arról pedig, hogy mit hoz a jövő, sajnos jelenleg elég keveset tudni. A fejlesztők ígérete szerint pár hét múlva érkezik egy új város, Texas Outpost, a jelenleg elérhető New Baltia mellé, emellett pedig dolgoznak egy metróhálózaton és az automata mentések bevezetésén is. Ennél mélyebben azonban nem mentek bele a terveik részletezésébe. Elmondásuk alapján a korai hozzáférés során még két települést (Moszkvát és Neo Tokiót) fognak hozzáadni a játékhoz, azonban, hogy erre pontosan mikor kerül sor, azt még nem árulták el.

Androidnak áll a világ?

Mindent összevetve a Glitchpunk jelenleg egy elég kellemes nosztalgiabombának mondható, ami főleg azoknak ajánlható, akik szerették anno a klasszikus GTA-kat, és a cyberpunk zsánere is közel áll a szívükhöz. Igaz, a játék technikai oldala nem a legacélosabb, ahogy a hangulatra is rá kéne még dobni egy lapáttal, hogy igazán jó legyen, de a Glitchpunknak így is van egy erős alapja, amire a következő hónapokban fel lehet húzni egy ütős játékot.