Hiába telt el több mint 20 év a Half-Life 2 megjelenése óta, nekem máig Gordon Freeman második kalandja a kedvenc FPS-em, ráadásul műfajtól függetlenül is dobogós helyen áll, hiszen csak a Star Wars: KotOR első és második része előzi meg a személyes listámon. Ebből adódóan én is azon rajongók táborát erősítem, melynek tagjai szűntelenül reménykednek abban, hogy egyszer befut a harmadik (számozott) felvonás, az elmúlt hónapokból kiindulva pedig van is miért reménykedni, annyi szivárgás és szóbeszéd kering ugyanis az állítólagos projekt körül, hogy azt botorság lenne a véletlenek összjátékaként interpretálni. Mivel legutóbb épp arról szóltak a hírek, hogy már teljesen végigjátszható a HLX nevet viselő lövölde, úgy gondoltam, „papírra” vetem a kívánságaimat a Half-Life 3-mal kapcsolatban, ami – ha G-Man is úgy akarja, akár már idén napvilágot láthat, pontot téve ezzel az évtizedes huzavonára.
A kép forrása: Valve
Tekintve, hogy jó ideje remaster- és remake-lázban ég a játékipar, nekem is volt szerencsém elmerülni a múltidézés tengerében, és szomorúan konstatáltam, hogy még a legnagyobb, paradigmaváltónak számító klasszikusok sem feltétlenül öregedtek jó bor módjára, így ha nem a nosztalgia szemüvegén keresztül vizsgáljuk őket, bizony hamar kimutatják a foguk sárgáját. Tavaly szeptemberben például a Dead Rising Deluxe Remaster kapcsán írtam azt, hogy a Capcom koncepciója (de főleg annak megvalósítása) ma már nem igazán elég az üdvösséghez, nemrég pedig a The Elder Scrolls 4: Oblivion Remasteredöt nyüstölve döbbentem rá arra, hogy hiába a lenyűgöző atmoszféra és a remek mellékküldetések, a kazamaták kissé unalmasak a Skyrim barlangjaihoz és várromjaihoz viszonyítva, a szintezési rendszer pedig egyenesen frusztrálónak és demotiválónak mondható. A legnagyobb döbbenet viszont a GTA 3 definitív verziójának kipróbálásakor ért, mivel a cselekményvezetés, a néma főhős és a frusztráló missziók (az eredetihez képest jócskán nagyobb forgalom miatt az időre menő küldetések a rémálom definíciói) armadája is ezerszer feltűnőbb, mint annak idején, és bár a Half-Life 2 kifejezetten jól tartja magát, azért bőven lenne mivel feldobni az abban látott formulát.
Talán a 2016-os DOOM mutatta meg a legjobban, miként kell ügyesen modernizálni egy több évtizedes múltra visszatekintő szériát, így az abban látott mechanikák egy részét szívesen látnám viszont a Half-Life 3-ban. A Praetor páncélból kiindulva szerintem Gordon Freeman szerelése (HEV Suit) is tökéletesen alkalmas lenne arra, hogy fejlesszük, ezáltal nagyobb életerőre, sebességre vagy ellenállóságra (legyen szó tűzről, savról, esetleg fagyról) tegyünk szert – a Halo Infinite-ben is működött a dolog, szóval bőven van benne potenciál. Ezt a gondolatmenetet folytatva úgy vélem, a fegyverek feltuningolása sem egy ördögtől való ötlet, hiszen a gravitációs puska esetében szinte adja magát a nagyobb tárgyak felkapása, esetleg faldarabok kiszakítása, á la Control. Már csak azért is állnának jól a játéknak ezek az RPG-elemek, mert a fejlesztésekhez szükséges tárgyak felkutatása extra löketet adhatna a felfedezésnek, nem mellesleg a pályatervezők is kiélhetnék a kreativitásukat – ahogy azt az id Software mesteremberei is tették néhány évvel ezelőtt. Ami az interakciókat illeti, sokat segítene az immerzión, ha a tárgyak dobálása mellett lehetne mondjuk babrálni a számítógépekkel, újságokkal és a sztori szempontjából fontos elemekkel – a VR eszközökre szánt Half-Life: Alyxnek is jót tett, hogy szabadon vizsgálódhattunk.
A kép forrása: Valve
Némileg személyesebb vizekre evezve, én nagyon szívesen látnék egy Ravenholm 2.0-t, a We Don't Go To Ravenholm ugyanis a kedvenc videójátékos pályám (volt idő, amikor kis túlzással csukott szemmel is végig tudtam volna vinni), így hatalmas pozitívum lenne, ha kapnánk egy ahhoz hasonló fejezetet. És ha már helyszínek: az imént említett Halo: Infinite rámutatott, hogy nem minden franchise-nak áll jól a nyílt világ (még akkor sem, ha csak semi-open worldről beszélünk), így őszintén remélem, hogy a Valve nem lépett rá erre az útra – vagy ha mégis, jobban csinálta, mint a 343 Industries Halo Studios. A sztorihoz kapcsolódóan bízom benne, hogy igaznak bizonyulnak a jól ismert bennfentes, Tyler McVicker értesülései, és valóban feltűnik a Portal-sorozat hősnője, Chell, hiszen ennél jobb alkalom nem igazán lenne arra, hogy a Half-Life 2: Episode Two-ban látott kikacsinátás után teljesen összefonódjon a két univerzum. Ha pedig ez megtörténik, néhány portálokkal kapcsolatos fejtörőre sem mondanék nemet – magát az erre szolgáló eszközt viszont nem szívesen látnám Gordon kezében, azt hagyjuk csak meg Chell játékszerének.
Mindezeken túlmenően leginkább csak technikai fronton szeretnék javulást látni, példának okáért a rombolhatóság terén, amiről mintha teljesen elfeledkezett volna a játékipar, holott rengeteget tud dobni az élményen, elég csak a F.E.A.R. parázs tűzharcaira gondolni. Mivel erről is volt szó korábban, jobb esetben a Valve lesz az a csapat, amely megmutatja, mi fán terem a next-gen pusztítás (bár ebből a szempontból az új Battlefield is jó kiindulópont lehet), ami a valósághű fizikával kiegészülve a könnyedén a padlóra szegezhetne „néhány állat” – csakúgy, mint annak idején a második rész. Apropó Half-Life 2: a 2004-ben debütált FPS ugyan meglehetősen közel került ahhoz, hogy tökéletes legyen (nem véletlen a 96 pontos Metascore), a mesterséges intelligencia sajnos nem mindig állt a helyzet magaslatán (legyen szó ellenfelekről vagy a mellénk szegődő forradalmárokról), szóval imádkozom azért, hogy legközelebb ügyesen taktikázó, valódi kihívást nyújtó szembenállókat kapjunk. A legnagyobb kívánságom persze így is az a Half-Life 3-mal kapcsolatban, hogy létezzen, hiszen továbbra is ott tartunk, hogy egymásnak adják a kilincset a nem hivatalos információk, miközben a Valve mélyen hallgat. Remélhetőleg nyáron végre megtöri a csendet a cég, addig viszont maradnak a bennfentesek által elszórt morzsák, amik muníciót adnak a hozzám hasonló örök álmodozók kezébe.
A borítóképek forrása: Valve
