pcguru-ajanlott590x150.jpg

Hogy kinek melyik gyártó számít leginkább megbízhatónak, az általában személyes preferencia alapján dől el, de azt már most elárulhatom, hogy miközben én ugyan inkább a Razer füleseire esküszöm, ha azon kívül kellene választanom, bizony vitán felül áll, hogy az Acer mindenképpen ott van a megbízható és minőségi alternatívák között. És mivel a fejem és a fülem általánosságban a már említett cég termékeihez szokott, különösen kíváncsi voltam, hogy az Acer mit nyújt a Predator Galea 350-essel, ami a 300-as sorozatból elméletben a legtöbbet kínálja. Kényelmet, komfortot és természetesen, ahogyan azt a konkurenciánál is megszokhattuk, 7.1-es hangzást.

acer-predator-galea-350-1.jpg

Mutatós és matt fekete

Ha a dizájnt kéne osztályozni, az Acer már jelessel távozna, elvégre onnantól, hogy a hasonló dobozból kivesszük a matt fekete, nem túl nagy és nem is túl nehéz headsetet, a szemünk már le is lett kenyerezve. Mondanám, hogy a gyártó szomorúságára azonban nem a vizuális élményt tartjuk a fontosabbnak, de mivel az audióval sincs gond, ezt a hatalmas fordulatot most kihagyom. De visszatérve: a fejpántnál is puha bevonatot kapott, alapvetően fém, műanyag és bőrborítású, közepesen jó anyagminőségű füles első látásra szerelem. A legveszélyesebb ragadozók családját jelölő logó jól mutat, a fekete színt általánosságban szeretem, az egyszerű, de mutatós külcsínt pedig többre értékelem, mint az éjszaka is villogó, mindenféle ledekkel teletömött, tarkabarka különcködést.

acer-predator-galea-350-2.jpg

Egyedüli kellemetlennek mondható meglepetést talán csak az okozott, hogy a párnák terén megszoktam a méretesebb darabokat, ehhez képest a Galea 350 viszont éppen csak lefedte a fülem, így kicsinek éreztem, ami lényegében érzéki csalódás, elvégre a célnak tökéletesen megfelel, kizárólag a beidegződések miatt hiányzott a megszokott komfortosság. A mikrofont be lehet csúsztatni a helyére, hogy csak a legvége látszódjon ki, így kizárólag akció esetén jöjjön elő, továbbá bár sima jackkel a headset bármihez csatlakoztatható, a doboz még egy kis kapcsolódobozt is tartalmaz, amit a védett zsinórral összecsatlakoztatva bevethetünk a tökéletesebb hangzás érdekében. Ezen némíthatjuk a mikrofont, állíthatjuk a hangerőt, valamint variálhatunk, annak megfelelően, hogy éppen mivel foglalatoskodunk: avagy zenehallgatáshoz, filmnézéshez, vagy netán játékhoz vetjük be a kiegészítőt.

acer-predator-galea-350-3.jpg

Van benne erő

Bármelyikről is legyen szó, a Galea 350 kiválóan vizsgázott, merthogy hangja telt, kellemesen meg tud dörrenni, ami mind játék, mind zene esetében kihozza az élményből a maximumot. A teljesen megszokott számok (32 Ohm, 116 dB, 20 Hz-20 KHz) is mutatják egyébként, hogy a témában jelenleg nem sok igazi újdonságot lehet mutatni, vagyis inkább éreztetni, viszont minőség terén hála az égnek semmilyen problémába nem sikerült belefutni. Az Acer kiegészítője könnyen és gyorsan bevethető, meglepetéseket ugyan nem okoz, de cserébe kielégíti az alapvető igényeket, amik egy vezetékes füles esetén felmerülhetnek. Már amennyiben ugye videojátékra is kiválóan alkalmas eszközt keresünk, méghozzá a bevált és megbízható márkák között. Lényegében egyetlen egy komolyabb hátránnyal találkoztam a tesztelés során, ez azonban teljesen egyénfüggő dolog: a pénztárca vastagsága.

acer-predator-galea-350-4.jpg

Merthogy az Acer Predator Galea 350 árával kiemelkedik az átlagból, elvégre a konkurencia hasonló termékei átlagban 5-10 000 forinttal kaphatók meg olcsóbban, bár aki nyitott szemmel jár, az hivatalos és megbízható boltban 25 000 forintért is lecsaphat a 350-re, a jellemző 30 000 forintos összeg helyett, amivel máris nagyjából ott tart, mintha valamelyik ellenlábas eszközére ruházott volna be. És bizony, ha valaki kifejezetten az Acer cuccait szereti, annak 1-2 ezer forint már nem számít, merthogy ebben az esetben a megbízhatóságot és szakértelmet fogja előnyben részesíteni, amit személy szerint száz százalékig megértek.  

Támogasd te is a PC Gurut!