pcguru-ajanlott2590x150.jpg

Nyugodtan ki lehet jelenteni, hogy az OLED technológia most már kezd mindenhol elterjedt lenni és nemcsak a tévék vagy a monitorok piacára kell gondolni, hanem például a laptopokra vagy a VR-eszközökre is. Az OLED képernyők rendkívül élénk színeket és látványos képminőséget garantálnak, így nem csoda, hogy mind az LG, mind a Samsung nagyon rákaptak erre a technológiára. Mondhatjuk, hogy az OLED uralja most a piacot, az LG pedig úttörőnek számít a szerves fénykibocsátó diódák (organic light emitting diodes) eljárás népszerűsítésében. Az LG UltraGear 27GR95QE-B monitor már idehaza is kapható.

lgugkep.jpg

Maga a monitor pillanatok alatt összeszerelhető, úgyhogy ez senkinek nem okozhat gondot. A V-alakú talp kifejezetten jól néz ki, ad némi high-tech utánérzést az egésznek és egy laza mozdulattal fel lehet pattintani a monitor hátuljára. Természetesen forgatható és dönthető, ahogyan azt kell, de ezek ma már alaptartozékok egy gaming-monitornál. Ahogyan az állítható színes LED-ek is a hátulján, ami egyből felizzik, amint bekapcsoljuk a készüléket – viszont akit zavar, az nyugodtan kikapcsolhatja. A monitor hátsó részén helyet kapott még két HDMI 2.1 csatlakozó, egy DisplayPort 1.4, két USB 3.0, de kicsit lejjebb egy 3,5 mm-es jack-csatlakozó is akad. Maga a kijelző 16:9-es képarányú (26,5 hüvelykes), 2560x1440 pixel felbontásra képes, a káva pedig kifejezetten vékony, úgyhogy érdemes elővigyázatosan pakolgatni az asztalon.

Ha minden kész és a monitort is csatlakoztattuk, akkor jöhet a meglepetés: a színek valami elképesztően szépek, legalábbis a kontraszt terén érzésem szerint hatalmas ugrás történt. Mindig nagyon kíváncsi vagyok, hogy a sötét, fekete színeket miként kezeli egy OLED tévé vagy monitor és a 27GR95QE-B bizony nagyszerűen helyt áll: tökéletes módon emeli ki a fekete színeket, és mindezt úgy, hogy nem tükröződik. Ennek egyik oka a Black Stabilizer, ami direkt a sötét részekre fókuszál és megnöveli azon a ponton a fényerőt. Emellett olyan speciális, fényelnyelő anyaggal lett bevonva a kijelző, hogy tényleg nem kell tartani a tükröződéstől. A Tyler Rake: A kimenekítés 2. című filmet néztem meg rajta és brutálisan szép volt az egész, majd jöhetett egy kis Warzone 2 és némi Star Wars Jedi: Survivor – utóbbinál direkt minden bolygót bejártam, hogy eltérő esztétikával rendelkező színkavalkádot kapjak. A betekintési szögekkel sincs semmi probléma (ez amúgy is az OLED egyik nagy előnye): akármelyik irányból nézzük is a monitort, a színek ugyanannyira szépek és telítettek.

A képfrissítés maximum 240 Hz-en pörög, de a G-Sync és a FreeSync is támogatott. Már az LG UltraGear 48GQ900-B tesztemben is megemlítettem, hogy mennyire klassz dolognak tartom az előre beállított felhasználói profilokat, amikből itt is kapunk néhányat. Van egy külön Game Mode, azon belül pedig Gamer 1-2, FPS, RTS, Vivid és Reader profilok. Egész nyugodtan lehet kísérletezni velük, hogy mindenki megtalálja a számára legideálisabb beállításokat, de természetesen manuálisan is el lehet kezdeni finomhangolni a dolgokat. A monitor mellé jár egy dizájnos kis távirányító is, amivel kényelmesen lehet váltogatni a profilok között, növelni a fényerőt, és így tovább. A távirányító egyébként alapkellék, hiszen a monitoron csak egyetlen gomb található, ami a gyorsmenü előhívására szolgál – a vezérléshez már elkell a mellékelt kis eszköz.

Galéria
Kattints a galéria megtekintéséhez!

Persze aki jobb szereti saját programmal, a PC-ről állítgatni az értékeket, az használhatja az OnScreen Control-t erre a célra. Eddig tehát az LG UltraGear 27GR95QE-B egy kifejezetten impozáns gaming monitor képét festette le előttünk, viszont a fényerő (pláne a fénysűrűség mértéke) nekem valahogy túl alacsony volt, de gyorsan hozzá is kell tennem, hogy egy rettentő világos nappaliban használtam a monitort. Jelenleg olyan 380 000 forint körül mozog, ami elég borsos ár, de aki gyönyörű színekkel és tökéletes kontraszttal operáló OLED gaming-monitort keres maximum 400 000 forintig, annak bőven jó választás lehet – viszont aki egy picit feljebb menne árban, annak remek alternatíva lehet az ASUS ROG Swift OLED PG27AQDM. Ettől függetlenül az LG UltraGear-szériája még mindig megbízhatóan szállítja a minőséget és most sem kellett csalódnom.