A múlt héten jelent meg a hír, miszerint a League of Legends fejlesztője és üzemeltetője, a Riot minden rendezvényről kitiltotta a G2A portált. De miért? És egyáltalán mi folyik a háttérben, amiért egy ilyen drasztikus lépést kellett megtenni? Erre próbálunk most választ adni!

A szürke zóna

Kezdjük az elején, azzal, hogy mi ez a G2A. Aki nem tudná, ez egy játékokat árusító piactér, ami sok tekintetben hasonló a Steamhez, az Originhez vagy a Uplayhez, azzal a nagy különbséggel, hogy a kódok valamilyen kisebb-nagyobb, többnyire nehezen követhető úton jutnak el hozzánk, a vásárlóhoz. Ez a kulcsszó, amit érdemes megjegyezni, de ezt most egy icipicit tegyük félre, ennél ugyanis bonyolultabb a dolog. A G2A vezérigazgatója, Bartosz Skwarczek idén februárban tisztázta, hogyan megy a portál működése. Ezt két részre lehet elkülöníteni: az egyik maga a G2A, ami csomagokban vásárolja a fejlesztőktől a kulcsokat (a Steamworks erre lehetőséget ad), és folyamatos árversennyel, jóval áron alul adja el ezeket, míg a másik, a G2A Marketplace, az ahol a felhasználók maguk adhatják el a játékaikat.

Ez a G2A Marketplace az, amit szürke piacnak nevezhetünk, ugyanis nehéz, szinte lehetetlen nyomon követni, honnan jött a kulcs, és hogy egyáltalán legális úton jutottak-e el hozzánk.

A Polygon egy nagyon jó cikkben megpróbált utánajárni, honnan ered a mélyen áron alul vett Gravity Ghost példányuk, és megdöbbentő eredményre jutottak: a kulcsot egy Olaszországban élő viszonteladótól vették, aki egy holland forrástól szerezte be, aki pedig egy venezuelai harmadik személytől vásárolta meg -- legalábbis ezt mondják, de hogy tényleg odavalósiak, az rejtély. A kód elvileg három országot és két portált (Humble Bundle és Steamgifts.com) járt meg, amíg eljutott a végső vásárlóig, ám itt még nincs vége a dolognak. Az eredetiként megadott eladó, a Humble Bundle sosem látta a kódot, annak ellenére, hogy venezuelai ipse ezt állítja, és hogy MÉG JOBBAN árnyaljuk a dolgot, a Gravity Ghost fejlesztője, a forrás, azt mondta, hogy a szóban forgó kódot egy meg nem nevezett YouTubernek adta, mégpedig kettőt (minden játékhoz adtak egy bónusz kulcsot, ingyen) -- ez a személy, a Valve közlése szerint, egyiket sem váltotta be, és ezek szerint eladta. Tehát, valaki hazudott az eladói láncban.

g2a-steamworks.png

A történethez hozzátartozik, hogy a kód végül is hiteles volt, de nem kell sokat keresni olyan példát, aminek ellenkező a végkimenetele: éppen idén híreztünk arról, hogy a Ubisoft több felhasználó profiljáról is eltüntette a Far Cry 4-et és az Assassin’s Creed Unityt. Ezek hasonlóan kalandos utat tettek meg, ugyanis valaki lopott bankkártyákkal vásárolta meg a kódokat az Origin piacterén, aztán -- ki tudja még hány állomást megjárva -- a G2A és a Kinguin piacterén kötöttek ki, ahol végül eljutottak a gyanútlan vásárlókhoz. És éppen ez a probléma, hogy

egyik oldal sem ad egyértelmű tájékoztatást arról, honnan, kitől vásárolunk,

ehhez a Polygonnak is több hét nyomozás kellett, ÉS még így sem sikerült egyértelműen felrajzolni, milyen utat járt be az adott kód. Lehet, hogy nagy arányban nincs semmiféle probléma az ilyen vásárlásoknál, de a tény ettől még tény marad, az hogy a forrás minden esetben bizonytalan -- ennek ellenére viszont a piac látszólag köszöni, jól van. Noha pontos adatokat nem tudunk, annyi biztos, hogy a G2A illetve a Kinguin is több mint kétmillió felhasználóval büszkélkedhet, a Polygon cikke alapján pedig megtudtuk azt is, hogy az a bizonyos olasz viszonteladó, aki a saját szakállra ad-vesz, havonta átlagosan 1100-1700 dollárt, vagyis 300-460 ezer forintot tesz zsebre. Ez persze csak egy ember, nem jelenti azt, hogy mindenki ebből él, de láthatóan van, aki állásszerűen ezzel foglalkozik.

Kívül tágasabb

Ezzel el is érkeztünk a cikkünk valódi témájához, ahhoz, hogy miért alakult ki ez a beef a Riot és a G2A között. Nos, a pontos okát sajnos nem tudjuk, de azért sejthető, sőt, valószínűsíthető, hogy mi állhat a dolog hátterében,

az, hogy a G2A piactéren már League of Legends profilok is megvásárolhatóak.

Egy gyors kereséssel te is megnézheted, hogy 30-as, tehát a maximális szintet elért hozzáférések keresik a gazdájukat. A cikk írásakor a legolcsóbb 6228 forintba kerül, míg a legdrágább 17.131 forintba, de figyelembe kell venni, melyik szerverre érvényes, ami akár ezresekkel is befolyásolja a vételárat. Kínálat minden esetre van, és tekintve, hogy mennyi időbe telik 30-as szintet elérni, mérget vehetünk arra, hogy kereslet is akad szép számmal.

Az, hogy milyen gyorsan lehet elérni 30-as szintet a League of Legendsben, több tényező is meghatározza.

  • Naponta mennyit játszol,
  • a meccsek közül mennyit sikerül megnyerni,
  • milyen mérkőzésekben veszel részt (botok ellen, vagy normál)
  • és használsz-e boostereket.

Ezek együttese óriási kilengéseket eredményez, ha azt kérdezzük mennyi időbe telik 30-as szintre érni: egyes becslések szerint legalább 150 órára van szükségünk, míg mások, saját tapasztalataikra alapozva, azt mondják hetekbe vagy akár hónapokba is telhet, amíg a csúcsra törünk. Lényeg az, hogy sokáig tart, és igazi elkötelezettség kell, hogy sikerüljön, de miért érné ez meg? Nos, az egyik része az egyértelmű presztízs, hogy sikerült az, ami sokan másoknak még nem, míg a másik, nagyobb eleme, hogy csak így vehetünk részt ranked play mérkőzésekben, más szóval:

30-as szinten kezdődik az igazán komoly, versenyszerű League of Legends.

Azt hiszem, így már világos, hogy miért lehet valakinek csábító 6-17 ezer forintot kiadni egy ilyen karakterre, van azonban ezzel egy bökkenő: a League of Legends végfelhasználói nyilatkozata tisztán és világosan tiltja a hozzáférések adását és vételét. Egészen pontosan a szabályzat harmadik bekezdésének D. pontja mondja ki, hogy külön engedély nélkül tiltott a profilok árusítása illetve vásárlása. Szerintetek a G2A-n árusító személyek, és akik ezeket megvették, mind kaptak ilyen engedélyt? Naná, hogy nem, és ez lehet a gyökere az egész ügynek, ami oda vezetett, hogy szeptember 18-án a Riot kitiltotta minden rendezvényéről a G2A-t. Ez azt jelenti, hogy az oldal egyik versenyen sem lehet ott, illetve egyik csapatot sem szponzorálhatják. A Cloud9, a Counter Logic Gaming, a H2K és a paiN Gaming már el is távolította a tiltott emblémát.

g2a.jpg

A Riot oldaláról nézve a döntés jogos, hiszen a szabályzatuk elég egyértelműen tiltja a profilok adásvételét, arról nem is beszélve, hogy az így, sokadkézből vett accountokkal induló játékosok felhígítják az elvileg profi versenyzésre fenntartott, nem véletlenül a fentebb említett, komoly követelményekkel elzárt szegmenst. Ez körülbelül olyan, mintha a BL döntőben akarnál játszani, miközben eddig csak a grundon fociztál. Nem fognak örülni a profik, ahogy ebben az esetben sem teszik.

Az érem másik oldalán viszont ott van a G2A, akik a kitiltásra így reagáltak: „Egy agresszív támadást indítottak a teljes eSport közösség ellen, sikertelenül próbálva megszerezni az ipar feletti irányítást. Ez a döntés magában hordozza azt a lehetőséget, hogy az egész eSport közösségnek ártson, különösen ebben a fantasztikus időben, mikor magasak a remények a remek eSport eseményeket illetően.” A sértett hangnemű válasz bizonyos szintig érthető, hiszen nagyon komoly reklámfelülettől estek el. Csak egy adat ezzel kapcsolatban: a League of Legends World Championships párizsi fordulóját 8 millió ember nézte, ezzel nézőcsúcsot döntve, ehhez pedig adalék, hogy a londoni negyeddöntőt a tévében is adják majd. Fájó lehet ennyi szempárról lemondani, és akkor még ott van ugye a csapatok vesztesége is, akik egy, minden bizonnyal jól fizető szponzortól estek el, saját hibájukon kívül -- a G2A tavaly óta hatmillió dollárt fordított szponzorációra.

league-of-legends-world-championship.jpg

Itt tarunk most, az ügynek pedig valószínűleg ezzel vége, érdemi előrelépéshez ugyanis az kellene, hogy valamelyik fél visszalépjen, amire elég kicsinek tűnik az esély. Személy szerint úgy gondolom, hogy a Riot helyesen járt el, a szabályaik ugyanis kötelezővé teszik, hogy lépjenek azokkal szemben, akik ez ellen vétenek, a G2A ráadásul ebből üzletet csinált. Mi más lett volna az opció? Semmi, az.

A kérdés ezek után már csak az, hogy TE mit gondolsz? Szerinted helyesen járt el a Riot, vagy törekedhettek volna egy olyan megoldásra, ami mind a kettő félnek kedvező? Egyáltalán van olyan forgatókönyv, ahol a képletes káposzta megmarad és a kecske is jól lakik? Várjuk a válaszaitokat!

(A cikk a szerző, és nem a szerkesztőség egyöntetű véleményét türközi.)