A 2015-ben megjelent Pillars of Eternity bebizonyította, hogy az emberek még mindig vevők az igazán nagyívű, régi stílusú RPG-kre. Az Obsidian majdnem 4 millió dollárt gyűjtött össze a játékra 2012-ben, ami szenzációsan sikerült. Oldern tesztjében azt írta, hogy a játék "minden elemében profi mestermű, amihez hasonló szökőévente egyszer érkezik. Egy-két helyen tapintani lehet a büdzséje korlátait, de ez minden, amit felróhatunk neki." A kiegészítők minőségben ugyanolyak jók voltak, mint az alapjáték, így nem csoda, hogy az Obsidian nem hagyja parlagon heverni a szériát.

A folytatás készül, a Pillars of Eternity 2: Deadfire címet kapta, a fejlesztők a Figen keresnek támogatást, és ha minden igaz, nagyobb sikerrel zárul a gyűjtés, mint az első rész esetében. Ugyanis az 1,1 millió dolláros célhoz már csak 160 ezer dollár hiányzik, és nagyjából 10 percenként újabb ötezer dollárral növekszik a befizetett összeg, a gyűjtésből pedig még 28 nap hátravan!

És hogy miről szól a Deadfire? Eothas, a fény és újjászületés istene nem halt meg. Megszabadul sírjából, lerombolja a főszereplő otthonát, aki halálközeli állapotban marad a romok között... Meg kell mentenie a lelkét, aztán le kell vadásznia Eothast, hogy válaszokat követeljen, amik nemcsak az embereket, de az isteneket is káoszba taszíthatják.

https-2f2fd3pylr1apgoxnhcloudfrontnet2fcampaignimages2fimages2fb21218c112034aa621cf1ef86b6d33768807c9592foriginal.jpg

A kalandok egy teljesen új kontinensre vezetnek, ahol állást kell foglalni a helyi konfliktusokban. Régi szereplők visszatérnek, új szereplők érkeznek, hogy egy élő, lélegző világban segítsék vagy akadályozzák a főhőst. A történet viszont kapcsolódik az első részhez, így a 2018-as megjelenés előtt érdemes végigjátszani az eredeti kalandot. A Pillars of Eternity számtalan újdonságot kínál, a dinamikus időjárástól kezdve a fejlesztett világításon és árnyékokon keresztül az új varázsigékig. A legalacsonyabb összeg, amivel támogatni lehet a projektet és a fejlesztőket, öt dollár, de a jutalmak 29 dollárnál kezdődnek, ezért digitális formában a játékot , és egy játékon belüli tárgyat adnak a fejlesztők. A 10 ezer dolláros összegnél pedig közvetlenül a fejlesztőkkel lehet együtt dolgozni, hogy egy, a játékos elképzeléseinek megfelelő tárgy (Soulbound) kerüljön be a Pillars of Eternity 2-be. Érdemes adakozni, mert az Obsidianban biztos nem fogunk csalódni, megérdemlik a bizalmat!