Ha a Rockstar Games-re gondolunk, egyértelműen a méltán világhírű GTA-széria az első, ami az eszünkbe juthat, vagy esetleg a Red Dead Redemption-sorozat, hiszen a Vadnyugaton is remekül működik a stúdió által csúcsra járatott formula. Arról a 2006-ban megjelent Bully-ról sem szabad azonban elfeledkeznünk, ami iskolai környezetbe ültette a Grand Theft Auto-ban használt receptet – persze azért nem rendezhettünk ámokfutást a folyosókon (szerencsére), de minden jól ismert sulis csínytevés ott lapult a főszereplő tarsolyában. Andrew Wood, a Bully egyik fejlesztője mesélt nemrég a játék mögötti munkálatokról és elmondta, hogy a fejlesztés brutális volt.

„Az emlékek eléggé vegyesek. Szórakoztató, furcsa, pokoli, kaotikus, de egyúttal fantasztikus időszak volt” – mondta Wood. „Szeretettel gondolok vissza az emberekre, azokra az időkre és azokra az őrült dolgokra, amiket munka után csináltunk, de aztán eszembe jut a stressz.” A stúdió komoly válságon ment keresztül a játék fejlesztési ciklusa alatt és ez hatással volt az összes ott dolgozó munkatárs életére. „A folyamatos munkavégzés okozta stressz miatt állandó belső konfliktusok voltak. Néhányan idegösszeroppanást kaptak. Összeomlottak. Nehéz volt ilyen környezetben dolgozni, de tudtam, hogy a Bully miatt megéri, ezért kitartottam.” Ahogy közeledett a megjelenés időpontja, a stressz szintje úgy nőtt az emberekben. Az ebéd- és vacsora szüneteket törölték, és a dolgozók nem hagyhatták el az irodát. „Sokak számára kezdett olyan lenni, mintha börtönben lennének.” – mesélte Wood.

Az irodában belső étkeztetés indult, hogy a fejlesztők ne pazaroljanak időt külső helyeken való étkezésekre. Heti hét napot és napi 18 órát kellett dolgozniuk, megfeszítette tempóban, folyamatosan megfelelve az elvárásoknak. „Imádom ezt a játékot, és imádom, hogy majdnem 20 évvel később még mindig szeretik az emberek” – tette hozzá Andrew Wood.

Borítókép forrása: Rockstar Games