A PC Guru Online olvasói közül talán már csak kevesen emlékeznek az FMV kalandjátékok áradatára, pedig az 1993-as The 7th Guesttel (a játék nemrég Steamen is megjelent, katt ide) megindult az újhullám, ami a kor frissen felfedezett médiuma, a CD-ROM nyújtotta multimédiás lehetőségekből táplálkozott. A játékfejlesztők először pakolhattak rendes midi hangzású zenét a programjaik mellé, sőt, lehetőségük volt full motion videóanyagok, röviden FMV-k használatára is. Ezek mai szemmel fájóan alacsony felbontású felvételek voltak, amiken zs-kategóriás színészek próbálták eljátszani, hogy nem egy csomó zöld háttér előtt bohóckodnak éppen. Az FMV-k ráadásul nem hagytak olyan nagy teret a kreativitásnak, mint korunk 3D-s grafikus motorjai, a fejlesztők kizárólag előre rögzített jelenetekből tudtak gazdálkodni. Természetesen az egész megoldás technikai zsákutca volt, de attól még örömteli visszagondolni a korszak legendás, több CD-n terpeszkedő kalandjátékaira -- azért csak azokra, mert a technológiai korlátokon egyedül ez a műfaj tudott felülemelkedni.

A The 7th Guestet, a Mystet és az első Phantasmagoriát hallásból mindenki ismeri, aki ki tudta mondani a 90-es évek elején, hogy számítógép. A felsorolás utolsó címe valódi legenda, a PC Guru Online-on beválasztottuk a legijesztőbb játékok közé is, annak ellenére, hogy manapság azért nehéz félni rajta, hacsak nem rettegünk fóbiásan a borzasztó színészi játéktól. A maga idején azonban a Phantasmagoria kőkemény horrornak számított, ami mögött a kalandjátékok egyik legnagyobb mestere, a Sierra alapításában is részt vállaló Roberta Williams állt. A program elég nagy port kavart (különösen egy nemi erőszakot bemutató jelenete), a botrányt pedig kellemes eladási számok követték, így biztos volt, hogy lesz folytatás. A Phantasmagoria 2: A Puzzle of Flesh azonban a kritikusok és a retrósok egyöntetű véleménye szerint nyomában sem ér az első résznek. Vajon igazuk van? A GoG.com leárazásán bezsákoltam a játékot, hogy kiderítsem, miért nem szeretik sokan az A Puzzle of Flesht.

Húskirakó

Rögtön a telepítés után jött a felismerés: a 2-es szám itt csak jóindulatú kiegészítője a címnek, ugyanis a játéknak semmi köze az első részhez. A történet főszereplője egy Curtis nevű informatikus (illetve technical writer, bármi legyen is az), aki egy évvel korábban megmagyarázhatatlan idegösszeomlást kapott. Az eltelt hónapok felépüléssel teltek, Curtis pedig folytatta munkáját a Wyntech nevű multinál, amiről sem ő, sem más dolgozók nem tudják, hogy mivel foglalkozik pontosan. A hatalmas irodaház legtöbb szintje elérhetetlen a számukra, a cégvezetés szerint a saját biztonságuk érdekében. Bizony, ez az ezerszer hallott gonosz multicéges maszlag, bár azt érdemes figyelembe venni, hogy a Phantasmagoria 2 megjelenésekor 1996-ot írtunk, szóval akkortájt még nem volt elcsépelt húzás. Sokkal zavarba ejtőbb lehetett, hogy az egyébként nem hosszú, nagyjából 8-10 órás végigjátszás első két órája alatt az égvilágon semmi nem történik. A játékos csak kattintgat össze-vissza, remélve, hogy valami alakulni fog, elvégre a baljós atmoszféra adott, és a szereplők sem lehetnek örökké seggfejek. Ugye? Ugye? Nos, de, lehetnek: a Puzzle of Flesh a világ legantipatikusabb karaktereit vonultatja fel, gyakorlatilag egyikükkel sem lehet szimpatizálni. Furcsa fintora a sorsnak, hogy a pocsék karakterisztikát viszonylag hiteles színészekkel sikerült megfejelni (persze a hangsúly a "viszonylag" szón van), leszámítva a gonosz cégvezér Mr. Warnert, aki mintha csak a tükör előtt gyakorolná a gonosz vigyort.

A játék története kissé darabos és nehezen követhető, tulajdonképpen olyan, mintha valami szürreális álom lenne, amit nehéz komolyan venni -- folyton azt várjuk, hogy Curtis felébredjen az ágyában. Az egészet végigkíséri egy erős szexuális vonal, olyan oldschool NDK-s stílusban; tudjátok, nyáltól csattogó smárolás, mindenféle kémiát nélkülöző erotikus beszélgetések, na meg mocskos aktusok a 90-es évekre jellemző ruhák és frizurák kíséretében. Látszik a játékon sajnos, hogy Willamséknek nem sok közük volt hozzá, a forgatókönyvet Lorelei Shannon írta, a logikai feladványokat pedig szintén ő tervezte, Andy Hoyos rendező segítségével. A játék legnagyobb újdonsága a zöld háttér elhagyása volt, minden jelenetet valós, berendezett helyszíneken vettek fel, a munka pedig 4 millió dollárt emésztett fel. Ez mind rendben is lett volna, ha a fejtörők logikusabbak, a játék koherensebb történetet mesél el, és nem csak a sokakat felháborító szexuális tartalma miatt cikkeznek róla a lapok. Csakhogy nem így történt sajnos. A Phantasmagoria 2 többek között azért lett ismert játék, mert elsőként mutatott be biszexuális főszereplőt (igen, Curtis a méz mindkét végét szívesen megnyalja), és gyakran használták benne azt a bizonyos négybetűs szót, ami az angolok roppant kifinomult nyelvén a közösülés egyfajta szlenges kifejezése.

Bukta patkánybéllel

A Phantasmagoria 2: A Puzzle of Flesh fájóan nagy bukás volt. Egyrészt a kritikusok sokkal többet vártak a korát megelőző (vagy talán még inkább meghatározó) Phantasmagoria folytatásától, a játékosok pedig nem tudták hová tenni a Jákob lajtorjájára és a Hetedikre hajazó díszleteket és a zagyva forgatókönyvet. A Sierránál azt tervezték, hogy a harmadik részre Roberta Williams is visszatér, de a negatív fogadtatás elriasztotta a csapatot attól, hogy újra hozzányúljanak a sorozathoz. Az FMV-kalandjátékok kora leáldozott, a Sierra bezárta kapuit, a Phantasmagoria 2 pedig lassan feledésbe merült, hogy most újra feltűnjön a GoG.com kínálatában. Csupán egy kérdés maradt hátra: megéri ma elővenni az A Puzzle of Flesht?

Jó lenne gyorsan rávágni egy igent vagy egy nemet, de az az igazság, hogy még én sem tudom, jól jártam-e a vásárlással. Annyi biztos, hogy korunkban a Phantasmagoria 2 igazi különlegességnek számít, hangulata pedig kétségkívül van, ami miatt a pszicho-horrorok rajongói talán elnézik neki a hibáit. Ugyanakkor viszont az FMV-k borzalmas minősége, a sokszor nehézkes navigálás és a sok buta puzzle elveheti az ember kedvét a játéktól, bebizonyítva, hogy a megjelenést követő kritikáknak volt igazságalapja. Ironikus viszont látni, hogy az interaktív filmnek is felfogható kalandjátékok visszatérőben vannak. A Beyond: Two Souls remekül reprezentálja, milyen lehetne egy Phantasmagoria 3, ha most jelenne meg. Kár, hogy erre gyakorlatilag nulla esély mutatkozik.