A börtönök általában nem vidám helyek, még akkor sem, ha némelyik ország emberjogi törvénykezése már-már több jogot ad egy elítéltnek, mint amennyi szabadsággal egy átlagos polgár bír. Olyan dolgokra gondolok, minthogy a sorozatgyilkosnak Xbox jár, meg hasonlók. Persze a valóságban is akad néhány valóban durva börtön, mint például Oroszországban a Fekete Delfin, ahol luxusnak számít a rádió hallgatása.

Ami a játékok világát illeti, nos, ott akad egy-két durvább börtön is, ahol démonok randalíroznak, vagy a rabokat átalakítják agyatlan rabszolgákká, esetleg a bentlakók semmivel sem élnek másképpen, mint szabadon, csak itt be lettek zárva négy fal közé, és csupán egymásnak árthatnak. Lássuk is ezeket. 

5. Vorkuta (Call of Duty: Black Ops)

Mit sem érne egy ilyen lista, ha nem lenne rajta legalább egy szovjet munkatábor, azaz gulag. Merthogy Oroszországban, vagy hát az egykori Szovjetunió területén fekvő "büntetés-végrehajtási intézmények" legendásan durva helyek voltak a valóságban is, és erre a játékokban még rá is lehet kontrázni.

Az 1932-ben alapított Vorkuta fent északon fekszik, 1900 kilométerre Moszkvától, ahol elég nagy a cidri. A helyi bányák börtönként és munkatáborként működtek, ahová a jó öreg Joszif Sztálin küldte politikai ellenlábasait, már akiket nem gyilkoltatott le korábban. 1942-ben a rabok által épített vasúthálózat összekötötte másik három hasonszőrű létesítménnyel, név szerint Konosával, Kotlasszal és Intával, ezzel a legnagyobb gulag központtá vált.

Sokat nem kell írni erről a helyről, mert Vorkuta bizony valós alapokon fekszik, és nagyon kemény volt itt az élet. Még nyáron is csak 13 fokig emelkedik az átlaghőmérséklet, telente pedig a –50 fok sem kizárt. Mindehhez jönnek az embertelen körülmények, az agresszív őrök, az éhezés, a kipurcanásig tartó munka, és így tovább. Igazán nem szeretnénk egy ilyen helyre kerülni.

vorkuta-call-of-duty-black-ops.jpg

4. Arkham (Batman: Arkham Asylum)

Technikailag ez nem börtön, hanem elmegyógyintézet, de ha belép ide az ember, a különbséget nehezen tudná megmondani. A rabok… ó, pardon, az ápoltak itt is kis cellákban vannak, joguk pedig legfeljebb a létezéshez van. Biztos, hogy az Arkham elmegyógyintézet megszeg pár EU-s szabályt.

Persze ide sem éppen átlagos betegek kerülnek, hanem a világ legelborultabb elméi, akik a legkegyetlenebb gyilkosságokat és gaztetteket követték el, nagyjából hivatásszerűen. Nem is csoda, hogy sokkterápiát, meg tiltott kísérleteket hajtanak végre rajtuk. A probléma csak az, hogy az ápolók és orvosok sem jobbak, és azért az igazgatót is érdemes lenne megkérdezni, számára mit jelent az erkölcs.

Merthogy a rabok java szinte nyári laknak használja az Arkhamot, és amikor kiszabadulnak – némely esetben pont az őrök és/vagy orvosok segítségével –, hajlamosak megritkítani a személyzetet és a látogatókat is. És örülhetünk, ha csak lelőnek minket, s nem alakítanak át brutális szörnyeteggé, vagy falnak fel a csatornában, vagy kínoznak meg árammal, és így tovább.

3. Abbot State Penitentiary (The Suffering)        

A Maryland partjai közelében található Carnate-szigeten áll az Abbott Állami Büntetés-végrehajtási Intézet, amely alapvetően nem durva hely, mármint a listán szereplő többi börtönhöz képest. Persze ez is a halálsor, szóval innen sem nagyon távozik az ember élve, de ez még mindig olyan hétköznapi.

Akkor durvul el a hely, amikor megrázza a földrengés, mert ilyenkor sötét múltban a kivégzések során elhunyt börtönlakók és itt meghalt elmeháborodottak hajlamosak visszatérni démonok formájában, és szétcincálni a még élőket. Na, innentől kezdve a halálsor új értelmet lel.

2. Butcher Bay (The Chronicles of Riddick: Escape From Butcher Bay)

Ugyan Riddick üdülni jár Butcher Bay-ben (magyarul: Hentes-öböl, már ez bíztató), de az fix, hogy mi látogatóba sem ugranánk be. A három biztonsági szinttel megáldott börtönben minden van, amire egy rabnak feltétlen szüksége van ahhoz, hogy tisztességes halott vagy még keményebb bűnöző legyen: zéró tolerancia, korrupt, erőszakos őrök, az élet tiszteletének hiánya.

Az egyes szint még viszonylag otthonos, itt csak attól tarthatsz, hogy az egyes területeket uraló bandák egy rossz pillanatban kifiléznek, leszednek az automata ágyúk, mert rossz helyre léptél, vagy valahogy bekerülsz a „gödörbe”, ahol szétkapnak az eltorzult, kannibál rabok. A második szinten már bejátszanak a küzdőarénák, ahol szintén kinyírhatnak, ráadásul az őrök itt még kevésbé hajlamosak arra, hogy közbeszóljanak, ha éppen valamelyik rab kiontja a beledet.

A harmadik szinten az univerzum legdurvább arcai alszanak, merthogy ezeket már kriosztázisban tartják, annyira veszélyesek, és mindössze két perc edzési időt engedélyeznek nekik naponta. Mondjuk, ha idekerülsz, akkor valószínűleg már úgyis mindegy neked, hiszen ebbe a részlegbe csak azokat zárják, akiknek a brutális gyilkosság egy jó hobbi.

butcher-bay-the-chronicles-of-riddick-escape-from-butcher-bay.png

1. Nova Prospekt (Half-Life 2)

A fenti négy börtönről elmondható, hogy legrosszabb esetben meghalsz. Hiszitek vagy sem, ez egy nagyon kellemes és megnyugtató opció ahhoz képest, ami Nova Prospektben várja a nem feltétlen bűnös rabokat. A valahol Európában található átnevelő intézmény Alyx Vance szavai szerint egykoron kiemelt biztonsági szintű börtön volt, de a Combine érkezése után valami sokkal rosszabb lett.

Ide eljutni sem egyszerű, mármint ha nem az Overwatch erői visznek. Merthogy az út az antlionok földjén át vezet, szóval nagy eséllyel már azelőtt megesznek, hogy eljutsz a falig, de mivel a börtön egy hegy tetején ül, azt a falat még meg is kell ám mászni. Ja, hogy az odavezető ösvényt géppuskás helyőrségek díszítik, és lőnek mindenre, ami mozog? Oda se neki!

És ha már bent vagy? Nos, az Overwatch egy kisebb sereget állított itt fel, akadnak automata ágyúk is, itt-ott headcrabekbe, barnacle-be és zombikba futhatsz, a zuhanyzóban meg örülnél, ha a szappanért kéne lehajolnod, nem pedig egy antlion guard elől elugranod.

Szóval, ha önként veszed az irányt Nova Prospekt felé, százféle fájdalmas halált halhatsz, de ismétlem: ez a kecsegtetőbb lehetőség. Ha rabként kerülsz oda (amihez bűnt sem kell elkövetned, elég csak rossz sorba állnod City 17 vasútállomásán), először is eltölthetsz néhány órát vagy napot a szűk kis podokban, amikbe az embert rakják. Aztán vagy közben, ezt nem tudni pontosan, de szép lassan átalakítanak elsorvadt, botlábú, vak, agyatlan Stalkerré, és onnantól kezdve életed végéig a Combine rabszolgája lehetsz. Őrzöd és karbantartod a Citadellájukat és egyéb létesítményeiket, s talán agyad egyik még épen maradt csücskének mélyén reménykedhetsz, hogy arra jár egy néma fizikus, és megszabadít nyomorodtól.

nova-prospekt-half-life-2.jpg