Többször írtunk már a Nintendo Switch sikeréről, a konzol hihetetlenül jól fogy. Most európai országokból érkeztek konkrét számok. tovább2018. január. 27. 08:00|5
Az Obsidian nagysikerű szerepjátékának folytatását, a Pillars of Eternity 2-t a THQ Nordic jóvoltából akár dobozosan is megvehetjük majd. tovább2018. január. 24. 13:12|4
Az Ubisoft közzé tette az idén márciusban érkező Far Cry 5 hivatalos gépigényét, ami biztatóan visszafogottra sikeredett. tovább2018. január. 23. 08:00|3
A kalózok sikeresen feltörték a Denuvo 4.8-at, mely többek közt az Assassin’s Creed Origins védelméért is felelt, bár nem egymagában. tovább2018. január. 22. 09:00|22
A Dragon Age: Inquisition egyik szereplője, Varric Tethras, háttere szerint sikeres író, regényét most pedig a valóságban is kiadják. tovább2018. január. 08. 10:00|1
Hat napja elkezdődött 2018, így a Sony mérleget vont, és közölte, hogy mely játékokra voltak a legtöbben vevők 2017-ben. tovább2018. január. 06. 12:00|0
A Valve közzétette áruházának eladásai alapján az elmúlt év legsikeresebb játékainak toplistáját, azokat bevételük után rangsorolva. tovább2018. január. 02. 10:50|0
A PUBG Corporation ünnepelhet, játékával megdöntötte még saját előzőleges rekordját is. Jövőre pedig mindez folytatódhat. tovább2017. december. 31. 09:45|0
Amikor idén áprilisban, nem sokkal a start után futottunk egy kört a Battlegroundsszal, még csak sejtéseink voltak a sikeréről, az azóta... tovább2017. december. 23. 10:00|0
A The Legend of Zelda: Breath of the Wild sikeres volt a kritikusoknál és a kasszáknál is, így már készítik a következő Zelda játékot. tovább2017. december. 21. 09:13|0
Apa, kezdődik! Évről évre előfordul, hogy egy játék néhány jogi védő kereszttüzébe kerül, akik sikeresen ítélkeznek úgy, hogy lövésük sincs,... tovább2017. december. 05. 11:06|4
A 2004-es Hellboy, Ron Pearlman főszereplésével nem volt sem anyagi, sem kritikai siker. A Lionsgate most újra előhozza a pokolból a figurát. tovább2017. december. 03. 18:00|0
Volt hajdan egy játék, amely a sikeres Gyűrűk Ura-filmek vizeinek mentén próbált babérokra törni, de elakadt valahol félúton a raurosi vízesés... tovább2017. november. 28. 16:26|3
A DC képregény univerzumnak nem kevés rajongója van, értelemszerűen ezt kihasználva a cég régóta igyekszik minél több filmet és bevételt... tovább2017. november. 27. 13:01|3
A Frontier nagysikerű vidámpark-menedzsment játéka elmúlt egy éves, ennek apropóján ingyenes frissítéssel kedveskednek a fejlesztők tovább2017. november. 23. 13:08|0
A nagy sikert aratott Fallout Sheltert fejlesztő Behaviour Interactive bezárta az egyik stúdióját és szélnek eresztett harminc dolgozót. tovább2017. november. 20. 19:00|0
Adam Kiciński szerint a Cyberpunk 2077 tartalmazni fog online elemeket is, hogy így biztosítsák a játék hosszú távú sikerét. tovább2017. november. 16. 10:00|0
A PlayerUnknown’s Battlegrounds fejlesztői nemrég új csalás elleni megoldásokat vezettek be, melyek máris meghozták az első sikereket. tovább2017. november. 15. 11:00|0
A szerkesztőségi anyagok vírusellenőrzését az ESET programcsomagokkal végezzük, amelyet a szoftver magyarországi forgalmazója, a Sicontact Kft. biztosít számunkra.