Championship/Football Manager: Ilyen egy igazi rajongó
Wenbin Huang Kínából utazott Angliába, hogy meglátogassa azt a klubot, aminek virtuális menedzsereként sikert ért el.
Wenbin Huang Kínából utazott Angliába, hogy meglátogassa azt a klubot, aminek virtuális menedzsereként sikert ért el.
Chris professzor újabb két videóval jelentkezik az Oktatómódban – ezzútal a World of Warcraft addonjaival és szakmáival ismertet meg titeket.
Már elérhető a PlayStation 4 legújabb, 5.00-ás szoftverfrissítése, amely számos új funkcióval bővítette a konzolt.
A Windows Őszi Alkotói Frissítése már megjelent és egy csalás elleni rendszert is hozott magával, bemutatkozik a TruePlay
Chris Matthews arról beszélt, hogy tökéletesen megértik, ha a játékosok egy része fenntartásokkal tekint a mikrotranzakciókra.
Többen is arra panaszkodnak az interneten, hogy hiába rendelték meg akár 2016-ban a játékot, a megjelenés után nem kapták kézhez azt.
A Relic Entertainment stratégiai játéka, a Dawn of War 3 nagyot frissült, ezzel egyidőben a hétvégén bérmentve kipróbálható.
A Fatshark egy hétig ingyenesen kipróbálhatóvá tette a Warhammer: Vermintide első részét, így október 26-ig szabadon játszhatunk vele.
A Mafia: City of Lost Heaven évekkel azután, hogy eltűnt a Steamről, megérkezett a GoG-re, természetesen DRM mentesen.
Megérkezett a sztorival foglalkozó trailer, úgyhogy végre már nem csak villanásokat láthatunk a Star Wars Battlefront 2 történetéből.
A Call of Duty: WWII-ban lesz egy rész, ami erőteljesen nemi erőszaktételre utal. Ausztráliában biztos megváltoztatják ezt a részt.
A Resident Evil 7 jó kritikákat kapott, a kasszáknál is jól teljesített, de eddig nem adtak el belőle annyit, amennyire a Capcom számított.
A Squillakilla nevű streamer kilenc óra alatt végigjátszotta az egész játékot DLC-kkel, méghozzá sebesülés vagy szintlépés nélkül.
A mai frissítéssel végre bekerül a sokak által hiányolt rangsorolt játék is CliffyB hányattatott sorsú online kompetitív lövöldéjébe.
A Denuvo fénykorának szemlátomást vége, most már egy nap alatt törik fel a kalózok a programot, ami egykor még megizzasztotta őket.
Az Activision benyújtott egy szabadalmat, ami egy kissé unfair módon bírná rá a játékosokat arra, hogy mikrotranzakcióban költsék a pénzüket.
Éppen október elején múlt el 25 éves a Mortal Kombat sorozat, ebből az alkalomból összeszedtünk pár igen kegyetlen kivégzést.
A Visceral bezárása okán több egykori dolgozó is megszólalt az ügyben, így kiderült, hogy a Dead Space sorozatnak már a második része is bukás volt.
Megjelent a 2K Sports idei üdvöskéje, a pankrátorok világába kalauzoló WWE 2K18, amit természetesen egy ütős trailerrel harangoztak be.
A Killing Floor 2 témájánál fogva sem maradhatott volna Halloween-i frissítés nélkül, kaptunk is újdonságokat szép számmal.
A készítők Twitteren jelentették be, hogy október 26-án érkezik a Mortal Empires kampány, amivel akár az egész világot meghódíthatjuk.
A World of Warcraft régebbi verzióit futtató (most éppen) Elysium Project ismét a múlté, ketten visszaéltek a játékosok bizalmával.
Jövő hét kedden érkezik a Bungie online FPS-e PC-re, a fejlesztők pedig jelezték, hogy az előrendelőknek már elérhető az előtöltés.
A bezárással együtt a Visceral Games fejlesztette Star Wars kalandjáték is más kezekbe kerül, persze a megjelenés is csúszik.