FIFA 18 – Rosszabbul nyitott a FIFA 18, mint elődje
A FIFA 18 dobogón nyitott a brit eladási toplistán, de az elemzések szerint a fizikai változat 25%-kal gyengébben teljesít, mint a FIFA 17.
A FIFA 18 dobogón nyitott a brit eladási toplistán, de az elemzések szerint a fizikai változat 25%-kal gyengébben teljesít, mint a FIFA 17.
Az ESRB adatlapjai szerint a GTA: Liberty City Stories és a Vice City Stories is jön PS4-re, sőt a Max Payne 2: The Fall of Max Payne is.
Újabb CGI trailerrel örvendeztetett meg minket a Ubisoft, amelyben az október 27-én debütáló Assassin’s Creed Originst harangozza be szokatlan módon.
Egy koreai cég a Euro Truck Simulator 2-t alkalmazza az önvezető kamionokat vezérlő mesterséges intelligencia betanítására.
A múlt héten megjelent játékok közül nem is egy, hanem egyből két Denuvóval védett programot törtek fel sikeresen 24 óra alatt.
Pete Hines szerint a Bethesda nem akar csak Falloutot és Elder Scrolls-t gyártani, így ha eszükbe jut egy új IP, arra indulnak majd el.
Bár alig pár napja indult el a Call of Duty: WWII nyílt bétája PC-n, az internetet máris elárasztották a csalókról készült videók.
A Nintendo jó időben ismerte fel a retro jelentőségét, mára pedig az összes egykor legendás cég előállt sikertermékük modernizált változatával.
Nem október első hete lesz az idei ősz legerősebbje játékmegjelenések szempontjából, de az autózás szerelmeseinek lesz miért örülni.
Újabb videoval jelentkezett a Robert Space Industries, ami a készülő űrprogram egy újabb szeletét mutatja be.
Két héttel ezelőtt jelent meg a Dishonored 2 első kiegészítője, de a speedrunnerek már egymás rekordjait döntik meg.
Az orvosok és a pékáruk birodalma után komolyabb téma felé fordul a Bossa Studios – fejlesztői túlélős játékot készítenek, de olyat, amihez hasonló nem nagyon van a műfajban, és már csak ezért is megéri lelkesedni érte. Na meg azért, mert tényleg nagyon jó.
Jelentős nap a mai: húsz évvel ezelőtt jelent az egyik legjobb posztapokaliptikus játék, a Fallout. Most pénz fizetése nélkül meg lehet szerezni.
Abubakar Salim, a Bayeket megformáló színész egy BAFTA esemény kapcsán mondott néhány szót, hogyan kapta meg a szerepet.
Újabb videó került ki a netre a Star Wars Battlefront 2-ről, amiben a történet egyik jelenetét nézhetjük végig.
Ma jelent meg a FIFA 18, és PC-n sajnos ezzel is probléma akadt: néhány játékos számára elérhetetlen volt az Originen.
A Nintendo jövőre elkezdi fokozatosan bezárni a Wii Shopot, aminek végeredménye valószínűleg a konzol támogatásának megszűnése lesz.
Megjelent a FIFA 18 és nagyon jó értékeléseket kapott, ám a Switch változat nem teljesen ugyanaz, mint PC-n, Xbox One-on és PS4-en.
A PC Guru Webshopból már rendelhető az Esport Magazin első száma, az újságosoknál szeptember 30-tól található meg.
Újabb két trailert kapott a God of War, amik művészeti képekkel mutatják be Kratos két, a norvég mitológiából átvett ellenségét.
Bár elég messze a Bioware sci-fi lövöldéjének a megjelenése, a játék rendezője már megnyugtatott mindenkit Twitteren, hogy lesz béta.
A Creative Assembly szerint egyes modok bekavarhatnak a program működésébe, ezért egyelőre nem elérhető a Steam Workshop a játékukhoz.
Sikeresen lezajlott a Ghost Recon: Wildlands többjátékos módjának, a Ghost War-nak a bétatesztje, nem kell sokat várnunk a megjelenésig.
Újabb trailert kapott a Red Dead Redemption 2, amiben végre többet láthatunk magából a játékból és a történetből.