Tesztek

Nem új, de nem is unalomig ismert alapötlet, egészen egyedi látvány, megkapó hangulat – ez lenne a Vane, ami az előzetes információk alapján kifejezetten ígéretes játéknak tűnt. A fejlesztők hibás döntései ugyanakkor rendre gátat szabnak a felhőtlen szórakozásnak, így a misztikus kalandjáték összességében inkább frusztráló, mintsem élvezetes.

A craftolós túlélőjátékok még mindig igen nagy népszerűségnek örvendenek, a leginkább a Don’t Starve és a The Flame in the Flood címekhez hasonlatos, korábban PC-re, de most már konzolra is megjelent Smoke and Sacrifice azonban elsősorban egyedi koncepciójával és remek történetével hívja fel magára a figyelmet.

Nagyon repül az idő. Tisztán emlékszem, hogy egy éve még mennyire vártam a Project Cars 2 autós mekkáját, hogy azután kedvemre válogathassak a kocsik és a pályák között. Mára már kezünkben van a teljes season pass tartalom is, így jelenthetem, hogy az öregedés is jól áll a programnak!

A Dakar a világ legkeményebb tereprali versenye. A Bigmoon Entertainment vállalta fel azt, hogy 2003 után egy modernebb és valamivel komolyabb köntösben kalauzol el minket Bolívián és Perun át Argentínába. Az eredmény nem túl szívet melengető, de egy kiváló cím lehet, ha kitartanak mellette.

Kevesebb, mint egy évet kellett várni arra, hogy újabb utakon szállítmányozzuk a tonnákat az USA területén. Az American Truck Simulator következő állomása Új-Mexikó után Oregon, ami azt jelenti, hogy már csak egy államnyira vagyunk attól, hogy legalább Kanadáig átszelhessük az országot.

Amíg itthon a 8 bites korszakot a C64 uralta, addig a tengerentúlon és japánban a Nintendo akkori masináját nyüstölték a legtöbben. Mega Man ennek a korszaknak volt a hőse, de a kis Kék Bombázó a rákövetkező generációkban is megannyi formában bukkant fel. A Mega Man 11 visszatérés a gyökerekhez, egyben útmutatás is a sorozat jövőjét tekintve.

Ríviai Geralt története lehet, hogy véget ért, de a Witcher világa sokkal gazdagabb egy kósza professzionális szörnyvadásznál. Ezt pedig nemcsak Andrzej Sapkowski könyvei, de a Thronebreaker is bizonyítja, ami a Witcher-univerzum egy új történetét meséli el.

Ha valaki azt mondja nekem, hogy lesznek olyan éjszakáim, melyeken náci katakombákban hömpölygő, lila takonykupacokat gyilkolok le turbános szikh barátom, Itchaka sörétes puskájával, miközben a vállán lila házisüsüvel mesterlövészkedő francia ellenállólány segíti harcomat, hát, harsányan kikacagom. Pedig.

Forradalmi technikai ötletekkel, de a már szó szerint unalomig ismert játékmenettel tért vissza a Mario Party, ami igazából csak a címében szuper: nem ez lesz az az epizód, amely megreformálja a sorozatot, vagy amiért milliók fognak Switchért rohanni a boltokba.

A Treyarch mintha csak atomot dobott volna le, mikor kiderült, hogy a BO4 már nem tartalmaz egyjátékos kampányt, inkább a multira összpontosít, a robbanás pedig felégette az internet haragos népét. A kérdés azonban az, hogy mi a fontosabb – a 6-10 órás történet, vagy a több száz órát nyújtó többjátékos szegmens?

Idén a kalandműfaj nemcsak a stílust alaposan felkavaró Telltale Games látványos bukása okán érdemel némi figyelmet, hanem a francia „nagy csúnya farkas” miatt is, a stúdió ugyanis ez év márciusában indította útjára első kalandjátékát, vagyis annak első epizódját.

Negyedik alkalommal csapnak össze az ősi Kína és a feudális Japán legnagyobb harcosai egy minden eddiginél nagyobb, gigászi háborúban, ám a görög istenekkel fűszerezett hadakozás roppant monoton gombnyomogatást kínál a téma elvakult rajongói és a friss érkezők számára.

Milyen lehetett gyerekként átélni a második világháború eseményeit, szörnyűségeit? Nem gondoltátok volna, hogy ennyire komoly témája lesz egy ilyen bájos kinézetű játéknak, ugye? A My Memory of Us két gyermek barátságáról és szeretetéről szól, kalandjaikról és arról a kötelékről, ami minden borzalmat kiállt.

A Warhammer 40K világában az elhagyott, látszólag üresen sodródó űrhajók kivétel nélkül tele vannak „alvó” génorzókkal, de mindig csak egy 4-6 fős űrgárdista osztag megy be rendet tenni. Lehet, hogy a tesztoszteron az agyukra ment? Ja, nem, hanem mert ez a Space Hulk, és ez így van megírva…

A Carcassonne egy hazánkban is meglehetősen népszerű asztali játék, amely a stratégiai és logikai gondolkodásra helyezi a hangsúlyt, valamint ezt az egészet jól nyakon önti egy miniatürizált birodalomépítés stratégiai kérdéseivel. Az Asmodee-nek köszönhetően most már Switchen is játszhatjuk a klasszikust.

Képzeld el, hogy békésen éled démoni életedet, amikor egy rejtélyes öregember megidéz, és közli: a sorsotok össze van kötve, szóval jobb, ha azt teszed, amit ő mond. Először válassz három halott hős közül egyet, aztán vágj neki a nagyvilágnak, csapj szét két létsík lakói között, és persze segíts az öregnek megmenekülni a pusztulástól.

A tízéves évfordulóra ütemezve érkezett meg nyugatra a vizuális novellák egyik koronázott királya, ráadásul abból a Spike Chunsoft istállóból, amely mára szinte egyeduralkodóvá vált a műfajban, legalábbis annak a nyugati lokalizációval rendelkező felhozatalát tekintve.

A 4x stratégiai játékok közé… tudjátok, a körökre osztott kis csúfságokhoz, ahol a felfedez, terjeszkedik, bányász és kebelre ölel, vagy megsemmisít doktrína alapján épülnek a birodalmak, szóval ide érkezett egy új aspiráns, méghozzá az ókori Rómát megszólítva.

Amikor már azt hittük, végleg elvesztettük őket, a JRPG-k nemcsak új erőre kaptak, de még a Steamet is meghódították – nincs hónap, hogy valami klasszikus ne kapna újrakiadást, és nincs olyan újdonság, ami számítógépen ne színesítené a felhozatalt.

A második világháború örök és úgy tűnik, megunhatatlan témája a taktikai és stratégiai játékoknak. A Csendes-óceán vízi hadműveleteivel mégis viszonylag kevés fejlesztő foglalkozott. A Victory At Sea már megpróbálta betömni ezt a rést, és most nekifut újra.

A lengyel Binary Giants által megálmodott játékban a nem is olyan távoli jövőben kíméletlen idők járnak az autóversenyzőkre. A tízféle gépjármű, a három autózható helyszín (valamint ezek variációi), és az összes létező időjárási körülmény felsorolása, mint fő attrakció viszont arra enged következtetni, hogy ebben a jövőképben bizony nem lesz köszönet.

Egy játék, ami ötvözi a No Man’s Sky bejárható, végtelenszámú űrbéli helyszíneit és a Minecraft szabadon átépíthető vagy lerombolható világát – nos, mindenki számára tud valami izgalmasat mutatni. Akár PC-n, akár PS4-en keresel új kihívást: a Boundless nem ismer határokat.

Neil Gaiman Neverwhere című könyvének urban fantasy világát eleveníti fel a kis csapat platformere, ami az alapokhoz steampunkos adalékokat keverve teljesedik ki – vagy legalábbis megpróbálkozik vele, hiszen a mezőny erős, ezt nemrég pont az Unravel második része bizonyította.

Előzményt kapott a tavalyi lopakodós horror játék, a Hello Neighbor, ami nem olyan félelmetes, mint elődje, ám semmivel sem vidámabb.