Sziasztok! Ismét itt vagyok, még élek és most kiélem az alkotási kényszerem. Aki nem tudná szerdán ingyenesen letölthetővé és elérhetővé vált a Valve által készített „egy órás DotA 2 reklám”, ami nem más, mint egy dokumentumfilm. A címe megtévesztő lehet ugyanis a Free To Play névre keresztelt mozi nem a játékstílusról szól, vagy annak a modelljéről, hanem legelső The International tournamentről, amit maga az anyacég alapított 2011-ben és a néhány kiválasztott versenyzőről, akik részt vettek rajta.

Először is azt szeretném kérni azoktól, akik nem látták még a filmet, hogy NÉZZÉK MEG! Komolyan. Azoknak is tanulságos/ érdekes lehet, akiknek fogalma sincs mi fán terem a MOBA, viszont a háttértudás cseppet sem fontos ez esetében. A film gerincét a versenyzők háttérsztorijai adják, amelyek igazán jól lettek tálalva, viszont ennél jobban nem szeretnék belemenni a dolgok sűrűjébe. Maradjon minden meglepetésnek. A lényeg, hogy teljes mértékben megéri rászánni az időt, pláne, hogy nem kell érte fizetni! ;) Ja és azt mondtam már, hogy van hozzá magyar felirat?

Szóval elégedett vagyok. Pontosan azt kaptam, amit vártam: történeteket, némi plusz információt, betekintést az e-sportok világába és mindezt ízlésesen szervírozva. Egyedül annyi „problémám” akadt a Free To Playjel, hogy a hangkeverés nem sikerült túl jól, - amíg az egyik fülem remekül szórakozott addig a másik elhanyagolva érezte magát - továbbá, hogy picivel több eredettörténetet szerettem volna látni a DotA-t illetően. Ezen felül pontosan úgy és azt kaptam, amit vártam, tehát nem panaszkodom. A méltatlanul alulértékelt audiokommentárokat is hallgassátok meg! Ehhez viszont szükségetek lesz az angoltudásotokra, mivel nem mellékeltek feliratot a készítők. Fear és Dendi az egész film alatt megosztja velünk a gondolatait és szerintem nem kell több indok ahhoz, hogy belevágjatok. Még itt vagytok? Na, sipirc letölteni és aztán írjátok meg nekem, mit gondoltok TI a filmről! Előre is köszi!





Utóirat: nem, még mindig nem játszom online, csak a botokkal szórakozom, mert kétbalkéz vagyok!