Itt a reggel és még mindig folyik a stream. Ezt a bejegyzést is éppen egy meccs nézése közben készítem nektek. Az este folyamán egy „aprócska” technikai bakiba ütközött a közvetítés, ezért háromnegyedórával később kezdődött az esemény, később pedig több mint egy órán át stagnált a C9 vs CDEC game 2. Ez egy közel 3 órás csúszáshoz vezetett, szóval azok, akik szeretnek korán kelni még elkaphattak pár alsóági mérkőzést.


A nyitóünnepségről nem szeretnék sokat beszélni. Itt volt Gabe Newell, mint ahogy megszokhattuk. Bemutatták a csapatokat és megnézhettük a Steamről ismert előzetest élő, nagyzenekari kísérettel. Hype, hype, hype. Aztán következett az előshow, ahol interjúkat és játékos profilvideókat láthattunk az LGD és a Empire egy-egy tagjával a középpontban közvetlenül a játék előtt. Mindezek után jött a bevonulás, kézfogás és végül elkezdődött a TI5.

LGD vs Team Empire


A torna első két játéka volt eddig talán a legparádésabb, ami a fő rendezvényt illeti. Az első game túlságosan is „oroszos” stílusú volt. Az Empire agresszív, erőszakos játékot játszott, aminek meglett az eredménye. Rendkívül pörgős és mozgalmas meccset láthattunk, ami közel egy órán keresztült tartott.

A második kör már közel sem volt ilyen izgalmas. Az Anti Mage és a Lycan pick miatt hosszú, vontatott játék lett a visszavágóból, ami az utolsó percben, szinte a semmiből fordított meg a carry. A végjátszmáért érdemes belenézni ebbe a közvetítésbe.

Az utolsó meccsen már közel sem voltak ilyen kegyesek az istenek. Pár mid-lane gank megtette a hatását, amit később farmolással sem tudott megoldani a hátrányban lévő csapat. Hamar egyértelművé vált, hogy hiába minden erőfeszítés, ezen már senki sem fog tudni változtatni, viszont az utolsó pillanatig kitartottak és csak a legvégén jött a GG.


Cloud 9 vs CDEC Gaming


Akik figyelemmel kísérték a Group Stage meccseit azok számára könnyű szerrel kiszámítható volt az eredmény. Nincs mit taglalni rajta. Az első megmérettetés katasztrófába fulladt. Már onnan lehetett tudni, hogy gond van, amikor a mindennek a legelején a supportnak kellett behúznia a killeket a carry elől, különben még az sem lett volna meg nekik.

A második menet egész ígéretesen indult, ám az egy órát meghaladó pause nem segített a fölényben lévő csapatnak. Hamar throw lett belőle. 322 Kappa, I’m out of here.

MVP Phoenix vs Newbee


Az alsó ág első mérkőzése szintén nem volt rövid. Az utolsó pillanatig kétséges volt, hogy ki fog tovább jutni, mivel folyamatosan ment az adok-kapok. A végére azonban a meta gaming ismét megcsillogtatta magát. Végül bejött a számításom, amit a tegnapi blogban előre jeleztem és a vesztes csapatot eliminálták a tornáról.

Vici Gaming vs Natus Vincere


Sokak szíve szakadt meg ennek a meccsnek a végén. Habár mindkét fél parádésan játszott nem egy megkérdőjelezhető döntés és rettenetes hiba miatt kicsúszott a vesztésre álló csapat kezéből a gyeplő és egy pazar végjátékot követően elbúcsúztunk egy újabb teamtől. Mindenképpen érdemes egy pillantást vetni a visszajátszásra, mert a throne rush és az instant buyback párharc igazán izgalmas volt. Talán majd jövőre másként alakul.


Vitus.Pro vs Fnatic


Egy domináló, könyörtelen játék ellen nehezen lehet védekezni, amin ellehetetleníti a core és a mid játékosok fejlődését. Nyomás híján a carrynek sem marad esélye a farmolásra, ami hosszú, agonizáló véghez vezetett. Az utolósó Roshan harc végképp eldöntötte a játék végkimenetelét. Az idő közben elkészülő BKB sem segített. GG WP.

Invictus Gaming vs MVP Hot6


Kiegyensúlyozott, izgalmas drafttal kezdődött, még jobb teamfightokkal folytatódott és a végére kiszámítható lett. Viszont akcióban és versenyautókázásban sem volt hiány a Space Cowval és a Bloodcyka-val megtámogatott Radiant és Dire oldalakon. A csapatok javarészt egymás körül köröztek és bontották le egymás tornyait, majd az utolsó team fight végét meg sem várva jött a GG.



Ennyi lett volna mára. Holnap még érdekesebb napnak nézünk elébe, hiszen felső ágon játszik az EG, a coL és a Secret, illetve a loser bracket is tartogat meglepetéseket. Let’s get hyped.







SPOILER (eredmények):
Nyertes csapatok: LGD, CDEC, MVP Phoenix, Vitus Pro, IG.
Eliminált csapatok: Newbee, NaVi, Fnatic, MVP Hot6.
Felső ágból Alsó ágba átcsúszó csapatok: Team Empire, Cloud 9.