Én magam hosszú ideig csak hagyományos, nyomtatott könyveket olvastam, de abból rengeteget. Egy ideje televíziónézés helyett is ezt teszem, hiszen az elmúlt egy évben rengeteg jó könyvet vásároltam meg, legutóbb George Martin A Jég és Tűz Dala ciklusának első négy kötetét, angolul. Sajnos ezek olvasásával az utóbbi időben igen lassan haladtam, mert lassan közeledem jogász képzésem végéhez, és a vizsgákra való felkészülés miatt egyéb teendőimre kevesebb idő jut. Saját könyveim száma megközelíti az 300-400 kötetet, melyben megtalálható Tolkien Gyűrűk Urájától kezdve Rowling Harry Potterén keresztül a katonai szakkönyvekig, és Asimov Alapítvány sorozatáig sok minden.

És hogy tulajdonképpen miért született ez a poszt?

Egy ideje hangoztatják, hogy a Gutenberg-galaxis veszélyben van, a televíziózás, a számítástechnika, és az internet terjedésének köszönhetően. Az internet mára minden tudás forrásává vált, és bizony sokszor egyszerűbb beütni a megfelelő keresőszót a google-be, yahoo-ba, vagy bármilyen keresőbe, mint hogy hosszú órákig bújja az ember a könyvtárak állományát, míg megtalálja a megfelelő tudást. Emlékszem, az első szakdolgozatomat szinte kizárólag nyomtatott könyvek tanulmányozásával, olvasásával írtam meg, míg a mostanihoz már internetes forrásokat is felhasználtam, hiszen külföldi szakanyagokhoz itthon szinte lehetetlen vagy nagyon nagyon nehéz hozzáférni. Pár éve egy új esemény történt, amely újabb szöget ütött a Gutenberg-galaxis koporsójába... Szerintem már kitaláltátok, hogy miről beszélek. Igen, az e-könyvolvasók tömeges elterjedéséről (na jó, itthon még nem). Egy ideig szkeptikusan figyeltem az eseményeket, de amikor testvérem megvette a sajátját, egy Kindle 2-t, akkor szépen kifejtettem neki, hogy nekem ilyen sosem lesz, mert az e fajta olvasást a könyvek meggyalázásának tartom. Azért, mert szeretem a papír illatát, érintését, azt, hogy lapozom a könyvet, és egyáltalán, a nyomtatott könyvet. Egy idén júniusban megjelent amerikai felmérés szerint minden tizedik amerikai felnőttnek van valamilyen olvasója, amely elég nagy számot jelent, hiszen az Egyesült Államok lakosainak száma túl van a 300 millión. Persze ott kizárólag az Amazon Kindle és a Barnes & Noble Nookja az ismert és vásárolt brand, van más márka is, de azok csak úgy vannak. A Kindle itthon is mindenki által ismert, hiszen az Amazon már elég régóta szállítja Európába is, ugyanakkor az új Nook Color egy Android alapú készülék, amelyet a Barnes & Noble a saját képére alkotott, tehát Európában nem működik.

A Magyarországon forgalmazott e-könyvolvasók még mindig az "enyhe" túlárazás tüneteit mutatják, hiszen a piacon kapható olvasók ára negyvenezer forinttól 70-80, esetleg kilencvenezer forintig is terjedhet. Ez pedig nem versenyképes ár, különösen  annak fényében, hogy mennyi a minimálbér itthon. Az Amazon Kindle-je már évek óta vezeti az eladásokat, és Jeff Bezos szeptember végi bejelentésével, melyben bemutatta a Kindle új generációját, még inkább alávágott a piacnak. Tény: a Kindle 79 $-os áránál nincs jobb a piacon, így valószínű, hogy az Amazon új olvasója a 2011-es karácsonyi szezon slágerterméke lesz Amerikában. Magamat legyőzve szeptemberben én is rendeltem egy Kindle-t (Kindle 3 Special Offers, mostani nevén Kindle Keyboard), és rájöttem, hogy egy ilyen készüléket olvasni van akkora élmény, mint egy valódi könyvet. Az ingyenes 3G letöltés hab a tortán, ráadásul a memóriára férő 3500 könyv több, mint elég, akár egy életre. Eddig kilenc könyvet töltöttem le: a Bibliát, és néhány klasszikust, mint például a Büszkeség és balítéletet, vagy a Háború és békét. Már beterveztem magamnak  a Dűne sorozatot, Frank Herbert klasszikusát, és még néhány más sci-fit, szépirodalmi művet, valamint krimit, amit szeretnék a közeljövőben megvásárolni. Persze a fizetés bankkártyával működik, és az áruház összes könyve angol nyelvű, nem baj, hiszen tökéletes nyelvtanuláshoz. Ha ti is szerettek olvasni, vegyetek/kérjetek egy Kindle-t, mely tökéletes társ lehet a mindennapokban, de akár egy hosszú utazás alatt is. Mindemellett remélem, a nyomtatott könyvek nem tűnnek el, és a Gutenberg-Galaxis 600. születésnapját is megünnepelheti az emberiség.