Úgy látszik, a "cégér" annyira nem kellett a Square-nek, ugyanis a nagy vállalati átszervezés részeként bevonták az Eidos nevet, az európai céget pedig átnevezték Square Enix Europe-ra. Az Eidos régi európai, illetve amerikai vezetői irányítják az átnevezett stúdiókat is, így tulajdonképpen tényleg csak arról van szó, hogy az Eidos logó eltűnik majd az eljövendő Tomb Raiderek alól, és átadja a helyét a Square Enix Europe-nak, ami azért, lássuk be, kicsi furcsa látvány lesz... Az elnevezés azért megmarad, de csak az Edios saját fejlesztőstúdiónál.
A Square Enix bevonja az Eidos márkanevet
A japán kiadó egyesíteni szeretné egész cégét Európában és Észak-Amerikában is, ezért az Eidos nevet kiadóként bevonja, és csak a fejlesztőstúdióknak marad meg ez az elnevezés.
Úgy látszik, a "cégér" annyira nem kellett a Square-nek, ugyanis a nagy vállalati átszervezés részeként bevonták az Eidos nevet, az európai céget pedig átnevezték Square Enix Europe-ra. Az Eidos régi európai, illetve amerikai vezetői irányítják az átnevezett stúdiókat is, így tulajdonképpen tényleg csak arról van szó, hogy az Eidos logó eltűnik majd az eljövendő Tomb Raiderek alól, és átadja a helyét a Square Enix Europe-nak, ami azért, lássuk be, kicsi furcsa látvány lesz... Az elnevezés azért megmarad, de csak az Edios saját fejlesztőstúdiónál.
Támogass minket!
A PC Guru februárban indította el támogatói programját, azzal a céllal, hogy az új, online érában is segíthessétek a magazin hosszú távú működését. A közösségi támogatáson keresztül biztosítható, hogy még több hírrel, teszttel, előzetessel, kritikával, beszámolóval, videóval és egyéb érdekességgel kedveskedhessünk számotokra.
Kapcsolódó információk
Tomb Raider: Underworld megjelenés:
2008. november 21.
Tomb Raider: Underworld gépigény:
CPU: 2500 MHz,
RAM: 1024 MB,
VGA: 256 MB,
HDD: 7 GB



a 47-est meg rózsaszín kimonoban. XD
Egyébként Európában biztos vagyok benne, hogy az Eidos a jobban csengő név, USA-ban/Kanadában már nem annyira.
Lost Planetet is elkaszáltam, mert nem az én világom, akárcsak a Resident Evil-t. A japán játékok harcrendszere nekem túl idegesítő. Lost Planetben lassú volt a főhős, RE5-ben meg nem tud ellépni szerencsétlen a zombik elől oldalra, ha céloz valakire, de ha nem céloz, akkor sem tud stréfelni. Meghagyom ezeket másnak. Tudom ezek nem a Square Enix munkái, de ha keleti akkor idevág.
Európai vagyok hazai gémeket tolok. Remélem nem lesz Larából ilyen mangás, hentais buxa, meg kardok Lara kezében mert akkor a fejükre koppintok.
rocknrolla neked adok igazat én is így vagyok vele. Inkább Lara és a kopasz, mintsem xmillió sorszámú játékokat toljak. Most nem minősíteni akartam. Biztosan jók, ha ennyi készül belőlük, de nem nekem valók.
Zola2000: azért én hamarabb játszok pl egy hitman el mint a Dragon Quest és a Final Fantasy x ahanyadik részével. Kinek mi jön be, személy szerint akor már inkább a Tomb Raider és a Hitman. Amugy én sem ismertem őket, mert az ő gyártmányikal nem játszotam de igy most már képben vagyok.
Csak a minőség ne romoljon a többi nem számit.
Remélem tisztábba vagy vele mekkora hülyeséget mondtál.
Nekem nem baj hogy új a neve csak ne a minőség rovására menjen.
Viszont igy lesz egy Square Enix Hungary
Ez azért így mégis csak jobban mutat "Eidos Square Enix Europe" szerintem!
(kiadónévcserélős, szerintem)