Akárhogy is nézzük, lassan véget ér a január, és ez már bizony az AAA piacon is érződik. Múlt hét pénteken jelent meg például a Resident Evil 2 Remake (illetve az Anthem VIP demóját is ezen a hétvégén lehetett kipróbálni), ha pedig kicsit előre tekintünk, februárban már olyan címek várhatóak, mint a Metro Exodus, az Anthem vagy a Far Cry: New Dawn. Ez azonban nem jelenti azt, hogy indie fronton ne történt volna semmi említésre méltó, mutatjuk is, melyek a legérdekesebb megjelenések az elmúlt két hét kínálatából.

Valamint amolyan keresztpromóció gyanánt itt szeretném felhívni a figyelmeteket arra, hogy a lent szereplő játékok mindegyikéről remek cikket lehetne írni a PC Guru legújabb Tesztelj Velünk! pályázatára.

My Time At Portia

  • Megjelenés: 2019.01.15.
  • Mire: PC (jelenleg), PS4, Xbox One, Nintendo Switch (tavasszal)
  • Ár: 30 euró (9500 forint) Steamen
  • Steam áruházi oldal

Január 15-én a My Time At Portia kilépett a korai hozzáférésből, és immár teljes verziójú játékként elérhető, legalábbis PC-n, a konzolos verzióra ugyanis sajnos tavaszig várnunk kell. A Pathea Games alkotása lényegében egy olyan RPG, ahol a gyűjtögetésen és a craftoláson van a hangsúly, helyszíne pedig a már a címben is szereplő Portia.

my-times-at-portia-004.jpg

A történet szerint egy Portiába érkező fiatalt alakíthatunk, akinek át kell vennie apja igencsak romos és elhanyagolt műhelyét. Ahhoz, hogy megkapjuk az engedélyünket, három tesztfeladatot kell teljesítenünk, onnantól kezdve pedig, hogy ezt megtettük, kezdődhet az igazi játék. Be kell illeszkednünk a városka társadalmába, valamint a különféle megbízások teljesítése révén el kell érnünk, hogy mi legyünk a környék legjobb és legkeresettebb építője. A My Time At Portia egy igen hangulatos és kellemes kaland, amit kár lenne kihagyni.

Meeple Station

  • Megjelenés: 2019.01.17. (Early Access)
  • Mire: PC
  • Ár: 17 euró (5400 forint) Steamen
  • Steam áruházi oldal

Az űrállomások megtervezése és megépítése nem könnyű feladat. Hiszen az életre talán legkevésbé alkalmas helyen, az űrben, kell kialakítani egy olyan építményt, amely alkalmas az emberek elszállásolására és életben tartására egyaránt. Ha a te fantáziádat is piszkálja már egy ideje az űrállomás tervezés gondolata, de nincs elég tőkéd, hogy a valóságban vágj bele a projektbe, jó hír lehet, hogy a nemrég megjelent Meeple Stationben hacsak virtuálisan is, de felépítheted a saját bázisodat.

A fejlesztők ígérete szerint a Meeple Station egy nyílt végű űrállomás szimulátor, mely a Rimworld szellemében készült, és lényegében egy soha véget nem érő kalandot kínál nekünk. A feladatunk papíron egyszerű: építenünk kell egy űrállomást, életben kell tartanunk annak lakóit, valamint, ha kedvünk tartja, fejleszthetünk új technológiákat, vagy akár a galaxist is feltúrhatjuk értékes nyersanyagok után kutatva. Azonban nem árt, ha vigyázunk, hiszen az űr végtelen sötétjében számtalan veszély leselkedik ránk: elég csak a kóbor meteorrajokra, a vérszomjas űrkalózokra vagy az arczabáló űrpolipokra gondolni.

Tunche: Arena

A Tunche már első pillantásra is igen ígéretes játéknak tűnik. A LEAP Game Studios alkotása egy kézzel rajzolt beat’em up, ami a zsáner klasszikus elemeit vegyíti a roguelike stílussal, a perui mondákkal és egy maximum négyfős kooperatív móddal. A Tunche: Arena pedig lényegében ennek a játéknak egy ingyenes verziója, melynek elsődleges célja, hogy megismertesse a játékosokat a Tunche harcrendszerével és úgy általában a koncepciójával.

A Tunche: Arenában Rumit, a sámánt, irányíthatjuk, játékmódok közül pedig összesen kettő áll rendelkezésünkre: a Horde és az Endless mód. Előbbi során a célunk átverekedni magunkat az ellenfelek egyre erősebb hullámain, hogy végül legyőzhessük a főellenséget is, az utóbbi pedig, ahogy neve is mutatja, egy végtelenített móka, itt azt nézhetjük meg, meddig bírjuk a verekedést. A Tunche: Arenában továbbá helyet kapott egy rangsor is, így semmi akadálya, hogy más játékosokkal is összevethessük a teljesítményünket.

Slay the Spire

  • Megjelenés: 2019.01.23.
  • Mire: PC, Nintendo Switch
  • Ár: 21 euró (6700 forint) Steamen
  • Steam áruházi oldal

Nemrég lépett ki a korai hozzáférésből a Mega Crit Games alkotása, mely egy igen egyedi keverése a múfajoknak. A Slay the Spire ugyanis a kártyajátékok és a roguelike mechanikák világát próbálja minél közelebb hozni egymáshoz, a végeredmény pedig egy kifejezetten szórakoztató egyjátékos kártyagyűjtögető program.

A Slay the Spire-ben célunk a címben is szereplő Spire avagy torony megmászása, ehhez azonban számtalan összecsapást kell túlélnünk, méghozzá az általunk összeállított egyedi pakli segítségével. Minden próbálkozásunk előtt összesen három karakter közül választhatunk, melyek közül mindegyiknek megvannak a saját egyedi kártyái. Lapokból több mint 250 darab került a játékba, ezeket pedig kiegészíti a több mint 150 felhasználható tárgy és a több mint 50 misztikus esemény, melyek egyaránt segíthetnek nekünk vagy hátráltathatnak minket.

Valfaris

  • Megjelenés: 2019 (A demo már elérhető)
  • Mire: PC, PS4, Xbox One, Nintendo Switch
  • Steam áruházi oldal

Heavy metal ihlette 2D-s akció platformer. Kell-e ennél többet mondani? A Steel Mantis játéka már első ránézésre is egy brutálisan pörgős, kőkemény alkotásnak tűnik, melyben stílusos pixelgrafika és zúzós zene mellett lőhetjük cafatjaira az ellenfelek hullámait. Ráadásul Steamen már elérhető egy ingyenes demo is, melynek hála megjelenés előtt is belekóstolhatunk az akcióba.

A játék története szerint a hosszú ideje eltűnt Valfaris erőd újra megjelenik a galaxisban, méghozzá egy haldokló nap közelében. Az egykor idilli és önfenntartó világ azonban mára a múlté: megfertőzte valami sötét és gonosz erő, mely romlásba taszította az egész erődöt. Az általunk alakított Therion is Valfarisban született annak idején, most pedig visszatér, hogy kideríthesse, mi történt szülővilágával, és egyben le is számoljon az erőd szívében lapuló gonosszal.

End State

Az Iron Sight csapatától érkező End State egy körökre osztott akciójáték, melyben egy zsoldosbrigádot kell terelgetnünk a győzelem felé. A feladatunk nem kisebb, mint egy terrorszervezet felderítése és felszámolása egy háború sújtotta országban, utunk során pedig lázadókkal, bűnözőkkel és privát katonai cégek embereivel is összeakaszkodhatunk, ha épp az utunkba állnak.

A fejlesztők ígérete szerint egy teljesen nyílt világú játékot kapunk majd, ahol mi döntjük el, melyik küldetéseket vállaljuk el és kit bérelünk fel a csapatunkba. A tűzharcokat a mindig aktív reakció rendszer és a golyók pontos ballisztikus szimulációja teszi izgalmassá, de két küldetés között sem fogunk unatkozni, hiszen a mi feladatunk lesz az embereink képességeinek és felszerelésének menedzselése is.