Hát ugyebár Collner barátunk hangsúlyozta, hogy van egy bizonyos vonal a SC vonal ahonnan lehet előzni a régi célvonal elhagyása helyett és szerintem mivel ez a bokszutca kijárata előtt történt (véleményem szerint) , ami még szerintem messze van ettől a bizonyos vonaltól, emiatt kapta a büntetést, bár ez csak az én személyes értelmezésem az új szabályról, bár hogy ténylegesen, hogy szól a szabály arról fogalmam sincs, ezt most csak Collner szavaiból vettem ki.
Egyébként rendkívül örülök ennek, hogy a remek kis RTL kommentátoroknak kellett 6(?) verseny, hogy ezt az új szabályt közöljék, de legalább már akkor mondták volna mikor Malajziában (?) a sokak szerint felháborító Hamilton Webber előzés volt, mert akkor én is csodálkoztam, hogy Hamilton-t hogy nem büntették meg, mikor a célvonal előtt előzte meg Webbert, és ugye akkor még hála a mi jó kis Palik Lacink kiabálásának a kis remegős félős Gyulácska nem mert megszólalni és ezt a fontos kis információ morzsát közölni velünk
Egyébként sajnálom Schumit, mert azért szép előzés volt, meg megint Rosberg előtt végzet ( bár ha az agyacskámban a kis gonosz ördögök sugdolóznak, akkor megint arra kell gondolnom, hogy Rosberget tudatosan rakták be Schumi mögé, mert nehogy már Ross Brawn -a zseni- ne vegye már észre, hogy Rosberg kiharcolta az előnyt, a bokszkiállás előtt , hogy akár még Alonso elé is bejöhetett volna, csak még kint maradt 2 körre, Webber mögött ??? Az a Ross Brawn, akinek zseniális húzásai vannak ilyen hibát véletlenül nem szokott véteni, szal megint érzek a csapatban egy kis Schumi felé való kedvezést) bár ezt már csak tényleg a kisördög mondatja velem
Túl sok izgalom nem volt, Webber és a Red Bull megint nagyszerű munkát végzett, Kubica is jól ment. Alonso-t is nagy dicséret illeti, nagyot ment.
Viszont most mondták a híradóban, hogy utólag megbüntették Schumacher-t, amit én felháborítónak tartok. Könyörgök, most mégis MIÉRT? Mi szabálytalan van ebben?
Kicsit talán kemény volt, de erről szól a verseny, annyi ilyet látni...
Szánalom az egész. Kérem megmagyarázni, hogy miért bűntették meg! Úgy látszik még sem szabad akármit csinálnia MS-nek. Főleg nem szabályosan előzni.
Szerk: Na a Nemzeti Sporton már olvastam egy kamu...bocsánat, magyarázatot. A szabály könyv szerint (legalábbis a mostani értelmezés szerint) ha a SC mögött fejezi be a mezőny a versenyt, akkor nem lehet már előzni. De ha kijön a SC, akkor sem lehet előzni.
Értitek?!!? Tisztára logikus. Csak azt nem tudom, hogy a) akkor az utolsó kanyarra már miért nem tartották benn a SC-t, b) ha ki is ment, és tényleg ez a szabály, akkor miért taposott bele mindenki a gázba, mint az állat? Hiszen amúgy sem szabadott volna megelőzni senkit.
Túl sok izgalom nem volt, Webber és a Red Bull megint nagyszerű munkát végzett, Kubica is jól ment. Alonso-t is nagy dicséret illeti, nagyot ment.
Viszont most mondták a híradóban, hogy utólag megbüntették Schumacher-t, amit én felháborítónak tartok. Könyörgök, most mégis MIÉRT? Mi szabálytalan van ebben?
Kicsit talán kemény volt, de erről szól a verseny, annyi ilyet látni...
Én kifejezetten szeretem a monacoi futamot, viszont több ilyen városi pálya nem kell! Egyszerűen felesleges, plusz tényleg sokkal nagyobb a balesetveszély, mivel nincsenek rendesen kiépített bukóterek!
"Kézen állni mindennek tetején... hintázni a világ peremén."
Nagyon sajnálatos, hogy ezúttal inkább a biztonsági autó és a balesetek okoztak izgalmat.
Alonso produkált pár szép előzést, de a legjobban Schumacher manővere tetszett a végén! Nem nagyon hittem volna, hogy valaki még kockáztatni fog az utolsó kanyarban.
Rosberget viszont roppantul sajnáltam. Hiába futotta egymás után a gyors köröket a gumicseréje előtt, ha végül nem sikerült összeszednie elég előnyt és csak Schumi mögé jöhetett vissza.
Az viszont tény, hogy a lassú autók a versenyen sem okoztak gondot.
Webber csodás teljesítményt nyújtott, már másodszor rajt-cél győzelmet aratva. Ha így folytatja, akár az egész év is az övé lehet.
Ebben csak az az érdekes számomra, hogy év elején Vettel volt a gyorsabb. És most nem értem, hogy Vettel lassult be egy kicsit, vagy Webber gyosult fel.
szerk.: Lehet, hogy én nem értek valamit, de miért vizsgálják a versenybírák Scumacher manőverét?
Pár perccel a hozzászólás megírása után mondták a TV-ben, hogy a bírák előtt áll, és nem biztos, hogy megtarthatja a hatodik helyét.
Számomra ismét bebizonyosodott, hogy ez a pálya abszolút alkalmatlan a versenyzésre. Lehet, hogy vannak balesetek, de én nem ezért nézem a Forma 1-et. Unalmas!
Schumi előzésének örültem, kíváncsi leszek hogyan döntenek a bírák. Nem nagyon értem, hogy mi lehet a gond. Most vagy meglökte kicsit Alonso-t, vagy még azelőtt előzött, mielőtt bejött volna a SC.
Nagyon sajnálatos, hogy ezúttal inkább a biztonsági autó és a balesetek okoztak izgalmat.
Alonso produkált pár szép előzést, de a legjobban Schumacher manővere tetszett a végén! Nem nagyon hittem volna, hogy valaki még kockáztatni fog az utolsó kanyarban.
Rosberget viszont roppantul sajnáltam. Hiába futotta egymás után a gyors köröket a gumicseréje előtt, ha végül nem sikerült összeszednie elég előnyt és csak Schumi mögé jöhetett vissza.
Az viszont tény, hogy a lassú autók a versenyen sem okoztak gondot.
Webber csodás teljesítményt nyújtott, már másodszor rajt-cél győzelmet aratva. Ha így folytatja, akár az egész év is az övé lehet.
Ebben csak az az érdekes számomra, hogy év elején Vettel volt a gyorsabb. És most nem értem, hogy Vettel lassult be egy kicsit, vagy Webber gyosult fel.
szerk.: Lehet, hogy én nem értek valamit, de miért vizsgálják a versenybírák Scumacher manőverét?
Pár perccel a hozzászólás megírása után mondták a TV-ben, hogy a bírák előtt áll, és nem biztos, hogy megtarthatja a hatodik helyét.
Na, a pilóták nagy sírása-rívása teljesen alaptalan volt.
Én is borúsan láttam az időmérőt még jóval előtte,de csalódnom kellett de nem volt ellenemre.Szerencsére nem voltak komolyabb feltartások.De már megint a Red Bull..
Hát, azt hiszem történtek meglepetések az időmérőn. Például a feltartásoknak semmi nyoma nem volt (egy-két kisebb csipkelődés azért volt, de semmi számottevő), nagyon simán lezajlott az edzés. Kubica fantasztikusat autózott, de Webber eredménye se semmi, hogy ezt honnan kaparta össze, rejtély... Pedig úgy éreztem, hogy ezúttal nem lesz Red Bull fölény (ehhez képest megint ott van mindkét autó az első háromban), de a többi élcsapatban sem éreztem most, hogy olyan nagy esélye lenne a pole-ra, a szabadedzések alapján Alonsot vagy Kubicát mondtam volna, előbbinek ugye nem is volt lehetősége. Hogy holnap mi lesz, azt nehéz megmondani, vélhetően Webbernek ismét nagy esélye lesz a győzelemre, szerintem Kubica és Vettel is szorsan követi majd őt, a többiek meg majd eljátszadoznak egymással.

Sajnálom Alonsot, bár nem ő a kedvencem.
Viszont azt meg kell jegyezni, hogy sem nekem, sem a többi borúlátónak nem lett igaza. A Q1-ben nem voltak igazán komoly feltartások és meglepetések sem történtek.
Pedig attól tartottam, hogy lépten-nyomon lassítani kell a jobb csapatok pilótáinak a lassabb autók miatt.
Ezzel szemben a végére szinte ki is ürült a pálya.
Azt hiszem az egész hétvége vesztese Alonso lehet, aki összetörte a Ferrariját, és emiatt lehetséges, hogy ki kell hagynia az időmérőt Pedig ő mindenképp az esélyesek között lett volna.
Monaco, 2. szabadedzés
Azt hiszem most már tényleg kijelenthetjük, hogy tartják a lépést a Red Bull-al, legalábbis Alonso biztosan, aki megint nyert. Persze ki tudja, az is lehet, hogy csak altatnak... majd kiderül. A Lotus és a Virgin egyébként már nincs is olyan nagyon leszakadva, nagyjából 3,5 mp a hátrányuk.
Monaco teljesen más világ,ha a tavalyit is nézzük ahol Kimi 2.lett egy olyan Ferrarival egyszerűen nem jönnek ki az autók közti különbségek annyira jelentősen.Ez talán az egyetlen pálya ahol inkább a pilótán függ a dolog(no meg azért tény,hogy nem egy Virgin-el köröz feltehetően)De mindenképp izgi futamot várok egy eső hihetetlen izgalmakat tudna hozni,ha jól emlékszek legutóbb 2008-ban is volt egy kis adag belőle.Habár a szabadedzéseken is neki csapták néhányan de majd a futamon a sűrűben... Újabb lehetséges újoncok-Nem nagyon örülök lassan egy átjáróház lesz a F1 nekem vhogy nem hiányzik plussz 2 Hispania sorry
Azt hiszem most már tényleg kijelenthetjük, hogy tartják a lépést a Red Bull-al, legalábbis Alonso biztosan, aki megint nyert. Persze ki tudja, az is lehet, hogy csak altatnak... majd kiderül. A Lotus és a Virgin egyébként már nincs is olyan nagyon leszakadva, nagyjából 3,5 mp a hátrányuk.
Elutasították a csapatok kérését, nem fogják kétfelé választani a csapatokat a monacoi időmérőn.
Azt hiszem, nem csak Schumacher aggódik a lassú autók okozta fennakadások miatt, és nem is ok nélkül.
Minden esetre nagyon kíváncsi leszek az időmérőre is, meg a futamra is, hogy hogyan boldogulnak a lassabb autókkal a pályán!
A McLaren szerint Hamilton kocsiján nem a gumi kopott el a hétvégén, hanem a felni hibája okozta a defektet és a pilóta kiesését.
Érdekes, hogy Button és Hamilton is kiszámíthatatlan, vélhetően esős futamra számít.
Én azért nem bánnám, ha Vettel szerencséje kicsit nagyobb lenne a szokásosnál, mert ha megint Buttonnak jön be a számítása ...
Tudom, hogy ilyen hirtelen nem lehet bevezetni az egyen motorokat, csak poénkodtam egy kicsit.
Viszont ha komolyra fordítom a szót, akkor kezdek attól tartani, hogy a az autógyártók kiszállására minden esély meg van, az általuk rendezendő külön versenysorozatra azonban egyre kevesebb.
Ha már a Forma-1-ben is magasnak tartják a költségeket és egyik gyártó a másik után száll ki, akkor attól tartok, elég nehéz lenne őket egy másik,hasonló, de szabadabb versenysorozatba becsábítani.
Bár ne lenne igazam és tényleg létrejönne egy olyan új VB, ami a hajdani F1-et idézi!
Várjatok még a találgatással!
A végén jövőre megjön a Volkswagen a jóval kisebb méretű és fogyasztású egyen motorral, és már lesz is hely a KERS-nek!
Remélem, Ecclestone és az FIA vezetősége nem olvassa a PGO-t!
blarskerin írta:

Egyenlőre még az egyforma motorok biztos nem lesznek, legalábbis 2013-ig. Onnantól meg a még megmaradt autógyártók biztosan kiszállnának és adott volna a lehetőség a gyártók által régóta ígérgetett (fenyegetett) sorozat létrehozására, ami remélhetőleg porig alázná az F1 nézettségét.
Én eleinte nagyon nem szerettem volna az egyenmotorokat és a VW-t, de most már egyre inkább úgy tekintek az F1-re, mint egy szándékosan tönkretett, száraz, utolsókat rúgó valamire. Jöjjenek az egyenmotorok, történjen a gyártók részéről valami megmozdulás, mert az F1 már egyre inkább úgy néz ki, hogy soha nem lesz "normális".
Annak idején mindenki szidta Mosley-t, hiába mondtam, hogy Ő csak egy ember, nem egyedül dönt, egy báb. Most ugyan az van Todt-tal is, nem sok jó változás történt az elnöksége alatt idáig és a jövőben várható változások sem szívet melengetőek.
A szerkesztőségi anyagok vírusellenőrzését az ESET programcsomagokkal végezzük, amelyet a szoftver magyarországi forgalmazója, a Sicontact Kft. biztosít számunkra.