Saints Row: The Third Remastered teszt
Remastered és Remastered között óriási különbség lehet, amire az idei május kiváló példa volt. A negatív próba már lezajlott, most pedig nézzük, mit tud a Saints Row harmadik epizódja.
Remastered és Remastered között óriási különbség lehet, amire az idei május kiváló példa volt. A negatív próba már lezajlott, most pedig nézzük, mit tud a Saints Row harmadik epizódja.
20 éves lett az Elasto Mania, aminek örömére immár Steamen is elérhetővé tették, némileg kibővített tartalommal. De vajon a nosztalgia megszépíti ezt a faék egyszerűségű játékot, vagy már labdába sem rúghat a Ubisoft-féle Trials-széria mellett?
A Switch-generáció nyitóévét bearanyozó Xenoblade Chronicles 2 után végre a kultikus első rész is elérhető a platformon, kibővített tartalommal és minimálisan feljavított látványvilággal hozva el egy teljesen új közönségnek a saga első epizódját.
Korunk jelszavát, az újrahasznosítást tűzte zászlajára az orosz Starni, hisz a panzer generálos ihletésű, körökre osztott játékkal nem az első kört futják…
Ez az a virág, amit nem kellett volna leszakítani. A rózsa, aminek több a tövise, mint a szirma. A játék, amit örömmel uninstalláltam. Kár, pedig kapcsolatunkat óriási reményekkel kezdtem…
Kézzel rajzolt fantasy kaland a Sierra-játékok műfajában. Nem véletlen, hogy tömegek repültek rá a Mage's Initiation Kickstarter-kampányára, de négy év várakozás után azért csekélyke lett az esélye annak, hogy a programmal minden stimmelni fog.
A Diablo és társai nyomába ered a Mojang: elkészült a Minecraft legújabb spinoffja, amiben végre nem üldözöttként, hanem rettegett harcosként eredhetünk a Minecraft-univerzum szörnyeinek nyomába.
Rettegésben tartani a strandolókat, terrorizálni a vitorlázókat és szörfözőket, uralni a tengereket. Nos, ha erről álmodtál, akkor ez most részben valóra válhat, de még a cápák élete sem csak játék és vérengzés.
Két új legendás hőssel gyarapodott a Total War fantasy ága, nevezetesen egy túlsúlyos zöldbőrű hadifőnök készül revansot venni egy elf vitézen…
Derült égből villámcsapásként érkezett a Mafia-trilógia felújított változatának bejelentése, aminek második részét gyorsan ki is próbáltuk.
A tavalyi év egyik nagy AA kategóriás meglepetése nemrég egy combos DLC-vel bővült, de vajon megéri-e befizetni erre az új kalandra?
Sötét, nyomasztó jövőbeli városkép. Pulzáló neonfények az utcákon. Masszív synthwave dallamok a háttérben. Csak nem csoda történt, és megérkezett a Cyberpunk 2077?
Digitális vadállatkodás még sosem volt ennyire… Hát, saras. Mert barátaim az Úrban, mi lehet kedvesebb szívünknek, mintsem a ‘80-as évek vasaival csapatni a dagonyában?
A ritmusjátékokat tipikusan társaságban legjobb játszani, amit egy világjárvány közepén kihívás lenne összehozni, a Project DIVA mégis felpiszkálta a kíváncsiságomat. Nem is a zenei rész, hanem a címadó Hatsune Miku személye miatt, ő ugyanis a világ első popsztárja, aki sosem fog megöregedni, elvonóra menni vagy meghalni.
Switchre tovább záporoznak az átiratok: most éppen 2001-be és az Oddworld világába repülhetünk vissza Abe és Munch társaságában.
A Pax Nova a címmel ellentétben nem a békéről szól, hanem arról, hogy melyik a legtökösebb faj az űrben. Ki képes előbb egy bolygó, majd a naprendszer urává válni, és végül egy egész galaxist leigázva/lehajrázva besétálni a célba!
Élt egyszer egy jó kovács, dolgos volt és derék, ám egy nap egy fránya banya levágta egyik kezét. A vasat még fél karral is tovább kalapálta, míg a cár nem üzent érte, hogy kastélyába várja. Ivan ezt hallva sebtiben ura elé is járult, de jutalom helyett reá egy sor feladat hárult.
Kooperatív lövöldékkel manapság már tényleg Dunát lehetne rekeszteni, ezért ha egy új belépőről van szó, akkor amögött vagy egy nagyon nagy cégnek kell állnia, vagy pedig valami átkozott jó koncepcióra kell építenie.
A múltad elől nem szökhetsz el, a lányod viszont elszökhet előled, és ha vissza akarod kapni, akkor bizony szembe kell nézned a múlttal.
A mindezidáig veretlen boxtehetség edzője két héttel a nagy meccs előtt felakasztja magát? A helyzet már önmagában is gyanús, ha azonban John Blacksad, a detektív is színre lép, akkor bizony sejthető, hogy itt egy alaposan kitervelt gyilkosság áll a háttérben…
Nemrég PC-re is megjelent a Zen Studios által jegyzett Dread Nautical, mi pedig megnéztük, megéri-e nekivágni az elátkozott hajóútnak.
Ha mostanság belefutottál a Fantasy XCOM kifejezésbe, akkor már ismerheted a játékot, hiszen még készítői is így hivatkoznak rá. Ami nem feltétlen bölcs dolog egy indie játék esetében – és az időzítés is pocsék.
Szinte minden platformot megjárt már az idén 29 esztendős sorozat, mely most, a Sega kötelékéből kilépve, 26 év után új epizóddal bővült.
A veterán Human Head Studios az utóbbi időben sajnos nem túl kellemes játékokkal örvendeztette meg a nagyérdeműt, sokan így nem tudták, örüljenek-e vagy sem, hogy visszatérnek egyik legnagyobb sikerükhöz. Az idő az aggodalmaskodókat igazolta, a számos koncepcióváltáson átesett Rune 2 ugyanis sok minden lett, csak jó nem.